Hírek

„A képzőművészetben soha nem a puszta dekorativitást kerestem„ – Interjú Tóth Csaba műgyűjtővel

Tóth Csaba jogász, filmes szakember másfél évtizede műgyűjtő, a konceptuális képzőművészet szerelmese. B32 Galériában szeptemberben látható fotóalapú válogatásának sokszínűsége és személyessége remekül tükrözi a gyűjtő kortárs művek iránti szenvedélyét.

Az Hommage à Duchamp – Fotóalapú válogatás  Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállítás szeptember 6-án nyílik a B32-ben. A műgyűjtővel Kovács Gabi beszélgetett.

Hogyan tematizálja Marcel Duchamp a kiállítást? Hogyan reflektálnak a képek a XX. század egyik legfontosabb képzőművészére?

Duchamp életműve és gondolkodása személyes szenvedélyem, munkássága iránti lelkesedésem nagyon régre nyúlik vissza. Ő az a képzőművész, aki – és ezzel nyilván nem vagyok egyedül – a legerősebb hatással volt rám, és ez az alapélmény a gyűjteményem kialakulását is jelentősen befolyásolta. Azóta is, azaz a Duchamp-életművel való első találkozás pillanatától lelkesen gyűjtöm a róla szóló monográfiákat és könyvritkaságokat, mindent tudni szeretnék róla. A kiállítás címe egy kicsit tehát művészeti irányultságomat is tükrözi, másrészt jellemzően olyan munkákat válogattunk Ébli Gáborral, a tárlat kurátorával, amelyek valamilyen módon – általában persze viszonylag távoli asszociációkkal – reflektálnak vagy emlékeztetnek duchamp-i világra, illetve hasonló megközelítéseket alkalmaznak, amelyekből legkedvesebb képzőművészem is kiindult.

Valóban vannak képek, amelyek fotómontázsszerűek, mások op-art munkákhoz hasonlóak, vannak köztük koncept-melók, de akadnak talált tárgyakból építkező munkák is. Hogyan épült fel a gyűjteménye?

Az én műgyűjteményem formailag meglehetősen eklektikus, és ez a fotóalapú munkákra is igaz. Nincs egy kifejezetten meghatározható formai vagy stílusbeli fókusza a gyűjtésemnek, a geometrikus absztrakciótól a hetvenes évek neoavantgárdján át a kortárs fiatalokig sokféle irányt figyelek és gyűjtök. De talán mégis van valamilyen kapocs a művek között, amit éppen Ébli Gábor ismert fel azonnal, amikor nálam járt.  Ennek azért örültem, mert talán jelzi, hogy véletlenül sem véletlenszerű a műgyűjteményem. Gábor azt vette észre, hogy van ezeknek a fotóalapú munkáknak egy izgalmas közös nevezője, és ez nem más, mint a titokzatosság, a nyelvi és vizuális trükkök, máskor a szürrealizmushoz, néha a dadához való valamiféle viszonyulás, és persze látványosan jelen van bennük a konceptuális megközelítés is. Bevallom, én a képzőművészetben soha nem a puszta dekorativitást kerestem. Tehát sohasem csupán az érdekelt egy műben, hogy szépnek látom-e – bár persze nagyon szeretek újra és újra elmerengeni minden munkán a gyűjteményemben – alapvetően és elsődlegesen mindig is a konceptuális attitűd foglalkoztatott.  

Tehát egy képnél a koncepció a legfontosabb önnek? 

Számomra – ahogy talán Duchamp számára is – az eredeti gondolat és koncepció mindig előbbre való, mint a megvalósult mű maga. Hiszem továbbá, hogy egy műtárgy valójában akkor készül el végérvényesen, amikor mi, a befogadók ránézünk, elmélyülünk benne és gondolkodni kezdünk róla. A mostani, B32-es kiállítás képei nagyon sokszínűek, formailag és tartalmilag is változatosak, hiszen van köztük kifejezetten koncept mű, vannak fotogramok, klasszikus fotók, fotó-dokumentációk, kollázsok, és néhol felfedezhető amolyan ready-made-szerűség is. Ami talán szembetűnő lehet, az a játékosság, a lelemény, a talány, a meglepetés, a vizuális trükkök jelenléte mindenfelé az anyagban.

Fotóalapú válogatásról van szó. Ez pontosan mit jelent?

Tágan értelmeztük Gáborral a fotó, mint műfaj fogalmát ebben a válogatásban. Sokféle médium kiemelésével szelektáltunk a gyűjteményemből, de természetesen klasszikus fotókkal is dolgoztunk. Kollázsok, fotogramok, kisajátított képek és koncept munkák váltogatják egymást a kiállításon, de a fotó itt szinte mindig egy koncepció megvalósításának eszköze, és nem csupán csak ábrázolni igyekszik. Tehát ilyen értelemben viszonylag pontosan tükrözi a válogatás azt a sokszínű személyes világot és megközelítést, ami egyébként is jellemzi a gyűjteményemet. Nagyon szeretem, hogy kicsit sem homogén ez az anyag, de persze amikor végignézi valaki ezt a kiállítást, simán lehet, hogy azt fogja gondolni, hogy ez egy kissé random válogatás. Én azért szívből remélem, Ébli Gábor hathatós szakmai segítségével mégiscsak lett egy átélhető fókusza a tárlatnak a B32-ben.

Itt a folyamat egyenrangú a látvánnyal, nagy szerep jut a dokumentálásnak és a kísérletező fotóhasználatnak -olvasom a kiállítás leírásában.

Igen, ezen a kiállításon valóban kiemelt szerep jut a fotó-dokumentálásának és a kísérletezésnek. Rengeteg kísérleti munka van ebben az anyagban, ez tényleg szembetűnő talán. Kitartóan hiszek abban, hogy a huszonegyedik század első évtizedeiben a fotót, mint médiumot kísérleti módon érdemes megközelíteni, mert úgy látom, hogy ma már nagyon nehéz igazán újat és eredetit létrehozni a fotóművészetben. Remélem, jól látszik majd a kiállítási anyag válogatásánál a személyesen engem is meghatározó kísérletező kedv és szándék.

Honnan a rajongás a fotó iránt?

A fotó a konceptuális és posztkonceptuális képzőművészet egyik legerősebb, és talán legtöbbet használt médiuma, és ennek, tudjuk jól, gyakorlati okai is voltak, vannak. Rengeteg példát említhetnék az anyagból a cseh Kotatkovától a Pécsi Műhely Ficzek Ferencéig, de hogy az általam legjobban szeretett és tisztelt művészek mennyire változatos és invenciózus módon használják a konceptuális megközelítésben a fotográfiát, mint médiumot használva formai eszközül, szerintem kiderül majd a mostani kiállításon is.

Ön eredetileg jogász és televíziós szakember. Hogyan kezdődött, miért szerette meg a műgyűjtést?

Másfél évtizede vagyok gyűjtő, és meglehetősen óvatosan kezdtem. A családomban nincs komoly hagyománya a műgyűjtésnek, bár az anyai nagyapám és az egyik nagybátyám is képzőművészek voltak. Szóval azért igenis jelen volt a művészet szeretete a családban, a szüleimmel gyerekkoromban rengeteget jártunk múzeumba, engem pedig mindig vonzottak a képek, foglalkoztatott a művészet története. Amikor aztán lett némi felesleges pénzem, úgy döntöttem, inkább nem részvényeket vásárolok, hanem kortárs képzőművészeti alkotásokat. Ez ugyanakkor korántsem azt jelenti, hogy befektetési céllal kezdtem gyűjteni. Ellenkezőleg, színtisztán szerelemből vásároltam mindig is, és közben szép fokozatosan csillapíthatatlan szenvedélyemmé vált a műgyűjtés. Eleinte egy csodálatos művészeti tanácsadóval dolgoztam együtt, Somogyi Hajnalkával, aki egyrészt régi barátom, és persze nem utolsósorban az ország egyik legismertebb képzőművészeti szaktekintélye, a nagyszerű itthoni kezdeményezés, az Off Biennálé alapítója. Az ő segítségével indultunk el, majd rengeteg nemzetközi művészeti vásár kiállítás, galéria látogatása, és számos szakkönyv elolvasása után fokozatosan kialakult a személyes ízlésem, határozott gyűjtői meggyőződésem és lassan körvonalazódni kezdett, hogy mi lehet igazán vonzó és érdekes nekem, és mi az, amit valójában keresek a képzőművészetben. Én jellemzően inkább több különböző művésztől vásárolok viszonylag kevesebb munkát, elég ritka, hogy valakitől kettő-háromnál több művem van. De ez tudatos attitűd, sokirányú az ízlésem, nem tehetek róla, hogy egyszerre rengeteg, különböző utakat járó művész világa képes lenyűgözni és megbabonázni. Ami a gyűjteményem földrajzi szerkezetét illeti, elsősorban magyar fókuszú a kollekció, de azért helyet kapott már benne néhány izgalmas külföldi alkotó is, közülük is szerepel néhány a B32-es tárlaton.

Napi munkája mellett a Mosoly Alapítvány kuratóriumának és a párizsi  Pompidou Központ támogatói bizottságának is tagja. Ez az intenzív szociális érzékenység viszonylag ritkaság, ön hogyan talált rá az alapítványra és a neves  francia múzeumra?

A Mosoly Alapítványba egy régi jóbarátom hívott és ők kért fel, hogy vegyek részt a kuratórium munkájában, itt kifejezetten a fundraising segítése a feladatom. Én vagyok az egyik felelőse annak, hogy az alapítvány jótékonysági képzőművészeti árverésein minden évben stabilan növekvő bevétel gyarapíthassa a beteg gyerekek lelki gyógyulását segítő szervezet költségvetését és működését. Nagyon erős szakmai munka folyik itt, úgyhogy nem volt kérdés a csatlakozásom, a Mosoly egy nagyon hiteles és páratlan munkát végző alapítvány. A Pompidou Központba a Spengler Kati és Somlói Zsolt gyűjtőházaspár barátaim invitáltak nyolc évvel ezelőtt. Az volt a célunk, hogy Kelet-Európa, illetve ezen belül különösen a magyar képzőművészet minél látványosabban lehessen jelen a világ egyik legfontosabb képzőművészeti közgyűjteményében. A Pompidou Központnak nincsenek ugyanis korlátlan forrásai arra, hogy meghatározó műtárgyakat vásároljon a nemzetközi, pláne a magyar piacról. Néhány éve létrehoztak ún. akvizíciós bizottságokat, amelyek azóta komoly anyagi forrásokkal és szakmai munkával segítik a Pompidou nemzetközi műtárgyvásárlásait.  Én a fotóművészeti, majd a közép-kelet-európai bizottságnak voltam évekig büszke tagja, eközben Nemes Csabától Kis Varsón és Nádler Istvánon át Erdély Miklósig számos kiváló magyar képzőművész munkáit segítettük bekerülni be a világ egyik legfontosabb közgyűjteményébe. Hatalmas öröm látni, hogy ezek a műtárgyak időről időre kikerülnek a neves párizsi múzeum falaira, így művészetrajongók százezrei ismerhetik meg újabb magyar alkotók nevét és világszínvonalú munkásságát.

Eseménynaptár

2024. március
 1 
 2 
 5 
 9 
11
13
15
16
17
18
23
27
28
29
30
31