A KÍSÉRLETEZÉS ÚTJAI
Szeptemberben rendhagyó tárlat nyílt a B32 Galériában: a Hommage à Duchamp – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállítás a francia művész szellemiségét idézte meg egy konceptuális magángyűjtemény kiemelt darabjain keresztül. A hosszított nyitva tartású kiállítás számos – a REFLEXIÓ mentorprogramhoz csatlakozó – hallgatót ihletett alkotásra, a kész pályaműveket az alábbiakban publikáljuk.
Biró Borbála Tejüvegen át című fotóinstallációjánakegyik szervezőelve a fotóhasználat sokféleségének, valamint a fikció és realitás kettőségének bemutatása volt. Az áttetsző lapok fátyolszerű rétegződésével a pályázó a dolgok mögötti rejtett tartalomra szerette volna irányítani a figyelmet. Alkotásával kísérletet tett arra, hogy a kétdimenziós kép kilépve a síkból – egy másik képpel egészüljön ki úgy, hogy – túllépjen önmagán és új jelentéstartalommal gazdagodjon. Az egymásra kerülő rétegek így a fikció és a realitás metszéspontjait adják ki, lehetőséget teremtve arra, hogy „új megvilágításban láthassuk azt, ami előttünk van, de lehet, hogy bennünk is”.
Eiler Dórát szintén kísérletezésre késztette Tóth Csaba inspiráló darabokkal teli gyűjteménye. A hallgató cianotípiával próbált képeket alkotni különböző kerámialapokra és tányérokra, régóta foglalkoztatta ugyanis e két eljárás kapcsolata, a fény és a föld találkozása. A sorozat darabjai tartalmukban nagyon személyes gondolatok köré rendeződnek: egyszerre küzdenek a feszültséget keltő emlékek elrejtésével, háttérbe szorításával és azok hiányával.
Horváth Veronika Rálátás című pályaművével visszanyúlt a korábbi években általa alkalmazott vegyes technikához, mely – a kiállított művek koncepciójához hasonlóan – a különböző textúrák vizuális illúziójára, a kollázs és montázs sajátos keveredésére épül. Alkotásában az emlékek töredékes jellegét is megpróbálta megragadni újságpapírdarabok alkalmazásával.
Ősz-Varga Lilla Egy új valóság című filcrajza a mindennapi életet ábrázolja, ám egy új, káosz-szerű valóságban, amely igyekszik a nézőt provokálni, minél jobban kizökkenteni a maga saját valóságából.
Szalkai Gabriella olaj-vászon festménye Eva Kot’atková From the series Theater of Speaking Objects kollázsára reflektál. Ahogyan a választott mű személyes történeteket mesél, úgy szeretne a pályázó is a festményén keresztül emberi sorsokat, törzsi kultúrákat vagy azok maradványait megmutatni: „szavak nélkül, a megjelenített tárgyak és tekintetek által”.
Tóth Orsolya a Hommage á Duchamp kiállításhoz Lisztangyal című performanszával és annak dokumentálásával kapcsolódott. Orsolya egy gyermekkori emlék, a hóangyal készítésének megjelenítését tűzte ki célul. Fontos szempont volt az emlék és a hozzá tartozó egykori, eredeti környezet reprodukálása, valamint a cselekvés nyújtotta impulzusok újraátélése, annak a tudata és tapasztalata, hogy a képalkotás a testtel, a test mozgatásával jön létre egy másik anyagban.
Schlemmer Laura 1+1=1+1 című videójához vizuálisan főként Kismányoky Károly Hommage à Duchamp, valamint Magyar Ádám Stainless B. 14536 (slit camera, Paris) című alkotásából merített inspirációt, tartalmilag azonban a kiállítás egészére kíván reagálni. A pályázót megragadta a bemutatott művek letisztultsága, mely a legegyszerűbb és legtöbbet hallott matematikai példát juttatta eszébe: Mennyi egy meg egy? Hasonlóan ahhoz, ahogyan a dadaizmus felveti a kérdést: mi is a művészet? Bármi, amit a művész annak nevez. És ki a művész? Aki művészkedik? Ezt a gondolatmenetet közvetíti a loopolt videó, mely nem ad megoldást az egyszerű feladványra, mégis helyes egyenlet jön létre: egy meg egy az egyenlő egy meg eggyel.
