Hírek

“AMÁLIA ÚTJAI” – Szegedi Katalin illusztrátor, grafikusművész interjú

Amália furcsa kis boszorka, levelek, búzaszálak nőnek a hajában, tengerkék ruhája súrolja a földet. Természeti lény, akárcsak megalkotója, Szegedi Katalin illusztrátor, aki Balaton melletti házában vizekhez dombokhoz közel alkotta meg Amáliát.

2023. december 7. – január 19. Trezor Galéria

A kiállítás Boldizsár Ildikó „Amália”-trilógiájának köteteihez festett illusztrációk. 
Kovács Gabi Szegedi Katival beszélgetett
.

Boldizsár Idikóval régóta dolgoztok együtt, és Amália történetét különösen szeretitek. Egy interjúban azt mondta, hogy ez az életetek könyve. Mi volt ilyen hatással rátok, tehát, hogy tartod az életetek könyvének?

Alapvetően természetesen Ildikó könyve, hiszen ő írta. Én nagyon régóta vágytam arra, hogy Amália meséit illusztrálhassam, és amikor először olvastam el a kötetét, amelynek régen az Amália álmai volt a címe – és ennek a címadó meséje tulajdonképpen az Amália című mese volt –, nagyon boldog voltam. Amália iszonyatosan mély hatást gyakorolt rám a kezdetektől fogva, olyannyira, hogy ez a mai napig tart, pedig már nagyon sok mesét olvastam és dolgoztam fel. Nagyon szép mese, nagyon mély, nagyon megrázó, tele érzelemmel, aki elolvassa, az tudja, hogy miről beszélek.

Állítólag még a kézirat elolvasása előtt megszületett a borítókép benned.

Valóban így történt, hogy még nem ismertem a konkrét történetet, de már megálmodtam a borító látványát, és amikor elolvastam a művet,

akkor megerősödött bennem, hogy ennek valóban így kell kinéznie.

Ez egy elég mágikus sztori.

Igen, ez jellemzi az egész együttműködésünket, néha Ildikóval annyira együtt látunk, együtt, gondolkodunk, együtt érzünk, bármelyikünk bármit alkot, az teljesen paralel a másik művészetével.

Hogyan kezdődött a kapcsolatok? Azt olvastam, hogy már egész fiatal korodban felfigyeltél rá.

Igen, egy újságcikket olvasva figyeltem fel rá először, aztán az évek során.

A szakmai ismeretségek révén valóságosan is kapcsolatba kerülünk egymással, és az első közös munkánk is pont ennek az Amáliának egy ilyen gyűjteményes változata volt, amelynek a Boszorkányos mesék lett a címe, és a Móra Kiadó gondozásában jelent meg. 

A most frissen napvilágot látott Amália-trilógiának, ez az igazi, méltó kiadása, hiszen mind az Amália, mind pedig a Fekete Világkerülő ember című könyvek az eredeti, szinte változatlan formában olvashatóak. A meséket a Magvető Kiadó karolta fel, és kísérte végig, Dávid Anna szerkesztésével. A sorozat harmadik része is elkészült, Ildikó ebben az évben írta meg az immár trilógiává duzzadt könyvsorozatnak a befejező részét Igazi vándorút címmel. Párhuzamosan dolgoztunk, én úgy kezdtem el rajzolni a képeket, hogy még nem volt kész a kézirat. Általában úgy volt, hogy akkor, amikor elkészült egy mesével, azonnal átküldte nekem, és akkor én így, szép lassan kezdtem el illusztrálni őket. Rendhagyó módon dolgoztunk, mert egyébként sohasem szoktunk konzultálni. De ebben az esetben kénytelenek voltunk, még a készülőben lévő kézirat folyamatát is elárulta nekem Ildikó, tehát azt, hogy milyen vezérfonal alapján fogja biztosan összefűzi a meséket. Az illusztrálás szempontjából ez nagyon fontos támpont volt, hiszen így beleláthattam abba, hogyan fog alakulni a cselekmény szerkezete. Fantasztikusan érdekes volt a munkafolyamat, mindig meglepetés volt, hogy éppen milyen mese érkezik, az ő számára pedig meglepetés volt, az általam megfestett képi világ.

Gyakran mondod magadról, hogy kiszámíthatatlan, hogy éppen mit használsz, milyen eszközt, hol hagyományos akvarellel dolgozol, máskor akrillal vagy éppen kollázs technikával készítesz képeket, ennél a mesénél ez hogy alakult? 

Azért egy könyv megszületése előtt el kell határoznom, hogy milyen eszközzel és technikával fogok dolgozni, tehát nem random módon váltogatom a technikákat. Ebben az esetben pedig az volt a választásom, hogy a szokásos akril technikával festem a képeket, és nagyon sok, mindenféle szép erezetű levéllenyomatot is használtam még az illusztrációkhoz. Azért is tartottam jó megoldásnak, mert a könyv főhőse, Amália egy jó boszorkány, természetközeli lény, aki érti a natúra minden rezdülést, és ezért ez teljesen nyilvánvaló volt, hogy így a természetnek a konkrét megidézésével támasztom alá a képek mondanivalóját.

Amália természeti lény, de te is az vagy, hiszen nem messze élsz a Balatontól, tehát tulajdonképpen benne vagy a sűrűjében. Ez hatott rád, a rajzaidra?

Nehéz megválaszolni. Minap is volt nálam egy látogató, és rácsodálkozott az otthonukra, azt mondta, hogy ez az egész olyan, mintha én rajzoltam volna. Én már nem tudom visszakeresni magamban, hogy én hatottam erre az otthonra, vagy ő hatott-e rám. Nagyon fontos, hogy milyen környezetben él az ember, és ez óhatatlanul inspiráló, ha művész az ember.

Hányszor olvasol el egy kéziratot és mikor érzed úgy, hogy már a tiéd?

Az első mondatnál érzem ezt. Jó, ez túlzás, de mondjuk az első néhány mondat alapján érzem, hogy ez az enyém, vagy nem az. Hogyha egy kézirat bármilyen jó vagy szép, de úgy érzem, hogy ez nem nekem íródott, akkor én azt nem vállalom, hanem ajánlok magam helyett más grafikusokat, akik szintén nagyon jók, és akikről úgy érzem, hogy ők sokkal jobban meg tudnák ezt csinálni. Például pár éve szintén a Magvető Kiadó felkérésére kaptam egy kéziratot Ildikótól, ami nagyon szép volt, de nem éreztem, hogy ez az én mesém lenne. Rofusz Kingát ajánlottam magam helyett, aki gyönyörű szimbólumokkal festette meg a mesét. Sokkal jobb lett, mintha én csináltam volna.

Minden karakteres alkotónak van egy senkihez sem hasonlítható stílusa.A te álomszerű képeidet milyennek látod?

Nagyon nehéz az embernek a belső világát külső, objektív szemlélőként értékelnie. Például érdekes volt megtapasztalnom azt nemrég egy nagy kiállításomon, ahol hetvenkét kép volt együtt, mennyire sokféleképpen dolgoztam az elmúlt időkben. Szinte sokkoló volt a mennyiség, másfelől jó volt végigtekinteni az életművemen, és látni azt, hogy a sokféleség mellett mégis, van egy egységes stílusa az egész a látványnak. Én minden könyvnél igyekszem valamit újat kitalálni, figyelembe véve azt, hogy mit is sugall az irodalmi mű. Igyekszem mindig rezonálni az irodalmi alkotásra, ezt nagyon fontosnak érzem.

Vannak szerzői könyveid, mint az Álomcirkusz, a Kocsonyakirályfi, valamint a Lenka és Palkó. Mégsem tartod magad írónak. 

Igen, ennek a története, hogy a német kiadóm, – egy kicsit idézőjelben –, rákényszerített, arra hogy írjak is, mert náluk az illusztrátor maga írja is a szöveget a könyveinek, és így született meg az Álomcirkusz, ami aztán nagy nemzetközi utat járt be, hasonlóan, mint a Lenka és a Palkó. Tehát én azért nem tartom magam írónak, mert a professzionalizmus híve vagyok, és ugyebár én grafikát tanultam, írást meg nem. De szeretem ezeket a könyveket, tehát abszolút vállalom az írói részét is a dolgoknak. Mindegyik saját szerzői könyvem a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg. A mostani B32 tárlatról még csak annyit, hogy ez valóban az én kiállításom, de tegyük hozzá azt is, hogy azért ez az egész Boldizsár Ildikó írói munkáságának bemutatása is.  És igen, az író mellett illusztrátornak lenni ugyanúgy autonóm művészeti tevékenység, de nem lehet eltekinteni attól, hogy ez valaki másnak az alkotásához készült reflexió. Az illusztrációt alázatos művészeti műfajnak tekintem, és szerintem ez így van rendjén.

Fotók: Aczél Márk

Eseménynaptár

2024. március
 1 
 2 
 5 
 9 
11
13
15
16
17
18
23
27
28
29
30
31