Nincs könnyű helyzetben ma egy kamaszlány, hiszen nemcsak szüleinek, az iskolának, de a szikével Barbie-vá rajzolt fiktív nőideáloknak is nem árt ha megfelel. Ez utóbbi nem könnyű, főleg, ha a csonka családban felnövő lány, Angi édesanyja még mindig nincs anyai szerepben.

Február 14-én mutatták be B32 színpadán a Nézőművészeti Kft. evés-és testképzavarral foglalkozó Súlyos című darabját. A tantermi előadás szakértők bevonásával készült kifejezetten általános-és középiskolásoknak.

Kovács Gabi Gyulay Eszter rendezővel, és főszereplőkkel, Szőke Abigéllal és Soltész Bözsével beszélgetett.

Az előadás az evés -és testképzavar problémáját járja körbe. Rendezőként miért foglalkoztatott ez a téma?

Gy.E.: Egyrészről sajnos sok helyen jött szembe velem ez a téma. Az utóbbi években elsősorban talán az online térben való túlzott létezés miatt, egyre többször hasonlítgajuk magunkat másokhoz, egyre inkább előtérbe kerül a tökéletes hajhászása. Úgy éreztem, elengedhetetlen hogy beszélgessünk erről a témáról a fiatalokkal, és a színház eszközeivel próbáljunk kérdéseket feltenni és válaszokat adni az okokra, és keresni közösen a megoldásokat arra nézvést, miként érezhetnénk jobban magunkat a bőrünkben.

Másfelől a drogfüggőségről szóló A gyáva című előadásunk kapcsán beszélgettünk róla, hogy vajon milyen módon jelenhet meg a fiatalabb generációknál egy családon belüli függőségi minta. Hogy nem ritka, amikor például a szülői alkoholfüggőség, a gyerekeknél valamilyen evészavar formájában jelenik meg. Persze semmiképpen nem szabad általánosítani, hiszen ahogy a szakemberek is mondják ez egy multifaktoriális betegség, és számos nagyon különböző ok állhat a háttérben.

A Súlyos című előadásunk főszereplője esetében mi nem erre a transzgenerációs  örökségre építettünk, de a család szerepe a mi előadásunkban is hangsúlyozottan van jelen.

Akkor ez nemcsak egy evészavarról szóló történet, hanem szorosan egy anya-lánya kapcsolat bemutatása, egy csonka családot ismerhetünk meg.

GY.E.: Igen, igen, abszolút így van.

De miért anya-lánya történet és miért nem az apákról szól, vagyis miért nem az apa-lánya viszonyról beszéltek?

GY. E.: Ez egy női téma. Miközben természetesen a férfiaknak is van viszonyuk a testükhöz, és számukra is nagyon fontos a testkép, de azért az talán nem véletlen, hogy statisztikailag ez a betegség jóval nagyobb arányban érinti a női nemet.

És bár a történetünk fókuszában egy kamaszlány áll, legalább annyira fontos az anya karaktere. Hiszen önmagunk elfogadásának nehézsége, vagy az önbizalom és önszeretet problémák nem csupán a kamaszkor „betegségei”. Életünk során újra és újra napirendre kerül(het)nek. Két női sors fut itt egymással párhuzamosan.

Emellett, bár a téma már régóta foglalkoztatott, mégis csak akkor mertem belevágni, amikor megláttam Bözsében és Abiban egy csodás anya -lánya páros lehetőségét.

Tehát a színészek határozták meg a darab történetét?

Gy.E.: Egy picit igen. Azt tudtam, hogy egy mindenképpen ifjúsági előadást szeretnék készíteni. Soltész Bözsével már dolgoztam korábban, számomra ő maga a kirobbanó energia. Gyermekei révén pedig igencsak elkötelezett a fiatalok iránt, rendkívül jól érti a gyerekeket, és remekül kommunikál is velük. Nagy mértékben építettem a személyes tapasztalataira. Emellett olyan szinten egészségtudatos életet él, amilyet a színészek közül csak nagyon kevesen. Tudtam, hogy ehhez a témához erősen tud majd kapcsolódni.

Abigélben hasonlóan nagy az empátia és elköteleződés a különböző szociális ügyek iránt. Nem csupán színészként, sokkal inkább társalkotókként voltak ők velem, akik rengeteg saját történettel segítettek abban, hogy összeálljon az előadás.

Bözse, szereped szerint barátnői viszonyt próbálsz kialakítani a lányoddal: közös Tik Tok videók, közös programok erőltetése, ugyanaz a szleng, nyelv használata… Végül mit nem csinál jól ez az édesanya, miért nem veszi észre, hogy mi történik a lányával?

S.B.: Ez egy fontos és izgalmas motívuma a szerepemnek, és a betegség  megoldásának is. Azt hinnénk, hogy ez a darab csak egy evészavaros lányról szól, de nem tud csak róla szólni, mert az ilyen típusú betegségek összefüggenek a család és a szűk környezet életével és közös dinamikájával is.

Megérthetjük az Anya figuráján keresztül, hogy valahonnan ő is hoz valamit, ami felborítja közös életük harmóniáját. Ezért jó, hogy ezt a konkrét esetet meg lehet mutatni, miközben úgymond tragikus dolog nem is történik a szereplőkkel. Sok családban hasonló a helyzet, egy válás után egyedül maradt a középkorú anya, aki ráadásul változókorban van, egy változó korú gyerekkel. Az egyik befelé lép a hormonális életbe, a másik meg éppen kifelé tart belőle. Az anya, aki magára maradt, elkezdi partnerként kezelni a gyerekét, megoszt vele olyasmit, amit más a partnerével vagy a barátaival, szaknyelven parentifikálja őt. A darab azt szeretné megmutatni, hogy sok minden, látszólag semminek tűnő családi gond mégis mennyire lényeges és nem elhanyagolható. Tehát nincsen dráma a dologban, de mégis ott van valami furcsa, ami nem jó. Örömmel mutatom meg ezt, mert közben kortársaink között sokszor azt látom, hogy az anyák hajlamosak kicsit túllendülni önmagukon, túlzásba viszik az önmegtalálást, kilépnek szülői szerepükből, őrülten keresik magukat, mindenféle egészségtudatos életmóddal, extrém fogyókúrákkal vagy végletes spiritualizmussal próbálkoznak. Egy ilyen bizonytalan szülő mellett -a darabban is végig kísérhető a folyamat -, nem egy érzelmileg magabiztos gyerek nő fel. A média is kiveszi részét a psziché megzavarásában, ez sajnos mindenkire hatással van, de legnagyobb veszélyben mégis az önmagukkal ismerkedő tinédzserek vannak, akik próbálnak megfelelni a hamis képeknek, ábrándoknak, insta-filtereknek, óriásplakátoknak.

Abigél, lépésről lépésre építi le magát a darabban az általad alakított fiatal Angi, evésrohamai vannak, bulimiás. Ez mennyire egy átlagos kamasz története vagy ez inkább kirívó eset?

Sz.A.: Elég gyakori ez a betegség, sok tinédzserrel megtörténik, főleg lányokkal ebben a korban. Angi fokozatosan kerül ebbe az állapotba. Ahogy Bözse is mondja, kívülről ez a betegség alig észrevehető, a betegek akár évekig is tudják titkolni. Aki érzékeny, és a körülmények úgy hatnak rá, könnyen belecsúszhat az evészavarba. A betegek sokszor érzik, hogy nem tudják kontrollálni a környezetüket, így az evésben próbálják irányítani magukat.  Angi úgy érzi, nem tudja befolyásolni az anyjával való viszonyát. Azt látja, hogy az anyja olyan mint egy gyerek, el van veszve, és rá támaszkodik: parentifikálja. Angi nem tud gyerek lenni a kapcsolatukban, mert vigyáznia kell Tündére, aki érzelmileg rá támaszkodik, és barátnőként kezelni.  Közben a média is frusztrálja: a virtuális szépségideálok amiknek nem tud megfelelni, a trendek amikkel nem tudja tartani a ritmust, és hogy hogy online mindenki tökéletesnek tűnik. Nem tud ezzel a rengeteg érzelemmel megküzdeni, miközben ő is változó korban van és nem találja a helyét. így jut el oda, hogy túl akarja kontrollálni az evést. Miután ez nem megy neki, mert vattán nem lehet élni, elveszti az irányítást, és falásrohamok törnek rá. A telítettség érzést pedig utálja, és bűntudata van, hogy megint nem sikerült, ezért az önhánytatáshoz fordul. 

Monológok, zenés betétek jellemzik az előadást. Sőt, interakcióba is kerülnek a színészek  a közönséggel. Hogyan működik a darab, milyen dramaturgia szerint?

Gy.E.: Két fő szempont volt számomra. Az egyik, hogy a nézőkről semmiképpen sem szabad megfeledkezni. A tizenéves középiskolás korosztály a célcsoportunk és a tervek szerint iskolákban játsszuk majd az előadást, mindenfajta díszlet meg egyéb segítő eszköz nélkül. Vagyis puszta színészetből kell megteremteni majd az állapotokat és a hitelességet.

A másfelől tudtam, hogy a történetben mindenképpen egyfajta értékvesztést szeretnék bemutatni. Vagyis azt a folyamatot, hogyan válik a egy jobb sorsra érdemes, tehetséges, kedves fiatal lány élete a függőség által egy elszürkült, beszűkült valósággá. Az egy nagyon hosszú kálvária, amit az ezzel a betegséggel küzdő emberek bejárnak, ráadásul annyira tabusított és sok titokkal teli, hogy valószínű mi egy teljes életutat semmiképpen sem tudtunk volna bemutatni. A darabban az látszik, hogy honnan kezd el megcsúszni egy kislány és mi az a mélypont ahova jut. Tehát mi a gyógyulás útját, azt hogy miként lép ki a függőségéből, már nem mutatjuk be. Ez az előadás utáni feldolgozó beszélgetésnek lesz a témája.

Tehát akkor ez egy érzékenyítő tantermi előadás, amelyet középiskolások láthatnak és a darab végén beszélgetés is van a gyerekekkel és pszichológusokkal.

Gy.E.: Igen, pszichológus szakértői beszélgetés lesz az előadás után. Fontos megemlítenem, hogy a darab létrehozásban is nagyon nagy segítségünkre voltak olyan szakemberek, mint például. a Belvárosi Evészavar Műhely pszichológus munkatársai. Az ő szakmai visszajelzéseik nagy mértékben formálták a darabot, csakúgy, mint a tapasztalati szakértőink meglátásai.

Már említettem, hogy interaktív az előadás, a nézők egy tesztet is kitölthetnek a saját evési szokásaikról, és a végén az eredményt is megkapják. Úgy érezhetjük, hogy ez közös probléma mi is a részesei vagyunk.

Gy.E.: Az előadásban előkerülő teszt, egy valós evés függőségi kontroll teszt, ami egy online felületen kitölthető, és első körben sokat segíthet annak, aki saját evési szokásaival kapcsolatban bizonytalan.

Abigél, eddig leginkább filmes alkotásokban szerepeltél. Most milyen volt neked színházi körülmények között dolgozni?

Sz. A.: Igen, én nem nagyon szoktam színházat vállalni. Eszter amikor megkeresett a szereppel, nagyon megtisztelő volt. Megnéztem a legtöbb darabjukat, és így, jól megfontolva tudtam, hogy olyan emberek közé jövök, ahol biztonságban érezhetem magam. Alapvetően nem vágyok színpadra, de a tantermi előadások küldetése olyan fontos, hogy azt éreztem ennek abszolút van értelme, és fontos nekem annyira, hogy játszani akarjam. Ez a darab nem akarja tündérporral elvarázsolni nézőket, hanem a valóságról akar beszélni. Sok játékkedvvel próbáltunk és azt éreztem, hogy sokat fejlődők a színpadi kiállás dinamikusságától, bátrabb lettem. Másrészt nagyon nehéz túllépnem vagy meglovagolnom azt a tényt, hogy emberek ülnek, és nézik, ahogy játszom. Ez nekem abszolút nem komfortos, de hiszem, hogy ebben tudok fejlődni. A főpróbahéten minden próbára hívtunk embereket, és mivel az előadás interaktív, tudtam ezt gyakorolni egyre nagyobb közönség előtt.

Bözse, a darab végén az anya azt mondja, hogy a lánya elárulta őt, amiért titkolta az evés problémáit. Ez is azt mutatja, hogy az anya sincs a helyén igazából.

S.B.: Igen, konkrétan ez az anya, tényleg nem azon a helyen van ahol lennie kéne, mint szülő tulajdonképpen támogatásra szorul, ő is el van veszve. A lánya betegsége végre szülői szemszöget ad neki, talán felnő ő is a feladathoz. Tehát attól a pillanattól kezdve, – mert az még az előző életükre vonatkozik, hogy elárultál, mint barátnőt, és nem voltál velem őszinte –, az anya rájön, hogy a saját lábára kell állni, kezébe kell vennie a dolgok irányítását. Ez egy vízválasztó, amitől az anya végre anya szerepbe kerül, elnyeri a funkcióját.

Ami nagyon fontos, hogy itt egy egész rendszernek kell meggyógyulnia. Ezután a mélypont után esélye van például ennek a nőnek is kilábalnia saját, egészségközpontú függőségéből együtt a lányával. Ettől a helyzettől az anya is felnő  és valószínűleg együtt fognak elindulni azon az úton, hogy letegyék a hátizsákjaikat, amiket feleslegesen cipelnek.

Fotók: Ács István

Márciustól kezdetét veszi a B32 tíz éves jubileumi programsorozata, tele különleges eseményekkel és meglepetésekkel.

Művészeinktől az első meglepetés „akció” április 14-én várható: Varga Ádám Túlélő előadásában Katona Laci ugrik be a SHAMErican Arilines stewardjának szerepébe!

De az ünneplés csúcspontja egyértelműen az októberi plakátkiállítás lesz, ami felöleli nem csak a B32 első évtizedét, de a galéria történetének elmúlt 48 évét is. És persze érkezik majd a B32 All Stars Gála, ahol legaktívabb és legszerencsésebb nézőink együtt bulizhatnak azokkal a zenészekkel, színészekkel, képző- és iparművészekkel, akik az elmúlt évtizedben formálták a B32 szellemiségét. Erről a részleteket hamarosan megosztjuk…

Készülj velünk egy felejthetetlen évre – tarts velünk, és légy részese a B32 történetének!

Februárban nálunk mutatja be a Nézőművészeti Kft. új, Súlyos című tantermi előadását Soltész Bözsével és Szőke Abigéllel. 6 évvel ezelőtt a 7 nap volt az első közös tantermi projektünk, ami azóta is nagy sikerrel fut a sulikban, így nem is volt kérdés, hogy helyet adunk ennek az új ifjúsági színházi projetnek…

A darab az evés- és testképzavar problémáját járja körbe, azonban a története nem „csak és kizárólag” erről szól, sokkal inkább egy „átlagos és mindennapi” családi története. Így az evészavar mellett rengeteg más téma is “terítékre” kerül: önbizalomhiány, önfegyelem, kitartás. Képet kaphatunk arról, mennyire mélyre nyúlnak az evészavaros problémák gyökerei és milyen nehéz és sok erőfeszítést igényel a betegségből való szabadulás.

Súlyos téma, könnyed próbafolyamat két csodálatos színésznővel!

Próba fotók: Ács István

Női tematikával indul a B32 idei színházi évada, Bánsági Ildikó egy független színházi előadásban önmagát alakítva mutatja be egy munkamániás színésznő napi küzdelmeit egy rendhagyó próbafolyamat alatt. Az új repertoárban a gyerekvállalásról, a női testképzavarról is láthatnak a nézők előadásokat, de a Nézőművészet Kft. művészei más, a B32-ben debütáló friss produkciókkal is meglepik majd a galéria nézőit. A B32 most ősszel új szerepkörben is bemutatkozik: először kapcsolódik az INPUT fesztiválhoz és a tehetséggondozó Titánium pályázathoz is. 

Kovács Gabi Farkas Róberttel a B32 színházi programokért felelős művészeti munkatársával beszélgetett.

Számos független színházi produkcióval készül a B32 az idei őszi színházi szezonra. Milyen előadások várhatóak? 

Az új évadot én csak “csajos” évadnak hívom, mert három olyan produkció is érkezik, amelyek kimondottan női témák. Rögtön szeptember elején mutatjuk be a Bánsági Ildikó eldobja az agyát, Jeney Luca elkapja című előadást, amelynek alkotói szinte csak hölgyek. Igaz, a darab munkabemutatója a nyár elején volt, de a kollégák visszajelzései és a közönség reakciói alapján most is éppen formálódik a darab, tehát a hivatalos bemutató szeptember 6-án lesz.

Nagy megtiszteltetés, hogy Bánsági Ildikó nálunk próbál és játszik, bevallom, kicsit izgultam, hogy egy kőszínházhoz szokott művész mennyire érzi komfortosan magát nálunk. De Ildikó egy csoda, csupa mosoly, közvetlenség, kedvesség, és látszólag nagyon élvezi ezt a független színházi munkát. És mindez az előadáson is érződik. A darab végtelenül őszinte és szórakoztató, egy kicsit a ma oly’ divatos színházi stand up előadásokhoz hasonlítanám.

Mi várható még, folytatódik-e a női téma? 

A női évad tematikát tovább erősítve októbertől rendszeresen játsszuk a Köldökzsinór varietét, ami a gyerekvállalás napos és árnyékos oldalát dolgozza fel sok humorral és zenével. Majd a jövő év elején a Scherer Péter – Gyulay Eszter alkotó páros készít egy ifjúsági előadást Soltész Bözsével és Szőke Abigéllel “Súlyos” címmel. Ez a (női) testképzavarról fog szólni. 

Tervben van még egy előadás kedvenc színész párosunkkal, Katona Lacival és Kovács Lehellel. Valamint idén csatlakoztunk befogadóhelyként a Titánium pályázathoz, ami nagy öröm, hiszen a pályázat szellemisége remekül illeszkedik tehetséggondozó szemléletünkhöz. Még az eredmény nem publikus, de úgy érzem sikerült egy nagyon izgalmas pályakezdő projektet kiválasztanunk, amit a B32 nézői is szeretni fognak.

Szeptemberben kezdődik egy független színházi évadindító fesztivál, az INPUT FESZT. Ennek a B32 részese, mit kell tudni a fesztiválról és az INPUT kezdeményezésről?

Több mint tíz helyszínen közel tíz nap alatt negyven programmal készülnek a budapesti független játszóhelyek szeptember 13-a és 22-e között. Az INPUT összefogást öt befogadó színház (Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, MU Színház, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza) hozta létre 2023 őszén a kortárs előadó-művészeti szféra  megerősítésére. Ezek a helyek, ahogyan mi is, szakmai keretet, hátteret, humán és infrastrukturális bázist biztosítanak művészek és művészeti formációk alkotásainak. Fontos kezdeményezés, amihez kérdés nélkül csatlakoztunk. A fesztivál tulajdonképpen ennek az összefogásnak a bemutatkozása a nagyközönség előtt.

Mivel készül a B32?

 A B32 a Bánsági Ildikó-előadással készül, ami azért is izgalmas, mert két olyan színésznőről szól, akik két különböző perspektívából élik meg (nem csak) a darabban a független színházcsinálás szépségeit és nehézségeit. Bánsági Ildikó, aki eddigi pályáját szinte csak kőszínházban töltötte, szinte minden szakmai sikert elért, és Jeney Luca, aki pályája elején van, és eddig csak független előadásokban szerepelt… Ez egy nagyon izgalmas találkozás, aminek most a nézők is tanúi lehetnek. Amit nagyon szeretek az előadásban, hogy egyáltalán nem pesszimista, pedig valljuk be, hogy bőven lenne rá ok a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben. És ezt szeretem az INPUT kezdeményezésben is, hogy nem a panaszkodáson és a jajongáson van a hangsúly, hanem a konstruktív és proaktív problémamegoldáson. Nem is volt kérdés, hogy a fesztiválra ezt az előadást nevezzük, kiegészítve egy beszélgetéssel az alkotókkal.

A B32-ben jellemzően független produkciók találják meg a helyüket, gondolok itt Hajdu Szabolcs előadásaira, a Nézőművészeti darabjaira és még lehetne sorolni… de gyakran érzékenyítő eladások is bemutatásra kerülnek. Ez az idei évadban is így lesz?

Mindig azt szoktam mondani, hogy a B32 színházi repertoárjának a progresszív lábát az érzékenyítő, sokszor tabunak számító téma feldolgozások adják. Készült előadás neurológiai rendellenességekről, kamaszkori ADHD-ról, skizofréniáról, iskolai zaklatásról. Az idei évadban a már említett Scherer – Gyulay alkotópáros testképzavarról szóló előadása lesz az, ami ezt a vonalat viszi tovább. 

De természetesen visszatérnek a tavalyi évad közönségkedvenc előadásai is, a Leenane szépe Mucsi Zoltánnal, a Pánik Katona Lacival, Kovács Lehellel és Kovács Krisztiánnal, az Utazás a koponyám körül Pepével, és Hajdu Szabi Kálmán-napja és Egy százalék indiánja is folyamatosan műsoron lesz. A családokat várja Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém, és a “Hab a tortán” sorozat, amelyben színész párok dolgoznak fel egy-egy Pagony által kiadott könyvet.

Több mint 10 helyszínen közel 10 nap alatt 40 programmal indul a 2024/2025-ös évad! Szeptember 13-a és 22-e között először kerül megrendezésre az INPUT FESZT, amely során öt fővárosi kerületben mutatkoznak be a lassan egy éve szakmai társaságot alapított innovatív befogadó terek.

Az INPUT összefogást öt befogadó színház (Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, MU Színház, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza) hozta létre 2023 őszén a kortárs előadó-művészeti szféra megerősítése, valamint a kulturális innováció előmozdítása érdekében. A rezsiárak emelkedésével nagy veszélybe kerültek azok az infrastruktúrák, amelyek színházi és táncos produkciókat fogadnak be az ország különböző részeiről. Ezek a helyek szakmailag és a közönség számára is jelentős, hiánypótló feladatokat látnak el. Szakmai keretet, hátteret, humán és infrastrukturális bázist biztosítanak művészek és művészeti formációk alkotásainak.

Ezek az intézmények működésükben nyitottak, létükkel mobilitást biztosítanak és szerkezetet adnak az új és innovatív kezdeményezéseknek, és egyúttal hozzájárulnak a színház-, táncművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapításához. Fontos szempont számukra a gyermek- és ifjúsági korosztály előadó-művészetekre fogékony nézővé nevelésének előmozdítása, a hazai előadó-művészet nemzetközi jelenlétének elősegítése, a kortárs magyar drámairodalom támogatása és a határon túli magyar kulturális szervezetekkel való együttműködés fejlesztése. A társaság nyitott, a csatlakozás folyamatos, jelenleg 18 tagja van:

Átrium, Bethlen Téri Színház, B32 Galéria és Kultúrtér, DANTE Közösségi Alkotótér, Gólem Színház és Zsidó Előadó-művészeti Központ, Inspirál Cirkuszközpont, Jurányi Inkubátorház, Kettőspont Színház, MASZK Egyesület-Thealter (Szeged), MOHA-Mozdulatművészek Háza, MU Színház, Műhely Alapítvány, Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon (Debrecen), RS9 Színház, SÍN Művészeti Központ, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Zsolnay Negyed (Pécs).

Az elmúlt évadban az INPUT társaság a háttérben jelentős szakmai munkát folytatott. A szeptemberi fesztivált az INPUT bemutatkozása a nagyközönség előtt és a 2000-es évek elején az Andrássy úton rendszeresen megtartott évadnyitó fesztivál hiánya hívta életre. A helyszínek a működésükre, profiljukra jellemző műsorral készülnek. Ahogy a programok összeálltak, láthatóvá váltak olyan hívószavak, amelyek minden intézménynek egyaránt fontosak, ezért azokból a témákból beszélgetésekre is sor kerül majd. Ilyen az oktatás, a technológia jelenléte az előadó-művészetben, a fenntartható, zöld működés, a női sorsok és energiák bemutatása, a közösségi/résztvevői színház. Műfajában és résztvevőiben is sokszínű fesztiválra számíthatunk, ugyanis a prózai daraboktól kezdve a kortárs táncon és a mozgásművészeten át az újcirkuszig terjed a paletta, valamint az artistáktól és a művészeti iskolák növendékein át a közösségi színházig.

A fesztivál célja a helyeken keresztül egy-egy kerület kulturális pezsgésének megjelenítése is, hiszen ezek a bázisintézmények, helyek adhatják egy adott város kulturális arculatát, ezért fontos szempont volt az is a szervezésnél, hogy egy-egy napon egy-egy meghatározó kerület kerüljön fókuszba.

A B32 legfrissebb, „Bánsági Ildikó eldobja az agyát, Jeney Luca elkapja…” című előadásával vesz részt a fesztiválon. A darab után az alkotókkal beszélgetünk, és kiderül, hogy Bánsági Ildikó, aki eddigi pályáját kőszínházban töltötte, mit keres egy szinte fillérekből létrehozott független produkcióban?

A többi eseményről, részletes programokról az intézmények honlapján tájékozódhatnak a látogatók, valamint a stART nevű applikáción keresztül.

A teljes program itt érhető el.

A gyerekszülés utáni évek, főleg az első, igazi megpróbáltatás lehet a szülők számára, hiszen a gyerekneveléssel együtt ők is igazi felnőttekké válnak. De mi történik abban a bizonyos első időszakban? Erről mindenkinek más története vagy meglepően hasonló élménye van. Sírás, nevetés, fájdalom és valódi önismeret. Csábi Anna Köldökzsinór-varieté című munkája mindent megmutat őszintén, kozmetikázás nélkül. Május 22-én a B32 színpadán láthatták az érdeklődők.
Kovács Gabi Csábi Anna rendezővel beszélgetett.

A Köldökzsinór – varieté egy sajátos útikönyv, személyes napló kisgyerekes anyáknak. Erről a témáról kevés szó esik a színházakban, a filmek gyakrabban dolgozzák fel. A saját élményed inspirált vagy egyszerűen hiányérzeted volt ezzel a témával kapcsolatban?

Is-is. Nyilván az ember a saját masszájából dolgozik. Amikor minden éjjelem és nappalom ekörül forgott, teljesen magától értetődő volt, hogy erről kell csinálni a következő előadást.

Varieté a műfaj, a humor, az irónia része az előadásnak, önsajnálatról szó sincs?

De, a zenék és dalok mellett van benne rengeteg önsajnálat is, lubickolunk benne mi, szülők! Gyermektelenként pedig egy sitcom, fokozott öröm az előadást nézni, mert tényleg olyan, mint amikor David Attenborough vizsgálja az önsorsrontó termeszeket. És mindenki örül, mert az egyik boldog, hogy ebből a hülyeségből kimarad, a másik fél meg tudja, hogy abszurdnak tűnik az élete, de pont az abszurd mélyén mennyi örömet ad. Felszabadító dolog nagy nehezen kimondani dolgokat, és mikor kimondtuk, kiröhögjük, és egyből meg is szabadulunk tőlük.

Az előző darabod egy sokkal súlyosabb témát, a vetélést, a sürgősségi császármetszést, az abortusz témáját járta körül, zömében saját történetekkel A mostani darabban is – rajtad kívül – igaz történeteket láthatunk?

Hogy mi a súlyos, az nézőpont kérdése. Mindenkinek a saját hátizsákja. Egy-egy perinatális veszteséget például le lehet zárni, el lehet engedni, vége van. De ha szülés után nem tudnak egymáshoz visszatalálni a párok, vagy megromlik a nagyszülőkkel a viszony, esetleg az anya elveszti barátait és hivatását, az egy egész család életére, egészen hosszú távon kihat. Persze nem szeretnék úgy csinálni, mintha a Köldökzsinór-varieté egy súlyos dráma lenne, mert sokkal inkább vígjáték, és még csak nem is tragikomédia. Ez valószínűleg miattam van így, mert nekem nagyon szerencsésen alakult minden. Csodálatos terhességem volt, a szülést is élveztem, és az első évek is jól alakultak. De azért én is nehezen élem meg, ha alig tudunk kettesben lenni a férjemmel, vagy bűntudatom van, ha meg sem köszöntem anyukámnak a sok segítséget egész hónapban. Esetleg nem kezeltem kellő türelemmel, mikor oviba szaladva a gyerek elsírta magát azon, hogy nem tud repülni. Vagy én sírok egy sarokban, hogy sürgősen fel kéne adnom a munkámat, mert többé nem fér bele ennyi feladat az életembe. Ezeket a dolgokat ebben az előadásban nem szégyelljük, hanem tudomásul vesszük, tudunk megbocsátani magunknak és egymásnak. Aztán már ki is lehet röhögni mindent.

„Anyaként szinte sokként ér, hogy kilenc hónap szimbiózis után világra jön valaki, akit a legmélyebben ismerünk, mégis vadidegen” – mondod egy interjúban. Valódi ufóérzés, te hogy birkóztál meg ezzel?

Én jól, de szerintem ez nem általános. Rettegtem, hogy mi lesz, mert vágytam szaporodni, de egyébként nem sok csecsemőhöz volt közöm, nem is nagyon fogtam a kezemben odáig. A túlélésre hajtottam, aztán meglepő módon az első pillanattól kezdve nagyon jó érzés volt. Idő volt átállni, de közben a jó érzés megmaradt. Én inkább azt az átrendeződést éltem meg nehezen, ami a szimbióta kettősünkön kívül zajlott. A férjemmel egy csomó ideig csak a gyerekkel való közös törődésben manifesztálódott a szerelmünk, és a nagyszülőkkel is átrendeződött a viszonyunk. Elengedtem sok barátságot, és beengedtem újakat.

Hogyan született meg a szövegkönyv, olvastam, hogy a facebookot is használtad az írásodhoz, pontosabban egy fb csoportot.

Benne voltam több facebook csoportban is, ahol a fiatal anyukák sokkal könnyebben tárulkoznak ki idegeneknek, mint saját környezetüknek. Ennek az oka valószínűleg az anyák elmagányosodása, vagy, hogy szégyellik, ha imádott gyerekeik körül valamit nehézségnek élnek meg. Nekem egy marosvásárhelyi anyatársammal való egész éves csetelésem volt a legfontosabb kapcsolatom akkoriban. Minden nap leírtunk minden apró kis eseményt egymásnak, és mikor elolvastuk, gurultunk a nevetéstől. Előfordult, hogy a gyerekeink már aludtak, mi meg véletlenül felébresztettük őket, mert olyan hangosan visítottunk a másik beszámolóján. Ezek indítottak el engem abban, hogy egy ilyen előadásra szükség van.

Ha jól tudom most egy új darabodon dolgozol Bánsági Ildikóval. Mit lehet tudni a készülő előadásról? Azt hallottam, hogy a darab címe: Bánsági Ildikó eldobja az agyát Jeney Luca elkapja…

A munkamániás emberek hétköznapjairól szól. Én színházi ember vagyok, szóval úgy döntöttem, a saját szakmámon és kollégáimon keresztül beszélek erről, de ez a függőség nagyon sok embert érint egyébként. Az előadás különlegessége, hogy két különböző korú szabadúszó színész szakmázik benne: az egyikük kőszínházi struktúrában szocializálódott, a másikuk már a bizonytalanságba született bele. Olyannyira munkamániásak, hogy hiába fogy el lassan az összes oxigén a függetleneknél, mindenüket beleadják az előadásba, magukat is.

Tavaly a XV. kerületben, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban mutattátok be az előadást? Milyennek találod a B32 terét?

Szeretem a nem kifejezetten színházi tereket, ezért a Csokonaiban is nagyon jó volt próbálni, de az Anyanapló kapcsán már a B32-t is ismerem, és nagyon várom, hogyan szólal meg az előadás egy intimebb térben. Én úgy gondolom, nagyon jót fog tenni neki!

Temesi Apol textiltervező művész, művészettörténész-esztéta számára a gyapjú nemcsak megmunkálandó alapanyag, de azon keresztül kommunikál, és sokszor önismereti tükör is. A november 9-én a Trezor Galériában nyíló MATERIAL CRUSH című kiállításán különféle képzőművészeti nyelven meg fogalmazott ipari –és ruhaipari, illetve nyírás utáni nyers gyapjúfeldolgozások láthatóak.
Temesi Apollal Kovács Gabi beszélgetett

„A gyapjú és én hét éve alakítjuk egymást.”- mondod -, hogyan változott a gyapjúhoz való viszonyod az elmúlt években?

A textilipari gyapjú maradékokkal 2016-ban kezdtem el dolgozni, akkor maga a felvetett probléma körbejárása és a lehetséges, ismert eljárásokon keresztül adható válaszok foglalkoztattak. Néhány képzőművészeti projektmunka után kezdtem el azon gondolkodni, hogyan lehet teljes paradigmát váltani és egy új gyártástechnológia kidolgozásával az anyag legjobb tulajdonságai mentén kialakítani annak megjelenési, felhasználási formáját. Így jutottam el a zengéscsillapító, belsőépítészeti burkolatok fejlesztéséig. A gyapjú, mint nyersanyag ezzel egyidőben számtalan egyéb problémát tárt a szemem elé, ami humánökológiai, szociális és gazdasági kérdéseket is felvetett, így egyre komplexebb megoldásokat kerestem a munkámban is. Az elmúlt években lépésről lépésre foglalkoztam minden feltárulkozó, gyapjút érintő kérdéssel, mint a textilipari vágási hulladék, a ruhaipari hulladék és a nyírás utáni nyers gyapjú feldolgozhatóságának kérdése. A kiállításon már mindhárom típus meg is jelenik.

MATERIAL CRUSH a kiállítás címe. Kis gyapjúszobrok, szövetek, panelek és fotók láthatóak a térben. Mire utal a cím?

Tervezőként az első munkáimban a gyapjú csak egy anyag volt számomra a sok közül, amivel dolgoztam. Később alakult ki ez a megmagyarázhatatlan vonzás, ami fokozatos elköteleződéssel társult. Nekem a gyapjú lett az az anyag, amin keresztül megtanultam megfogalmazni a gondolataimat, ami keretrendszert adott tervezőként, hogy hogyan lehet egy kérdéskörről szisztematikusan gondolkodni. Ezzel az anyaggal alakult ki számomra az a különleges kapocs, ami fontos szerepet töltött be a személyiségfejlődésemben, ami megtanított kíváncsinak és szabadnak maradni, a birtoklási vágyat és az elvárásokat pedig félrerakni, csodálni, ami feltárulkozik. Ezt az utat mutatja be a kiállításon szereplő négy nagy installáció, a grafika, fotó, plasztika és szövet sorozatok egyaránt.

Az ipari maradékok számodra nem szemetek, hanem jól megmunkálható alapanyagok. 2022-ben megnyerted a BIG SEE Product Design Award-ot, ami egy nagy nemzetközi elismerés. Ez mit jelent számodra?

Óriási öröm szakmai díjat nyerni. A visszajelzés és megerősítés mellett pedig inspiráló látni a többi díjazott tervező munkáját, mennyien dolgoznak azon, hogy etikusabb, jobb megoldásokat találjunk a kérdéseinkre. Erős közösségi húzást ad.

Munkáid határterületen mozognak: nemcsak designtermékek, de képzőművészeti alkotások is. Ezt hogyan látod?

A mai kor összetett kérdéseire leginkább a tudományterületeken átívelő megoldásokon keresztül kísérelhetünk meg válaszokat adni. A SoundWool akusztikai panelek kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkeznek, megjelenésükben pedig személyre szabhatóak, miközben természetes megújuló nyersanyagforrásból készülnek. Miközben tehát megszüntetjük a textiliparban keletkező, környezeti problémát okozó gyapjú hulladékot, az építőipar számára kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkező belsőépítészeti burkolatokat kínálunk megújuló nyersanyagból. A cirkuláris anyaghasználat sikerfaktorának gondolom, ha a fogyasztót is érdekelté tesszük, hogy vegyen részt az új anyaghasználati szokások kialakításában. Mindezt tervezőként a magas minőségű esztétikai megjelenéssel és a kompromisszum nélküli funkcionalitással tudjunk segíteni.

A MOME-n tanítasz egy speciális anyagkutató kurzuson, ahol a nyersanyag-centrikus gondolkodás is elsajátítható.

A doktori kutatásom kapcsán nemcsak maga a szemléletváltás foglalkoztatott, de annak továbbadhatósága is. Így az elmúlt 3 évben a Design Intézethez tartozó Kutatás-Fejlesztés-Innováció tárgykörben olyan oktatási módszertant dolgoztam ki, aminek keretein belül a hallgatók anyagkísérleteken keresztül alakíthatják a nyersanyaghasználatban is tudatos tervezői szemléletüket.

A fél világon végigsöprő Pánik című vígjáték szeptember 24-én debütált a B32 Galéria és Kultúrtérben. A negyvenes éveikben járó férfitrióról szóló történet Tárnoki Márk rendezésében került bemutatásra, Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Kovács Lehellel a főszerepben. A Marie Claire és a Pótszékfoglaló is a bemutatón járt…

„[…] Az előadás egy pontján kétségbeesésükben a ChatGPT-től kérnek tanácsot. Ez adta az ötletet, hogy bevezetésként rákérdezzünk a mesterséges intelligenciánál, hogy vajon miért járnak az emberek színházba. Átfogó választ kaptunk, miszerint a színház egyszerre jelent kikapcsolódást, művészeti és közösségi élményt, tanulást és kulturális felfedezést, történetekbe mélyedést és egyes karakterekkel való azonosulást. A B32 Galéria és Kultúrtér friss bemutatójának receptje, hogy mindegyik funkcióból adagoljon egy csipetnyit az élménygazdag végeredményt igencsak hálásan fogadó nézőknek[…]

[…] A színészek saját nevüket adják a szerepekhez (Krisz, Laci és Lehel), így feltételezhető, hogy valamennyire róluk is, az ő közegükről is szól, amit játszanak, mindenesetre ismerős lehet nekik az alaphelyzet. Önmagában beszédes, hogy az eredetileg a harmincasokra kitalált történetet átszabták a fiatal negyvenes korosztályra, akik ezek szerint még mindig viaskodnak a felnőtté válással. Bizonytalanok a párválasztásban, a szülői szerepben, a szakmai önmeghatározásban. Habár a darabban írtak szerint mérnök, grafikus és tévés munkákat képviselnek, lehetnének bármi mások, ugyanannyira elveszettek lennének, tétován keresgélnék a biztos pontokat és előbb-utóbb pánikolnának. De kik ez a férfiak? És miért tartanak itt?[…]

[…] Az előadás természetesen nem az ő életútjukat dolgozza fel, de a felvetett kérdésekkel akár saját személyükben is szembesülhettek, ahogy a nézőtéren hangosan szórakozók közül bárki más. A finn és a magyar hétköznapok között ugyanakkor húzódik egy hatalmas szakadék: előbbiben a kényelmes társadalmi jólét, utóbbiban a széthullott közállapotok keltette kiszolgáltatottság nehezíti meg az egyéni boldogulást. Közös pont: inni mindenki szeret. Jól bevált színházi hatás, hogy a lerészegedés lépcsőfokain haladunk az egyre őszintébb beszólogatások és vallomásszerű kifakadások felé. És a színészek élnek is a lehetőséggel, csak úgy zubog belőlük a játék, a rendező Tárnoki Márk bátran kiereszti az érzelmi csapokat, a nagyjelenetek hangos robajjal csapódnak be az amúgy pofásan berendezett IKEA-térbe. […]

Hegedűs Róbert, Marie Claire

A teljes kritika itt érhető el!

[…] Persze jobb félni, mint megijedni, de ez sem olyan biztos, mert a félelemből szép lassan, alattomban rettegés formálódik. Persze ez a rettegés ma sokaknak úgy kell, mint egy falat kenyér… Tárnoki Márk pont ezt ragadta meg expresszíven Mika Myllyaho Pánik c. darabját rendezve a B32 Galéria és Kultúrtérben. A finn szerző darabját fergeteges félelem, ötletelés és önbizalomhiány cunamivá formálta, amelyben kapkodjuk a fejünket az egymással versengő geggek és a hirtelen hangulat- és cselekvés váltások között – komoly teljesítmény, ha nem esünk pánikba. És ha ez tényleg sikerül, akkor már bőven megérte.[…]

[…] Tárnoki Márk olvasatában egészen mesterien, bravúrosan lesz a kis pánikból mindent elborító, betöltő, amely pont a globális mérete miatt tart tükröt, józanít ki, tesz mindent a maga helyére.

És erre a helyretevésre kimondhatatlanul szükség van ebben a Pánikban. Hisz a stressz- és bizonytalanság keltés iparággá, egész üzletággá nőtte ki magát, amelyben mindig gurut, vezetőt, terapeutát keresünk, de nincs. Mert mi vagyunk azok. A magunkéi. És ebbe a felismerésbe biztosan nem fogunk mind belehalni.[…]

Csatádi Gábor, Pótszékfoglaló

A teljes kritika itt érhető el!

Szeptemberben rendhagyó tárlat nyílt a B32 Galériában: a Hommage à Duchamp – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállítás a francia művész szellemiségét idézte meg egy konceptuális magángyűjtemény kiemelt darabjain keresztül. A hosszított nyitva tartású kiállítás számos – a REFLEXIÓ mentorprogramhoz csatlakozó – hallgatót ihletett alkotásra, a kész pályaműveket az alábbiakban publikáljuk.

Biró Borbála Tejüvegen át című fotóinstallációjánakegyik szervezőelve a fotóhasználat sokféleségének, valamint a fikció és realitás kettőségének bemutatása volt. Az áttetsző lapok fátyolszerű rétegződésével a pályázó a dolgok mögötti rejtett tartalomra szerette volna irányítani a figyelmet. Alkotásával kísérletet tett arra, hogy a kétdimenziós kép kilépve a síkból – egy másik képpel egészüljön ki úgy, hogy – túllépjen önmagán és új jelentéstartalommal gazdagodjon. Az egymásra kerülő rétegek így a fikció és a realitás metszéspontjait adják ki, lehetőséget teremtve arra, hogy „új megvilágításban láthassuk azt, ami előttünk van, de lehet, hogy bennünk is”.

Eiler Dórát szintén kísérletezésre késztette Tóth Csaba inspiráló darabokkal teli gyűjteménye. A hallgató cianotípiával próbált képeket alkotni különböző kerámialapokra és tányérokra, régóta foglalkoztatta ugyanis e két eljárás kapcsolata, a fény és a föld találkozása. A sorozat darabjai tartalmukban nagyon személyes gondolatok köré rendeződnek: egyszerre küzdenek a feszültséget keltő emlékek elrejtésével, háttérbe szorításával és azok hiányával.

Horváth Veronika Rálátás című pályaművével visszanyúlt a korábbi években általa alkalmazott vegyes technikához, mely – a kiállított művek koncepciójához hasonlóan – a különböző textúrák vizuális illúziójára, a kollázs és montázs sajátos keveredésére épül. Alkotásában az emlékek töredékes jellegét is megpróbálta megragadni újságpapírdarabok alkalmazásával.

Ősz-Varga Lilla Egy új valóság című filcrajza a mindennapi életet ábrázolja, ám egy új, káosz-szerű valóságban, amely igyekszik a nézőt provokálni, minél jobban kizökkenteni a maga saját valóságából.

Szalkai Gabriella olaj-vászon festménye Eva Kot’atková From the series Theater of Speaking Objects kollázsára reflektál. Ahogyan a választott mű személyes történeteket mesél, úgy szeretne a pályázó is a festményén keresztül emberi sorsokat, törzsi kultúrákat vagy azok maradványait megmutatni: „szavak nélkül, a megjelenített tárgyak és tekintetek által”.

Tóth Orsolya a Hommage á Duchamp kiállításhoz Lisztangyal című performanszával és annak dokumentálásával kapcsolódott. Orsolya egy gyermekkori emlék, a hóangyal készítésének megjelenítését tűzte ki célul. Fontos szempont volt az emlék és a hozzá tartozó egykori, eredeti környezet reprodukálása, valamint a cselekvés nyújtotta impulzusok újraátélése, annak a tudata és tapasztalata, hogy a képalkotás a testtel, a test mozgatásával jön létre egy másik anyagban.

Schlemmer Laura 1+1=1+1 című videójához vizuálisan főként Kismányoky Károly Hommage à Duchamp, valamint Magyar Ádám Stainless B. 14536 (slit camera, Paris) című alkotásából merített inspirációt, tartalmilag azonban a kiállítás egészére kíván reagálni. A pályázót megragadta a bemutatott művek letisztultsága, mely a legegyszerűbb és legtöbbet hallott matematikai példát juttatta eszébe: Mennyi egy meg egy? Hasonlóan ahhoz, ahogyan a dadaizmus felveti a kérdést: mi is a művészet? Bármi, amit a művész annak nevez. És ki a művész? Aki művészkedik? Ezt a gondolatmenetet közvetíti a loopolt videó, mely nem ad megoldást az egyszerű feladványra, mégis helyes egyenlet jön létre: egy meg egy az egyenlő egy meg eggyel.

2023. augusztus 24-től volt látogatható az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállítás a B32 Trezor Galériájában. A tárlat az építészeti stílusok fejlődését a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig mutatta be, mintegy 100, a Fővárosi Önkormányzat által 2017 és 2022 között védelem alá helyezett válogatott épületen keresztül. A REFLEXIÓ pályázat keretében négy hallgató készített az építészeti tárlat által ihletett alkotást, melyeket alább mutatunk be részletesen.

Bárány Terézia Időutazás című képsorozata az építészeti emlékek és a hiteles reprodukciók kapcsolatára fókuszál. Sorozata két darabján az eklektikától a brutalizmusig eltelt időszak alatt született épületeket egymással szembeállítva mutatja be, kívülről és belülről egyaránt.

Kozma Zsófiát a kiállításból kiindulva elsősorban az emlékezés gondolata foglalkoztatta; az, hogy hogyan szelektálunk, mire emlékezünk egyéni és társadalmi szinten. Az általa választott négy képeslap mind egy-egy emlék, amelyek egykor fontosak lehettek feladójuknak, de mára már elvesztették jelentőségüket. A pályázó Üdvözlettel című sorozatában e képeslapokon látható brutalista épületekre eklektikus csempemintákat hímzett, így emelve ki az épületek esztétikájának kontrasztosságát és a különböző stílusú épületek megőrzésének fontosságát.

Kósa Lilit a kiállítás keretében bemutatott modern és brutalista épülethomlokzatok egy burkolatterv részletének a megalkotására ihlették. Végtelenítve című gipszből öntött munkája elemeinek a mintázata bár első ránézésre rendszertelennek tűnhet, ám mégis felsejlik az útvonal, amely egyetlen vonal pozitív és negatív (domború és homorú) megjelenése, egyfajta rendszert alakítva ki a szövevényes rajzolatban.

Spanyár Judit Dressed for Brutalism című pályaművének keretében Keszeg Anna kultúrakutatóról készített fotósorozatot a Mónus János tervezte OKISZ-székházban (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége). A modell – aki maga is készít brutalista, szocialista realista épületek előtt önarcképeket – az épület jellemzőihez alkalmazkodva egyszerű, szürke nadrágot és tapintható struktúrájú, szintén egyszínű felsőt öltött magára.