Hírek

Megmagyarázhatatlan vonzás – Temesi Apol interjú

Temesi Apol textiltervező művész, művészettörténész-esztéta számára a gyapjú nemcsak megmunkálandó alapanyag, de azon keresztül kommunikál, és sokszor önismereti tükör is. A november 9-én a Trezor Galériában nyíló MATERIAL CRUSH című kiállításán különféle képzőművészeti nyelven meg fogalmazott ipari –és ruhaipari, illetve nyírás utáni nyers gyapjúfeldolgozások láthatóak.
Temesi Apollal Kovács Gabi beszélgetett

„A gyapjú és én hét éve alakítjuk egymást.”- mondod -, hogyan változott a gyapjúhoz való viszonyod az elmúlt években?

A textilipari gyapjú maradékokkal 2016-ban kezdtem el dolgozni, akkor maga a felvetett probléma körbejárása és a lehetséges, ismert eljárásokon keresztül adható válaszok foglalkoztattak. Néhány képzőművészeti projektmunka után kezdtem el azon gondolkodni, hogyan lehet teljes paradigmát váltani és egy új gyártástechnológia kidolgozásával az anyag legjobb tulajdonságai mentén kialakítani annak megjelenési, felhasználási formáját. Így jutottam el a zengéscsillapító, belsőépítészeti burkolatok fejlesztéséig. A gyapjú, mint nyersanyag ezzel egyidőben számtalan egyéb problémát tárt a szemem elé, ami humánökológiai, szociális és gazdasági kérdéseket is felvetett, így egyre komplexebb megoldásokat kerestem a munkámban is. Az elmúlt években lépésről lépésre foglalkoztam minden feltárulkozó, gyapjút érintő kérdéssel, mint a textilipari vágási hulladék, a ruhaipari hulladék és a nyírás utáni nyers gyapjú feldolgozhatóságának kérdése. A kiállításon már mindhárom típus meg is jelenik.

MATERIAL CRUSH a kiállítás címe. Kis gyapjúszobrok, szövetek, panelek és fotók láthatóak a térben. Mire utal a cím?

Tervezőként az első munkáimban a gyapjú csak egy anyag volt számomra a sok közül, amivel dolgoztam. Később alakult ki ez a megmagyarázhatatlan vonzás, ami fokozatos elköteleződéssel társult. Nekem a gyapjú lett az az anyag, amin keresztül megtanultam megfogalmazni a gondolataimat, ami keretrendszert adott tervezőként, hogy hogyan lehet egy kérdéskörről szisztematikusan gondolkodni. Ezzel az anyaggal alakult ki számomra az a különleges kapocs, ami fontos szerepet töltött be a személyiségfejlődésemben, ami megtanított kíváncsinak és szabadnak maradni, a birtoklási vágyat és az elvárásokat pedig félrerakni, csodálni, ami feltárulkozik. Ezt az utat mutatja be a kiállításon szereplő négy nagy installáció, a grafika, fotó, plasztika és szövet sorozatok egyaránt.

Az ipari maradékok számodra nem szemetek, hanem jól megmunkálható alapanyagok. 2022-ben megnyerted a BIG SEE Product Design Award-ot, ami egy nagy nemzetközi elismerés. Ez mit jelent számodra?

Óriási öröm szakmai díjat nyerni. A visszajelzés és megerősítés mellett pedig inspiráló látni a többi díjazott tervező munkáját, mennyien dolgoznak azon, hogy etikusabb, jobb megoldásokat találjunk a kérdéseinkre. Erős közösségi húzást ad.

Munkáid határterületen mozognak: nemcsak designtermékek, de képzőművészeti alkotások is. Ezt hogyan látod?

A mai kor összetett kérdéseire leginkább a tudományterületeken átívelő megoldásokon keresztül kísérelhetünk meg válaszokat adni. A SoundWool akusztikai panelek kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkeznek, megjelenésükben pedig személyre szabhatóak, miközben természetes megújuló nyersanyagforrásból készülnek. Miközben tehát megszüntetjük a textiliparban keletkező, környezeti problémát okozó gyapjú hulladékot, az építőipar számára kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkező belsőépítészeti burkolatokat kínálunk megújuló nyersanyagból. A cirkuláris anyaghasználat sikerfaktorának gondolom, ha a fogyasztót is érdekelté tesszük, hogy vegyen részt az új anyaghasználati szokások kialakításában. Mindezt tervezőként a magas minőségű esztétikai megjelenéssel és a kompromisszum nélküli funkcionalitással tudjunk segíteni.

A MOME-n tanítasz egy speciális anyagkutató kurzuson, ahol a nyersanyag-centrikus gondolkodás is elsajátítható.

A doktori kutatásom kapcsán nemcsak maga a szemléletváltás foglalkoztatott, de annak továbbadhatósága is. Így az elmúlt 3 évben a Design Intézethez tartozó Kutatás-Fejlesztés-Innováció tárgykörben olyan oktatási módszertant dolgoztam ki, aminek keretein belül a hallgatók anyagkísérleteken keresztül alakíthatják a nyersanyaghasználatban is tudatos tervezői szemléletüket.

Hírek

MIND MEGHALUNK?! – férfiterápia 40 felett, azaz Pánik Újbudán

A fél világon végigsöprő Pánik című vígjáték szeptember 24-én debütált a B32 Galéria és Kultúrtérben. A negyvenes éveikben járó férfitrióról szóló történet Tárnoki Márk rendezésében került bemutatásra, Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Kovács Lehellel a főszerepben. A Marie Claire és a Pótszékfoglaló is a bemutatón járt…

„[…] Az előadás egy pontján kétségbeesésükben a ChatGPT-től kérnek tanácsot. Ez adta az ötletet, hogy bevezetésként rákérdezzünk a mesterséges intelligenciánál, hogy vajon miért járnak az emberek színházba. Átfogó választ kaptunk, miszerint a színház egyszerre jelent kikapcsolódást, művészeti és közösségi élményt, tanulást és kulturális felfedezést, történetekbe mélyedést és egyes karakterekkel való azonosulást. A B32 Galéria és Kultúrtér friss bemutatójának receptje, hogy mindegyik funkcióból adagoljon egy csipetnyit az élménygazdag végeredményt igencsak hálásan fogadó nézőknek[…]

[…] A színészek saját nevüket adják a szerepekhez (Krisz, Laci és Lehel), így feltételezhető, hogy valamennyire róluk is, az ő közegükről is szól, amit játszanak, mindenesetre ismerős lehet nekik az alaphelyzet. Önmagában beszédes, hogy az eredetileg a harmincasokra kitalált történetet átszabták a fiatal negyvenes korosztályra, akik ezek szerint még mindig viaskodnak a felnőtté válással. Bizonytalanok a párválasztásban, a szülői szerepben, a szakmai önmeghatározásban. Habár a darabban írtak szerint mérnök, grafikus és tévés munkákat képviselnek, lehetnének bármi mások, ugyanannyira elveszettek lennének, tétován keresgélnék a biztos pontokat és előbb-utóbb pánikolnának. De kik ez a férfiak? És miért tartanak itt?[…]

[…] Az előadás természetesen nem az ő életútjukat dolgozza fel, de a felvetett kérdésekkel akár saját személyükben is szembesülhettek, ahogy a nézőtéren hangosan szórakozók közül bárki más. A finn és a magyar hétköznapok között ugyanakkor húzódik egy hatalmas szakadék: előbbiben a kényelmes társadalmi jólét, utóbbiban a széthullott közállapotok keltette kiszolgáltatottság nehezíti meg az egyéni boldogulást. Közös pont: inni mindenki szeret. Jól bevált színházi hatás, hogy a lerészegedés lépcsőfokain haladunk az egyre őszintébb beszólogatások és vallomásszerű kifakadások felé. És a színészek élnek is a lehetőséggel, csak úgy zubog belőlük a játék, a rendező Tárnoki Márk bátran kiereszti az érzelmi csapokat, a nagyjelenetek hangos robajjal csapódnak be az amúgy pofásan berendezett IKEA-térbe. […]

Hegedűs Róbert, Marie Claire

A teljes kritika itt érhető el!

[…] Persze jobb félni, mint megijedni, de ez sem olyan biztos, mert a félelemből szép lassan, alattomban rettegés formálódik. Persze ez a rettegés ma sokaknak úgy kell, mint egy falat kenyér… Tárnoki Márk pont ezt ragadta meg expresszíven Mika Myllyaho Pánik c. darabját rendezve a B32 Galéria és Kultúrtérben. A finn szerző darabját fergeteges félelem, ötletelés és önbizalomhiány cunamivá formálta, amelyben kapkodjuk a fejünket az egymással versengő geggek és a hirtelen hangulat- és cselekvés váltások között – komoly teljesítmény, ha nem esünk pánikba. És ha ez tényleg sikerül, akkor már bőven megérte.[…]

[…] Tárnoki Márk olvasatában egészen mesterien, bravúrosan lesz a kis pánikból mindent elborító, betöltő, amely pont a globális mérete miatt tart tükröt, józanít ki, tesz mindent a maga helyére.

És erre a helyretevésre kimondhatatlanul szükség van ebben a Pánikban. Hisz a stressz- és bizonytalanság keltés iparággá, egész üzletággá nőtte ki magát, amelyben mindig gurut, vezetőt, terapeutát keresünk, de nincs. Mert mi vagyunk azok. A magunkéi. És ebbe a felismerésbe biztosan nem fogunk mind belehalni.[…]

Csatádi Gábor, Pótszékfoglaló

A teljes kritika itt érhető el!

Hírek

A KÍSÉRLETEZÉS ÚTJAI

Szeptemberben rendhagyó tárlat nyílt a B32 Galériában: a Hommage à Duchamp – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállítás a francia művész szellemiségét idézte meg egy konceptuális magángyűjtemény kiemelt darabjain keresztül. A hosszított nyitva tartású kiállítás számos – a REFLEXIÓ mentorprogramhoz csatlakozó – hallgatót ihletett alkotásra, a kész pályaműveket az alábbiakban publikáljuk.

Biró Borbála Tejüvegen át című fotóinstallációjánakegyik szervezőelve a fotóhasználat sokféleségének, valamint a fikció és realitás kettőségének bemutatása volt. Az áttetsző lapok fátyolszerű rétegződésével a pályázó a dolgok mögötti rejtett tartalomra szerette volna irányítani a figyelmet. Alkotásával kísérletet tett arra, hogy a kétdimenziós kép kilépve a síkból – egy másik képpel egészüljön ki úgy, hogy – túllépjen önmagán és új jelentéstartalommal gazdagodjon. Az egymásra kerülő rétegek így a fikció és a realitás metszéspontjait adják ki, lehetőséget teremtve arra, hogy „új megvilágításban láthassuk azt, ami előttünk van, de lehet, hogy bennünk is”.

Eiler Dórát szintén kísérletezésre késztette Tóth Csaba inspiráló darabokkal teli gyűjteménye. A hallgató cianotípiával próbált képeket alkotni különböző kerámialapokra és tányérokra, régóta foglalkoztatta ugyanis e két eljárás kapcsolata, a fény és a föld találkozása. A sorozat darabjai tartalmukban nagyon személyes gondolatok köré rendeződnek: egyszerre küzdenek a feszültséget keltő emlékek elrejtésével, háttérbe szorításával és azok hiányával.

Horváth Veronika Rálátás című pályaművével visszanyúlt a korábbi években általa alkalmazott vegyes technikához, mely – a kiállított művek koncepciójához hasonlóan – a különböző textúrák vizuális illúziójára, a kollázs és montázs sajátos keveredésére épül. Alkotásában az emlékek töredékes jellegét is megpróbálta megragadni újságpapírdarabok alkalmazásával.

Ősz-Varga Lilla Egy új valóság című filcrajza a mindennapi életet ábrázolja, ám egy új, káosz-szerű valóságban, amely igyekszik a nézőt provokálni, minél jobban kizökkenteni a maga saját valóságából.

Szalkai Gabriella olaj-vászon festménye Eva Kot’atková From the series Theater of Speaking Objects kollázsára reflektál. Ahogyan a választott mű személyes történeteket mesél, úgy szeretne a pályázó is a festményén keresztül emberi sorsokat, törzsi kultúrákat vagy azok maradványait megmutatni: „szavak nélkül, a megjelenített tárgyak és tekintetek által”.

Tóth Orsolya a Hommage á Duchamp kiállításhoz Lisztangyal című performanszával és annak dokumentálásával kapcsolódott. Orsolya egy gyermekkori emlék, a hóangyal készítésének megjelenítését tűzte ki célul. Fontos szempont volt az emlék és a hozzá tartozó egykori, eredeti környezet reprodukálása, valamint a cselekvés nyújtotta impulzusok újraátélése, annak a tudata és tapasztalata, hogy a képalkotás a testtel, a test mozgatásával jön létre egy másik anyagban.

Schlemmer Laura 1+1=1+1 című videójához vizuálisan főként Kismányoky Károly Hommage à Duchamp, valamint Magyar Ádám Stainless B. 14536 (slit camera, Paris) című alkotásából merített inspirációt, tartalmilag azonban a kiállítás egészére kíván reagálni. A pályázót megragadta a bemutatott művek letisztultsága, mely a legegyszerűbb és legtöbbet hallott matematikai példát juttatta eszébe: Mennyi egy meg egy? Hasonlóan ahhoz, ahogyan a dadaizmus felveti a kérdést: mi is a művészet? Bármi, amit a művész annak nevez. És ki a művész? Aki művészkedik? Ezt a gondolatmenetet közvetíti a loopolt videó, mely nem ad megoldást az egyszerű feladványra, mégis helyes egyenlet jön létre: egy meg egy az egyenlő egy meg eggyel.


Hírek

EMLÉKEK ÚJRAGONDOLVA

2023. augusztus 24-től volt látogatható az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállítás a B32 Trezor Galériájában. A tárlat az építészeti stílusok fejlődését a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig mutatta be, mintegy 100, a Fővárosi Önkormányzat által 2017 és 2022 között védelem alá helyezett válogatott épületen keresztül. A REFLEXIÓ pályázat keretében négy hallgató készített az építészeti tárlat által ihletett alkotást, melyeket alább mutatunk be részletesen.

Bárány Terézia Időutazás című képsorozata az építészeti emlékek és a hiteles reprodukciók kapcsolatára fókuszál. Sorozata két darabján az eklektikától a brutalizmusig eltelt időszak alatt született épületeket egymással szembeállítva mutatja be, kívülről és belülről egyaránt.

Kozma Zsófiát a kiállításból kiindulva elsősorban az emlékezés gondolata foglalkoztatta; az, hogy hogyan szelektálunk, mire emlékezünk egyéni és társadalmi szinten. Az általa választott négy képeslap mind egy-egy emlék, amelyek egykor fontosak lehettek feladójuknak, de mára már elvesztették jelentőségüket. A pályázó Üdvözlettel című sorozatában e képeslapokon látható brutalista épületekre eklektikus csempemintákat hímzett, így emelve ki az épületek esztétikájának kontrasztosságát és a különböző stílusú épületek megőrzésének fontosságát.

Kósa Lilit a kiállítás keretében bemutatott modern és brutalista épülethomlokzatok egy burkolatterv részletének a megalkotására ihlették. Végtelenítve című gipszből öntött munkája elemeinek a mintázata bár első ránézésre rendszertelennek tűnhet, ám mégis felsejlik az útvonal, amely egyetlen vonal pozitív és negatív (domború és homorú) megjelenése, egyfajta rendszert alakítva ki a szövevényes rajzolatban.

Spanyár Judit Dressed for Brutalism című pályaművének keretében Keszeg Anna kultúrakutatóról készített fotósorozatot a Mónus János tervezte OKISZ-székházban (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége). A modell – aki maga is készít brutalista, szocialista realista épületek előtt önarcképeket – az épület jellemzőihez alkalmazkodva egyszerű, szürke nadrágot és tapintható struktúrájú, szintén egyszínű felsőt öltött magára.

Hírek

Pánik, avagy Katona László, Kovács Krisztián és Kovács Lehel az idegösszeomlás szélén

Mika Myllyaho Pánik című művét viszi színpadra a Nézőművészeti Kft., a fél világon végigsöprő vígjáték szeptember 24-én érkezik a B32 Galéria és Kultúrtérbe. A negyvenes éveikben járó férfitrióról szóló történet Tárnoki Márk rendezésében kerül bemutatásra, Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Kovács Lehellel a főszerepben.

Mika Myllyaho finn dramaturg, rendező és színész 2010 óta a Finn Nemzeti Színház főrendezője, drámaíróként leginkább a Pánik-Káosz-Harmónia trilógiáról ismert. Darabjaiban hétköznapi emberek egzisztenciális válságát és küzdelmét dolgozza fel, ahogyan próbálnak a társadalom és közvetlen környezetük követelményeinek és elvárásainak megfelelni. A „Pánik” a harmincas-negyvenes férfiak válságát tárja fel három össze nem illő barát történetén keresztül.

Krisz hajnalban és részegen érkezik gyerekkori barátja, Laci lakására, majd másnap reggel zavartan és kétségbeesetten egy szívességet kér tőle: legyen a terapeutája egy hétig, mert (barátnőjét idézve) „addig nem mehet haza, amíg nem rendezi életében a prioritásait”.

Krisz azonban nem tudja, hogy Laci is hatalmas egzisztenciális válságon megy keresztül: nemrég szakított kedvesével, túl van egy terápián, és most maga is éppen a lelki egyensúlyát keresi. Elmélyülésre, csendre és nyugalomra lenne szüksége, azonban Krisz érkezése megzavarja az „öngyógyítás és gyógyulás” folyamatában.

És ha mindez nem lenne elég, betoppan Laci öccse, a médiasztár Lehel is, aki Youtube csatornáján „wannabe pszichológusként csomagolja ki” vendégeit műsoraiban, azonban hamar kiderül, hogy hihetetlenül önző és képtelen odafigyelni másokra.

Egyikük sem tudja, hogyan segítsen a másiknak, mert képtelenek felismerni valós problémáikat és szembenézni saját nyomorúságukkal, éppen ezért ez a kényszerű és esetlen együttélés számtalan valószínűtlen és komikus, amolyan „vak vezet világtalant helyzetet” teremt…

Bemutató: 2023. szeptember 24., 25. 19 óra
További előadások: 2023. október 3., 20. 19 óra

Hírek

Mesterséges intelligencia a művészet szolgálatában – Zagyvai Sári kiállítására reflektáltak a REFLEXIÓ pályázat júniusi résztvevői

Zagyvai Sári AITOTÍPIA című – még látogatható – kiállításán bemutatott képeivel és egyúttal az AI technológia alkalmazásával a hagyományos tájfotózás határait feszegeti. A tárlat keretében egy mesterséges intelligenciaprogram segítségével generált tájképeit láthatják az érdeklődők, amelyek különböző természeti elemek szintézisei. A REFLEXIÓ pályázathoz kapcsolódva négy fiatal alkotó reflektált e különleges tárlatra. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan.

Fiskál Diána Kétpólusú világ című festményét az ellentétek határozzák meg: a hideg-meleg kontrasztok, az Ég és a Föld, a Nap és a Hold. Az élénk színű tájképet először digitálisan tervezte meg, majd fotóelőhívásokat és Zagyvai Sári fotóinak pixeles részleteit tanulmányozva egyfajta digitális látványt vitt vászonra.

Lengyel Renáta a kiállításra reflektálva Fény-vízió címmel egy egész sorozatot készített, amely egy festményből és két kamera nélküli fotográfiai technikával készített képből áll. „A kiállítás anyagának létrehozásában központi szerepet játszott a mesterséges intelligencia által tárolt képtár. Ezt a gondolatot felhasználva hoztam létre a saját eszköztárámat, amely fotogramokból és lumen printekből áll.” Ebből két meghatározó elemet választott Renáta, majd azokat alkalmazva hozott létre egy fiktív környezetet.

Polcsik Enikő Munkásjárat című olajképét leginkább Zagyvai Sári kiállításának színei, azok keveredése és az életlen formák ihlették meg. Egyik reggel, munkába menet véletlenszerűen készített egy fotót, ez lett az alapja festett pályaművének.

Varga Emma Koronázás című digitális fotográfiája elkészítésénél ugyancsak segítségül hívta a mesterséges intelligenciát. Készített egy szekvenciát egy fatörzsről, majd azzal kísérletezett, hogy a mesterséges intelligenciának adott konkrét utasítással hány különböző módon lehet azt befejezni.

Hírek

Megtermékenyítő nyugalom: Reflexió pályaművek Őry Annamária kiállítása alapján

A B32 Galéria május 17. és június 9. között Őry Annamária festőművész Nyugalom című kiállításának adott otthont. Őry Annamária a tiszta látvány világában építi festői életművét, most bemutatott képeit e vizuális nyelven túl a távol-keleti téma és a szemlélődő attitűd fűzi egységbe. Kiállítása címével a nyugalom alapvető érzését szerette volna a képek befogadói – köztük a REFLEXIÓ pályázatban résztvevő hallgatók – felé közvetíteni. Az alábbiakban e központi elemből kiinduló négy pályaművet mutatjuk be.

Czár Anna Arccal befelé a képben sodródom című festményének fő motívuma a sodródás, amely összeköt és egy kompozícióba sűrít természeti képet (folyó vize a víz fölé hajló fa árnyékával) és kiállítási enteriőrt (festmény előtt fekvő szemlélődő alak). Őry Annamária munkáiból kiindulva a pályázó célja volt megmutatni azt, hogy a nyugalom nem más, mint passzív létben való sodródás, a természetben való szemlélődés.

Őry Annamária Tay Ho V. című munkájára reflektált Csondor Réka Kilátóból című alkotásával. A tájkép a figurális és az absztrakt festészeti nyelv határán billeg, még éppen kivehető és értelmezhető az alkotó által ábrázolt látvány.

Németh Afrodité Fatimét a tárlat anyagából leginkább a tavirózsákat ábrázoló Folyók II. című festmény szólította meg. A pályázó Tavirózsa című munkáján ugyancsak a szóban forgó növényt mutatja be, de ezúttal egészen közel hozva, felnagyítva a virág szirmait.

Szőke Blanka a kiállítás címére reflektálva közvetlen környezete egyik általa kedvelt helyének, a Deseda-tónak állított emléket munkájával. A tónak – amely számára a nyugalmat és a kikapcsolódást jelenti – egy részletét festette meg. „A tóparton ülve a víztükör hullámzó látványa és a természet hangjai bárkit ellazítanak, az ember itt úgy érezheti, egy pillanatra kiszakad a városi pörgésből.”

Hírek

„Scio in corde meo” – Vasali Katalin lírai fotókiállítása több, a REFLEXIÓ pályázatra jelentkezett hallgatót megérintett

Majd lesz másik című kiállításán bemutatott lírai fotósorozatában Vasali Katalin személyes szemszögből dolgozza fel a perinatális veszteség nyomán fellépő érzéseket és jelenségeket. Közelebb hozza azokat az érzelmeket, melyeket a vetéléssel kapcsolatban megélt, és melyekkel az azt követő időszakban találkozott a feldolgozás útján. Az érzékeny témájú kiállításra a REFLEXIÓ mentorprogram keretében öt fiatal alkotó – szintén rendkívül érzékeny pályamunkával – válaszolt. Az alábbiakban ezeket, a Trezor Galériában május 12-ig látható tárlat által inspirált alkotásokat mutatjuk be.

Bangó Rebeka A kötelék című munkájának elsődleges ihletője a fotóművész egyik képén fellelhető vörös fonál, valamint egy másik művén szereplő tulipán volt. Rebeka linómetszetén a fekete háttérből előtűnő női kéz egy anyára utal, aki elveszítette a magzatát. Az elhervadt tulipán az elmúló életet, az anyát és a gyermekét összetartó vörös fonál a szülő részéről az el nem engedést, míg a köztük lévő fehér tér az elmúlás következtében létrejött távolságot szimbolizálja.

Boros Dorina „Scio in corde meo” – Szívemben tudlak című kisplasztikája az anya és a magzat kapcsolatát jeleníti meg, amint a két forma összekapcsolódik, egymásba borul. Azt a pillanatot próbálja megragadni, amikor ők ketten még egyensúlyoznak, de már tudják, hogy közeledik a fájdalmas búcsú. Dorina anyag- és színhasználatával az érintett személyek lelkében zajló folyamatokra, a magzat életútjára igyekezett utalni.

Czifra Panna a kiállítás témájához egy személyes tapasztalattal is tudott kapcsolódni, Szofia című festménye ennek is emléket állít. A képen lévő vörös felület egy nagyra nőtt gránátalmára, s így a termékenységre utal. A gyümölcsből, amely elkezd kettényílni, kiválik a mag – benne a magzattal –utalva a veszteségre és arra, hogy hiába van még esély várandósságra, egy gyermek elvesztése akkor is komoly fájdalmakkal jár.

Perge Veronika Hiányzol úgyis, hogy nem ismertelek című alkotása két, a hallgatóra mély benyomást gyakorló műre való reflexióként született meg. A szomorúságra és a veszteségre nem csak az élettelen madárral és a fej nélküli testtel, hanem a fekete és kék színek különféle árnyalataival is utalt.

A málna öröm, áldás, sokk. A boldog asszony gyümölcse nem mindig boldog. Ha szomorú, sír. Kertemben nem terem, lelkemben szüntelen, szívtelen, szemtelen világ.Szeli Kamilla ezekkel a gondolatokkal kísérte vegyes technikájú Kertemben nem terem című pályaművét, mellyel ugyancsak a megrázó témájú kiállításra reflektált.

Hírek

Kardos-Horváth János egyszál maga és az akusztika – Interjú

A közismert „szívolvasztó trubadúr” popzenész és ökoharcos, húsz év zenei magánmitológiáját tárja fel Domény Krisztián citeraművész kíséretében április 13-án a B32 színpadán. Kovács Gabi Kardos-Horváth Jánost kérdezte.

A programot hirdető plakáton a hónod alatt egy óriási faliórát tartasz. Ez egyfajta utalás az időutazós koncertedre?
Nem! A fotózásra faliórát es kardot hozott a kellékes, és én az előbbit választottam.

Egy interjúban azt mondtad, hogy egy szál gitárral általában akkor lépsz fel, ha technikai vagy fizikai korlátokba ütközik az, hogy a teljes Kaukázus zenekart vigyed magaddal. Ez most is így van, vagy egy szál gitárral pontosabban tudod elmondani az életed?
Kétségkívül egyre jobb vagyok egyedül, nem kell track-listában gondolkodnom, hisz tudom fejből minimum hatvan dalomat, így akár dj-zhetek, összevarrhatok dalokat, helyzethez, hangulathoz alakíthatom a performanszot.

A tescos időkig nyúlsz vissza?
Vagy még visszább. Azért vagyok speckó szerencsés, mert a Zeneakadémián végzett citeraművész barátom is fellép a műsoromban, ráadásul ismeri minden dalomat, és ő is nagyon szeret kísérletezni. Amikor velem jön – most például igen – komplexebb, zeneibb, színesebb az egész! Nem gondolnád, de a citera iszonyú sokoldalú hangszer – Dömény Krisztiánt az ország legjobbjának tartják. A népzenészek is!

Az elmúlt húsz év alatt hogy látod, miként változott a zenei világod? Mi lett fontos, mit hagytál el?
’Asszem’ elhagytam az affektálást, a manírokat, a befutás-vágyát, és a személyeskedést. Régen simán tetemre hívtam a dalaimban az arcokat, osztottam a gazdagokat, a fogyasztókat, bárkit! Ma fontosabbnak érzem az alternatíva felkínálását, a diskurzust és a finom edukációt!

Számos művészeti és környezetvédelmi projektbe belefogtál. Ezekből is idézel majd dalokat? Gondolok itt, a János Jelenések egyszemélyes formabontó zenei műsorra vagy az Álmodjunk élettel című dalra, amelynek a klipjét a 10 millió Fa Alapítvánnyal közösen készítetted?
Igen, sőt én kitálaltam magamnak ezt a politika felett álló öko-témát, amiben a buddhista zarándokútjaim és a fast fashion ruhák környezetpusztító hatásai egyformán beférnek. Előremutató dolog ez, és nekem is jó ventilálni. Három gyerekem van, drukkolok nekik, hiszen az eDemokracia és az éghajlatváltozás vár rájuk, és az nem lesz sétagalopp. Ezért is nézek mindig előre, fejben már 2040-ben járok!

Sokfajta támogatói programnak ötletgazdája, ezek tapasztalatai bekerülnek a műsorodba?
Igen. Tele vagyok ötletekkel és nagyon szuper hogy „végre” egy finom, érzékeny, de profi alkotói stábnak , a pécsi Escargo színháznak is a tagja lehetek. Alapi Tóth Zoltán – az Escargo Szobaszínház művészeti vezetője a Nem jutok dűlőre című műsorban kérdez, jelenről, múltról, egy tematikus bórkostoló keretében. Kezd megérkezni a dolog, már csak azon kell izgulnom, mi lesz, ha minden kisimul körülöttem?

Hírek

Befutottak a REFLEXIÓ pályázat első, márciusi pályaművei

A REFLEXIÓ a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Karinthy Szalon 2023-ra meghirdetett művészeti mentorprogramja és pályázata, melynek célja, hogy megkönnyítse a képző- és iparművész hallgatók felsőoktatáson kívüli szakmai integrációját.

A B32 Galéria, a Trezor Galéria és a Karinthy Szalon minden hónapban egy-egy, összesen három kiállítást szervez. A programba becsatlakozó fiatal alkotók feladata az, hogy az egyik – általuk előzőleg kiválasztott – tárlatra reflektálva elkészítsék tetszőleges technikájú és tartalmú művüket. Az alábbiakban a B32 Galéria és a Trezor Galéria márciusi kiállításai által inspirált pályaműveket mutatjuk be.

Rabóczky Judit Rita szobrászművész Vasra verve című tárlatára reagálva két pályázó készített műalkotást a program keretében. Madas Bence Köztéri játszóterek napjainkban című munkájával az előző éra űrhajós játszótereinek játékait fotózta éjszaka, direkt vakuval megvilágítva. „Ahogy Judit szobrai, úgy ezek a mászókák is egy elnyomó rendszer lenyomatai, hiszen – bár formájukban játékosak – ideológiai nevelés céljával készültek. Képeim nem csak konceptuálisan, hanem formailag is kapcsolódnak Judit szobraihoz, a megjelenített játékok anyaghasználata és zártsága is egyezik a maszkokéval.”

Sváb Noémi Hydra című 3D-s alkotását – ugyancsak Rabóczky Judit Rita munkáihoz kapcsolódva – a görög mitológia kígyó testű, sokfejű szörnyetege ihlette, aki az emberi irigység, a hét főbűn szimbóluma. A szobor a bűnös és szégyenletes emberi minőségekre utal: az egyén döntése, hogy a fejek közül melyiket engedi kinőni, mely tulajdonságokkal ruházza fel magát.

Oláh Sándor ötvösművész Időutazás című kiállítása, amely az Operaház központi csillárjának rekonstrukciós munkálatait mutatja be, négy pályázót is reflexióra késztetett. Bedi Dóra Előkelő pseudo című pályaművének kiindulópontját a világítótest egyik karja jelentette, melynek formáit leegyszerűsítve, átfogalmazva alkotta meg a hallgató saját nagyméretű ékszerét.

Kovács-Kremeny Dóra szintén erre a tárlatra, illetve az Operaház csillárjára utalva készített egy brosst, melyhez a következő mottót társította: „Szerencsés az, akinek van hivatása.” „Az ékszer csillagformájának szimbolikája a szellemi éberségre, geometriája a csillárok formavilágára utal. Az egymásba fordított háromszögek jelentése Isten kegyelme, mely magába fogadja az embert. Ennek közepén összpontosul foglalatban egy zöld achát, amely a reménnyel teli hivatástudat jelképe.”

Ugyancsak egy bross megalkotására sarkallta Oláh Sándor kiállítása Szalai Rebeka Annát, aki az ékszer tervezésénél a csillár teljes befoglaló formáját vette alapul. A leegyszerűsített, stilizált sziluett alapján megszerkesztette a hajtogatás sablonját, majd az így létrejött minta szerint készítette el a bross ékét képező műanyag plasztikát.

Vigh Luca Rebeka saját reflexiója elkészítésénél a legfontosabbnak – a csillár robosztus acélvázának arányrendszeri szempontjait figyelembe véve – egy stilizált minimalista forma megalkotását tartotta, melynek elsődleges szerepe a fény visszaadása, felnagyítása volt. A mű címe, Lux lucis egyfelől utal a pályamű céljára, ami a kápráztatás, másfelől rímel az Operaház csillárjának egyrészt fényadó, másrészt gyönyörködtető szerepére.