Női tematikával indul a B32 idei színházi évada, Bánsági Ildikó egy független színházi előadásban önmagát alakítva mutatja be egy munkamániás színésznő napi küzdelmeit egy rendhagyó próbafolyamat alatt. Az új repertoárban a gyerekvállalásról, a női testképzavarról is láthatnak a nézők előadásokat, de a Nézőművészet Kft. művészei más, a B32-ben debütáló friss produkciókkal is meglepik majd a galéria nézőit. A B32 most ősszel új szerepkörben is bemutatkozik: először kapcsolódik az INPUT fesztiválhoz és a tehetséggondozó Titánium pályázathoz is. 

Kovács Gabi Farkas Róberttel a B32 színházi programokért felelős művészeti munkatársával beszélgetett.

Számos független színházi produkcióval készül a B32 az idei őszi színházi szezonra. Milyen előadások várhatóak? 

Az új évadot én csak “csajos” évadnak hívom, mert három olyan produkció is érkezik, amelyek kimondottan női témák. Rögtön szeptember elején mutatjuk be a Bánsági Ildikó eldobja az agyát, Jeney Luca elkapja című előadást, amelynek alkotói szinte csak hölgyek. Igaz, a darab munkabemutatója a nyár elején volt, de a kollégák visszajelzései és a közönség reakciói alapján most is éppen formálódik a darab, tehát a hivatalos bemutató szeptember 6-án lesz.

Nagy megtiszteltetés, hogy Bánsági Ildikó nálunk próbál és játszik, bevallom, kicsit izgultam, hogy egy kőszínházhoz szokott művész mennyire érzi komfortosan magát nálunk. De Ildikó egy csoda, csupa mosoly, közvetlenség, kedvesség, és látszólag nagyon élvezi ezt a független színházi munkát. És mindez az előadáson is érződik. A darab végtelenül őszinte és szórakoztató, egy kicsit a ma oly’ divatos színházi stand up előadásokhoz hasonlítanám.

Mi várható még, folytatódik-e a női téma? 

A női évad tematikát tovább erősítve októbertől rendszeresen játsszuk a Köldökzsinór varietét, ami a gyerekvállalás napos és árnyékos oldalát dolgozza fel sok humorral és zenével. Majd a jövő év elején a Scherer Péter – Gyulay Eszter alkotó páros készít egy ifjúsági előadást Soltész Bözsével és Szőke Abigéllel “Súlyos” címmel. Ez a (női) testképzavarról fog szólni. 

Tervben van még egy előadás kedvenc színész párosunkkal, Katona Lacival és Kovács Lehellel. Valamint idén csatlakoztunk befogadóhelyként a Titánium pályázathoz, ami nagy öröm, hiszen a pályázat szellemisége remekül illeszkedik tehetséggondozó szemléletünkhöz. Még az eredmény nem publikus, de úgy érzem sikerült egy nagyon izgalmas pályakezdő projektet kiválasztanunk, amit a B32 nézői is szeretni fognak.

Szeptemberben kezdődik egy független színházi évadindító fesztivál, az INPUT FESZT. Ennek a B32 részese, mit kell tudni a fesztiválról és az INPUT kezdeményezésről?

Több mint tíz helyszínen közel tíz nap alatt negyven programmal készülnek a budapesti független játszóhelyek szeptember 13-a és 22-e között. Az INPUT összefogást öt befogadó színház (Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, MU Színház, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza) hozta létre 2023 őszén a kortárs előadó-művészeti szféra  megerősítésére. Ezek a helyek, ahogyan mi is, szakmai keretet, hátteret, humán és infrastrukturális bázist biztosítanak művészek és művészeti formációk alkotásainak. Fontos kezdeményezés, amihez kérdés nélkül csatlakoztunk. A fesztivál tulajdonképpen ennek az összefogásnak a bemutatkozása a nagyközönség előtt.

Mivel készül a B32?

 A B32 a Bánsági Ildikó-előadással készül, ami azért is izgalmas, mert két olyan színésznőről szól, akik két különböző perspektívából élik meg (nem csak) a darabban a független színházcsinálás szépségeit és nehézségeit. Bánsági Ildikó, aki eddigi pályáját szinte csak kőszínházban töltötte, szinte minden szakmai sikert elért, és Jeney Luca, aki pályája elején van, és eddig csak független előadásokban szerepelt… Ez egy nagyon izgalmas találkozás, aminek most a nézők is tanúi lehetnek. Amit nagyon szeretek az előadásban, hogy egyáltalán nem pesszimista, pedig valljuk be, hogy bőven lenne rá ok a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben. És ezt szeretem az INPUT kezdeményezésben is, hogy nem a panaszkodáson és a jajongáson van a hangsúly, hanem a konstruktív és proaktív problémamegoldáson. Nem is volt kérdés, hogy a fesztiválra ezt az előadást nevezzük, kiegészítve egy beszélgetéssel az alkotókkal.

A B32-ben jellemzően független produkciók találják meg a helyüket, gondolok itt Hajdu Szabolcs előadásaira, a Nézőművészeti darabjaira és még lehetne sorolni… de gyakran érzékenyítő eladások is bemutatásra kerülnek. Ez az idei évadban is így lesz?

Mindig azt szoktam mondani, hogy a B32 színházi repertoárjának a progresszív lábát az érzékenyítő, sokszor tabunak számító téma feldolgozások adják. Készült előadás neurológiai rendellenességekről, kamaszkori ADHD-ról, skizofréniáról, iskolai zaklatásról. Az idei évadban a már említett Scherer – Gyulay alkotópáros testképzavarról szóló előadása lesz az, ami ezt a vonalat viszi tovább. 

De természetesen visszatérnek a tavalyi évad közönségkedvenc előadásai is, a Leenane szépe Mucsi Zoltánnal, a Pánik Katona Lacival, Kovács Lehellel és Kovács Krisztiánnal, az Utazás a koponyám körül Pepével, és Hajdu Szabi Kálmán-napja és Egy százalék indiánja is folyamatosan műsoron lesz. A családokat várja Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém, és a “Hab a tortán” sorozat, amelyben színész párok dolgoznak fel egy-egy Pagony által kiadott könyvet.

Több mint 10 helyszínen közel 10 nap alatt 40 programmal indul a 2024/2025-ös évad! Szeptember 13-a és 22-e között először kerül megrendezésre az INPUT FESZT, amely során öt fővárosi kerületben mutatkoznak be a lassan egy éve szakmai társaságot alapított innovatív befogadó terek.

Az INPUT összefogást öt befogadó színház (Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, MU Színház, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza) hozta létre 2023 őszén a kortárs előadó-művészeti szféra megerősítése, valamint a kulturális innováció előmozdítása érdekében. A rezsiárak emelkedésével nagy veszélybe kerültek azok az infrastruktúrák, amelyek színházi és táncos produkciókat fogadnak be az ország különböző részeiről. Ezek a helyek szakmailag és a közönség számára is jelentős, hiánypótló feladatokat látnak el. Szakmai keretet, hátteret, humán és infrastrukturális bázist biztosítanak művészek és művészeti formációk alkotásainak.

Ezek az intézmények működésükben nyitottak, létükkel mobilitást biztosítanak és szerkezetet adnak az új és innovatív kezdeményezéseknek, és egyúttal hozzájárulnak a színház-, táncművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapításához. Fontos szempont számukra a gyermek- és ifjúsági korosztály előadó-művészetekre fogékony nézővé nevelésének előmozdítása, a hazai előadó-művészet nemzetközi jelenlétének elősegítése, a kortárs magyar drámairodalom támogatása és a határon túli magyar kulturális szervezetekkel való együttműködés fejlesztése. A társaság nyitott, a csatlakozás folyamatos, jelenleg 18 tagja van:

Átrium, Bethlen Téri Színház, B32 Galéria és Kultúrtér, DANTE Közösségi Alkotótér, Gólem Színház és Zsidó Előadó-művészeti Központ, Inspirál Cirkuszközpont, Jurányi Inkubátorház, Kettőspont Színház, MASZK Egyesület-Thealter (Szeged), MOHA-Mozdulatművészek Háza, MU Színház, Műhely Alapítvány, Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon (Debrecen), RS9 Színház, SÍN Művészeti Központ, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Zsolnay Negyed (Pécs).

Az elmúlt évadban az INPUT társaság a háttérben jelentős szakmai munkát folytatott. A szeptemberi fesztivált az INPUT bemutatkozása a nagyközönség előtt és a 2000-es évek elején az Andrássy úton rendszeresen megtartott évadnyitó fesztivál hiánya hívta életre. A helyszínek a működésükre, profiljukra jellemző műsorral készülnek. Ahogy a programok összeálltak, láthatóvá váltak olyan hívószavak, amelyek minden intézménynek egyaránt fontosak, ezért azokból a témákból beszélgetésekre is sor kerül majd. Ilyen az oktatás, a technológia jelenléte az előadó-művészetben, a fenntartható, zöld működés, a női sorsok és energiák bemutatása, a közösségi/résztvevői színház. Műfajában és résztvevőiben is sokszínű fesztiválra számíthatunk, ugyanis a prózai daraboktól kezdve a kortárs táncon és a mozgásművészeten át az újcirkuszig terjed a paletta, valamint az artistáktól és a művészeti iskolák növendékein át a közösségi színházig.

A fesztivál célja a helyeken keresztül egy-egy kerület kulturális pezsgésének megjelenítése is, hiszen ezek a bázisintézmények, helyek adhatják egy adott város kulturális arculatát, ezért fontos szempont volt az is a szervezésnél, hogy egy-egy napon egy-egy meghatározó kerület kerüljön fókuszba.

A B32 legfrissebb, „Bánsági Ildikó eldobja az agyát, Jeney Luca elkapja…” című előadásával vesz részt a fesztiválon. A darab után az alkotókkal beszélgetünk, és kiderül, hogy Bánsági Ildikó, aki eddigi pályáját kőszínházban töltötte, mit keres egy szinte fillérekből létrehozott független produkcióban?

A többi eseményről, részletes programokról az intézmények honlapján tájékozódhatnak a látogatók, valamint a stART nevű applikáción keresztül.

A teljes program itt érhető el.

A gyerekszülés utáni évek, főleg az első, igazi megpróbáltatás lehet a szülők számára, hiszen a gyerekneveléssel együtt ők is igazi felnőttekké válnak. De mi történik abban a bizonyos első időszakban? Erről mindenkinek más története vagy meglepően hasonló élménye van. Sírás, nevetés, fájdalom és valódi önismeret. Csábi Anna Köldökzsinór-varieté című munkája mindent megmutat őszintén, kozmetikázás nélkül. Május 22-én a B32 színpadán láthatták az érdeklődők.
Kovács Gabi Csábi Anna rendezővel beszélgetett.

A Köldökzsinór – varieté egy sajátos útikönyv, személyes napló kisgyerekes anyáknak. Erről a témáról kevés szó esik a színházakban, a filmek gyakrabban dolgozzák fel. A saját élményed inspirált vagy egyszerűen hiányérzeted volt ezzel a témával kapcsolatban?

Is-is. Nyilván az ember a saját masszájából dolgozik. Amikor minden éjjelem és nappalom ekörül forgott, teljesen magától értetődő volt, hogy erről kell csinálni a következő előadást.

Varieté a műfaj, a humor, az irónia része az előadásnak, önsajnálatról szó sincs?

De, a zenék és dalok mellett van benne rengeteg önsajnálat is, lubickolunk benne mi, szülők! Gyermektelenként pedig egy sitcom, fokozott öröm az előadást nézni, mert tényleg olyan, mint amikor David Attenborough vizsgálja az önsorsrontó termeszeket. És mindenki örül, mert az egyik boldog, hogy ebből a hülyeségből kimarad, a másik fél meg tudja, hogy abszurdnak tűnik az élete, de pont az abszurd mélyén mennyi örömet ad. Felszabadító dolog nagy nehezen kimondani dolgokat, és mikor kimondtuk, kiröhögjük, és egyből meg is szabadulunk tőlük.

Az előző darabod egy sokkal súlyosabb témát, a vetélést, a sürgősségi császármetszést, az abortusz témáját járta körül, zömében saját történetekkel A mostani darabban is – rajtad kívül – igaz történeteket láthatunk?

Hogy mi a súlyos, az nézőpont kérdése. Mindenkinek a saját hátizsákja. Egy-egy perinatális veszteséget például le lehet zárni, el lehet engedni, vége van. De ha szülés után nem tudnak egymáshoz visszatalálni a párok, vagy megromlik a nagyszülőkkel a viszony, esetleg az anya elveszti barátait és hivatását, az egy egész család életére, egészen hosszú távon kihat. Persze nem szeretnék úgy csinálni, mintha a Köldökzsinór-varieté egy súlyos dráma lenne, mert sokkal inkább vígjáték, és még csak nem is tragikomédia. Ez valószínűleg miattam van így, mert nekem nagyon szerencsésen alakult minden. Csodálatos terhességem volt, a szülést is élveztem, és az első évek is jól alakultak. De azért én is nehezen élem meg, ha alig tudunk kettesben lenni a férjemmel, vagy bűntudatom van, ha meg sem köszöntem anyukámnak a sok segítséget egész hónapban. Esetleg nem kezeltem kellő türelemmel, mikor oviba szaladva a gyerek elsírta magát azon, hogy nem tud repülni. Vagy én sírok egy sarokban, hogy sürgősen fel kéne adnom a munkámat, mert többé nem fér bele ennyi feladat az életembe. Ezeket a dolgokat ebben az előadásban nem szégyelljük, hanem tudomásul vesszük, tudunk megbocsátani magunknak és egymásnak. Aztán már ki is lehet röhögni mindent.

„Anyaként szinte sokként ér, hogy kilenc hónap szimbiózis után világra jön valaki, akit a legmélyebben ismerünk, mégis vadidegen” – mondod egy interjúban. Valódi ufóérzés, te hogy birkóztál meg ezzel?

Én jól, de szerintem ez nem általános. Rettegtem, hogy mi lesz, mert vágytam szaporodni, de egyébként nem sok csecsemőhöz volt közöm, nem is nagyon fogtam a kezemben odáig. A túlélésre hajtottam, aztán meglepő módon az első pillanattól kezdve nagyon jó érzés volt. Idő volt átállni, de közben a jó érzés megmaradt. Én inkább azt az átrendeződést éltem meg nehezen, ami a szimbióta kettősünkön kívül zajlott. A férjemmel egy csomó ideig csak a gyerekkel való közös törődésben manifesztálódott a szerelmünk, és a nagyszülőkkel is átrendeződött a viszonyunk. Elengedtem sok barátságot, és beengedtem újakat.

Hogyan született meg a szövegkönyv, olvastam, hogy a facebookot is használtad az írásodhoz, pontosabban egy fb csoportot.

Benne voltam több facebook csoportban is, ahol a fiatal anyukák sokkal könnyebben tárulkoznak ki idegeneknek, mint saját környezetüknek. Ennek az oka valószínűleg az anyák elmagányosodása, vagy, hogy szégyellik, ha imádott gyerekeik körül valamit nehézségnek élnek meg. Nekem egy marosvásárhelyi anyatársammal való egész éves csetelésem volt a legfontosabb kapcsolatom akkoriban. Minden nap leírtunk minden apró kis eseményt egymásnak, és mikor elolvastuk, gurultunk a nevetéstől. Előfordult, hogy a gyerekeink már aludtak, mi meg véletlenül felébresztettük őket, mert olyan hangosan visítottunk a másik beszámolóján. Ezek indítottak el engem abban, hogy egy ilyen előadásra szükség van.

Ha jól tudom most egy új darabodon dolgozol Bánsági Ildikóval. Mit lehet tudni a készülő előadásról? Azt hallottam, hogy a darab címe: Bánsági Ildikó eldobja az agyát Jeney Luca elkapja…

A munkamániás emberek hétköznapjairól szól. Én színházi ember vagyok, szóval úgy döntöttem, a saját szakmámon és kollégáimon keresztül beszélek erről, de ez a függőség nagyon sok embert érint egyébként. Az előadás különlegessége, hogy két különböző korú szabadúszó színész szakmázik benne: az egyikük kőszínházi struktúrában szocializálódott, a másikuk már a bizonytalanságba született bele. Olyannyira munkamániásak, hogy hiába fogy el lassan az összes oxigén a függetleneknél, mindenüket beleadják az előadásba, magukat is.

Tavaly a XV. kerületben, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban mutattátok be az előadást? Milyennek találod a B32 terét?

Szeretem a nem kifejezetten színházi tereket, ezért a Csokonaiban is nagyon jó volt próbálni, de az Anyanapló kapcsán már a B32-t is ismerem, és nagyon várom, hogyan szólal meg az előadás egy intimebb térben. Én úgy gondolom, nagyon jót fog tenni neki!

Temesi Apol textiltervező művész, művészettörténész-esztéta számára a gyapjú nemcsak megmunkálandó alapanyag, de azon keresztül kommunikál, és sokszor önismereti tükör is. A november 9-én a Trezor Galériában nyíló MATERIAL CRUSH című kiállításán különféle képzőművészeti nyelven meg fogalmazott ipari –és ruhaipari, illetve nyírás utáni nyers gyapjúfeldolgozások láthatóak.
Temesi Apollal Kovács Gabi beszélgetett

„A gyapjú és én hét éve alakítjuk egymást.”- mondod -, hogyan változott a gyapjúhoz való viszonyod az elmúlt években?

A textilipari gyapjú maradékokkal 2016-ban kezdtem el dolgozni, akkor maga a felvetett probléma körbejárása és a lehetséges, ismert eljárásokon keresztül adható válaszok foglalkoztattak. Néhány képzőművészeti projektmunka után kezdtem el azon gondolkodni, hogyan lehet teljes paradigmát váltani és egy új gyártástechnológia kidolgozásával az anyag legjobb tulajdonságai mentén kialakítani annak megjelenési, felhasználási formáját. Így jutottam el a zengéscsillapító, belsőépítészeti burkolatok fejlesztéséig. A gyapjú, mint nyersanyag ezzel egyidőben számtalan egyéb problémát tárt a szemem elé, ami humánökológiai, szociális és gazdasági kérdéseket is felvetett, így egyre komplexebb megoldásokat kerestem a munkámban is. Az elmúlt években lépésről lépésre foglalkoztam minden feltárulkozó, gyapjút érintő kérdéssel, mint a textilipari vágási hulladék, a ruhaipari hulladék és a nyírás utáni nyers gyapjú feldolgozhatóságának kérdése. A kiállításon már mindhárom típus meg is jelenik.

MATERIAL CRUSH a kiállítás címe. Kis gyapjúszobrok, szövetek, panelek és fotók láthatóak a térben. Mire utal a cím?

Tervezőként az első munkáimban a gyapjú csak egy anyag volt számomra a sok közül, amivel dolgoztam. Később alakult ki ez a megmagyarázhatatlan vonzás, ami fokozatos elköteleződéssel társult. Nekem a gyapjú lett az az anyag, amin keresztül megtanultam megfogalmazni a gondolataimat, ami keretrendszert adott tervezőként, hogy hogyan lehet egy kérdéskörről szisztematikusan gondolkodni. Ezzel az anyaggal alakult ki számomra az a különleges kapocs, ami fontos szerepet töltött be a személyiségfejlődésemben, ami megtanított kíváncsinak és szabadnak maradni, a birtoklási vágyat és az elvárásokat pedig félrerakni, csodálni, ami feltárulkozik. Ezt az utat mutatja be a kiállításon szereplő négy nagy installáció, a grafika, fotó, plasztika és szövet sorozatok egyaránt.

Az ipari maradékok számodra nem szemetek, hanem jól megmunkálható alapanyagok. 2022-ben megnyerted a BIG SEE Product Design Award-ot, ami egy nagy nemzetközi elismerés. Ez mit jelent számodra?

Óriási öröm szakmai díjat nyerni. A visszajelzés és megerősítés mellett pedig inspiráló látni a többi díjazott tervező munkáját, mennyien dolgoznak azon, hogy etikusabb, jobb megoldásokat találjunk a kérdéseinkre. Erős közösségi húzást ad.

Munkáid határterületen mozognak: nemcsak designtermékek, de képzőművészeti alkotások is. Ezt hogyan látod?

A mai kor összetett kérdéseire leginkább a tudományterületeken átívelő megoldásokon keresztül kísérelhetünk meg válaszokat adni. A SoundWool akusztikai panelek kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkeznek, megjelenésükben pedig személyre szabhatóak, miközben természetes megújuló nyersanyagforrásból készülnek. Miközben tehát megszüntetjük a textiliparban keletkező, környezeti problémát okozó gyapjú hulladékot, az építőipar számára kiváló hangelnyelési adottságokkal rendelkező belsőépítészeti burkolatokat kínálunk megújuló nyersanyagból. A cirkuláris anyaghasználat sikerfaktorának gondolom, ha a fogyasztót is érdekelté tesszük, hogy vegyen részt az új anyaghasználati szokások kialakításában. Mindezt tervezőként a magas minőségű esztétikai megjelenéssel és a kompromisszum nélküli funkcionalitással tudjunk segíteni.

A MOME-n tanítasz egy speciális anyagkutató kurzuson, ahol a nyersanyag-centrikus gondolkodás is elsajátítható.

A doktori kutatásom kapcsán nemcsak maga a szemléletváltás foglalkoztatott, de annak továbbadhatósága is. Így az elmúlt 3 évben a Design Intézethez tartozó Kutatás-Fejlesztés-Innováció tárgykörben olyan oktatási módszertant dolgoztam ki, aminek keretein belül a hallgatók anyagkísérleteken keresztül alakíthatják a nyersanyaghasználatban is tudatos tervezői szemléletüket.

A fél világon végigsöprő Pánik című vígjáték szeptember 24-én debütált a B32 Galéria és Kultúrtérben. A negyvenes éveikben járó férfitrióról szóló történet Tárnoki Márk rendezésében került bemutatásra, Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Kovács Lehellel a főszerepben. A Marie Claire és a Pótszékfoglaló is a bemutatón járt…

„[…] Az előadás egy pontján kétségbeesésükben a ChatGPT-től kérnek tanácsot. Ez adta az ötletet, hogy bevezetésként rákérdezzünk a mesterséges intelligenciánál, hogy vajon miért járnak az emberek színházba. Átfogó választ kaptunk, miszerint a színház egyszerre jelent kikapcsolódást, művészeti és közösségi élményt, tanulást és kulturális felfedezést, történetekbe mélyedést és egyes karakterekkel való azonosulást. A B32 Galéria és Kultúrtér friss bemutatójának receptje, hogy mindegyik funkcióból adagoljon egy csipetnyit az élménygazdag végeredményt igencsak hálásan fogadó nézőknek[…]

[…] A színészek saját nevüket adják a szerepekhez (Krisz, Laci és Lehel), így feltételezhető, hogy valamennyire róluk is, az ő közegükről is szól, amit játszanak, mindenesetre ismerős lehet nekik az alaphelyzet. Önmagában beszédes, hogy az eredetileg a harmincasokra kitalált történetet átszabták a fiatal negyvenes korosztályra, akik ezek szerint még mindig viaskodnak a felnőtté válással. Bizonytalanok a párválasztásban, a szülői szerepben, a szakmai önmeghatározásban. Habár a darabban írtak szerint mérnök, grafikus és tévés munkákat képviselnek, lehetnének bármi mások, ugyanannyira elveszettek lennének, tétován keresgélnék a biztos pontokat és előbb-utóbb pánikolnának. De kik ez a férfiak? És miért tartanak itt?[…]

[…] Az előadás természetesen nem az ő életútjukat dolgozza fel, de a felvetett kérdésekkel akár saját személyükben is szembesülhettek, ahogy a nézőtéren hangosan szórakozók közül bárki más. A finn és a magyar hétköznapok között ugyanakkor húzódik egy hatalmas szakadék: előbbiben a kényelmes társadalmi jólét, utóbbiban a széthullott közállapotok keltette kiszolgáltatottság nehezíti meg az egyéni boldogulást. Közös pont: inni mindenki szeret. Jól bevált színházi hatás, hogy a lerészegedés lépcsőfokain haladunk az egyre őszintébb beszólogatások és vallomásszerű kifakadások felé. És a színészek élnek is a lehetőséggel, csak úgy zubog belőlük a játék, a rendező Tárnoki Márk bátran kiereszti az érzelmi csapokat, a nagyjelenetek hangos robajjal csapódnak be az amúgy pofásan berendezett IKEA-térbe. […]

Hegedűs Róbert, Marie Claire

A teljes kritika itt érhető el!

[…] Persze jobb félni, mint megijedni, de ez sem olyan biztos, mert a félelemből szép lassan, alattomban rettegés formálódik. Persze ez a rettegés ma sokaknak úgy kell, mint egy falat kenyér… Tárnoki Márk pont ezt ragadta meg expresszíven Mika Myllyaho Pánik c. darabját rendezve a B32 Galéria és Kultúrtérben. A finn szerző darabját fergeteges félelem, ötletelés és önbizalomhiány cunamivá formálta, amelyben kapkodjuk a fejünket az egymással versengő geggek és a hirtelen hangulat- és cselekvés váltások között – komoly teljesítmény, ha nem esünk pánikba. És ha ez tényleg sikerül, akkor már bőven megérte.[…]

[…] Tárnoki Márk olvasatában egészen mesterien, bravúrosan lesz a kis pánikból mindent elborító, betöltő, amely pont a globális mérete miatt tart tükröt, józanít ki, tesz mindent a maga helyére.

És erre a helyretevésre kimondhatatlanul szükség van ebben a Pánikban. Hisz a stressz- és bizonytalanság keltés iparággá, egész üzletággá nőtte ki magát, amelyben mindig gurut, vezetőt, terapeutát keresünk, de nincs. Mert mi vagyunk azok. A magunkéi. És ebbe a felismerésbe biztosan nem fogunk mind belehalni.[…]

Csatádi Gábor, Pótszékfoglaló

A teljes kritika itt érhető el!

Szeptemberben rendhagyó tárlat nyílt a B32 Galériában: a Hommage à Duchamp – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállítás a francia művész szellemiségét idézte meg egy konceptuális magángyűjtemény kiemelt darabjain keresztül. A hosszított nyitva tartású kiállítás számos – a REFLEXIÓ mentorprogramhoz csatlakozó – hallgatót ihletett alkotásra, a kész pályaműveket az alábbiakban publikáljuk.

Biró Borbála Tejüvegen át című fotóinstallációjánakegyik szervezőelve a fotóhasználat sokféleségének, valamint a fikció és realitás kettőségének bemutatása volt. Az áttetsző lapok fátyolszerű rétegződésével a pályázó a dolgok mögötti rejtett tartalomra szerette volna irányítani a figyelmet. Alkotásával kísérletet tett arra, hogy a kétdimenziós kép kilépve a síkból – egy másik képpel egészüljön ki úgy, hogy – túllépjen önmagán és új jelentéstartalommal gazdagodjon. Az egymásra kerülő rétegek így a fikció és a realitás metszéspontjait adják ki, lehetőséget teremtve arra, hogy „új megvilágításban láthassuk azt, ami előttünk van, de lehet, hogy bennünk is”.

Eiler Dórát szintén kísérletezésre késztette Tóth Csaba inspiráló darabokkal teli gyűjteménye. A hallgató cianotípiával próbált képeket alkotni különböző kerámialapokra és tányérokra, régóta foglalkoztatta ugyanis e két eljárás kapcsolata, a fény és a föld találkozása. A sorozat darabjai tartalmukban nagyon személyes gondolatok köré rendeződnek: egyszerre küzdenek a feszültséget keltő emlékek elrejtésével, háttérbe szorításával és azok hiányával.

Horváth Veronika Rálátás című pályaművével visszanyúlt a korábbi években általa alkalmazott vegyes technikához, mely – a kiállított művek koncepciójához hasonlóan – a különböző textúrák vizuális illúziójára, a kollázs és montázs sajátos keveredésére épül. Alkotásában az emlékek töredékes jellegét is megpróbálta megragadni újságpapírdarabok alkalmazásával.

Ősz-Varga Lilla Egy új valóság című filcrajza a mindennapi életet ábrázolja, ám egy új, káosz-szerű valóságban, amely igyekszik a nézőt provokálni, minél jobban kizökkenteni a maga saját valóságából.

Szalkai Gabriella olaj-vászon festménye Eva Kot’atková From the series Theater of Speaking Objects kollázsára reflektál. Ahogyan a választott mű személyes történeteket mesél, úgy szeretne a pályázó is a festményén keresztül emberi sorsokat, törzsi kultúrákat vagy azok maradványait megmutatni: „szavak nélkül, a megjelenített tárgyak és tekintetek által”.

Tóth Orsolya a Hommage á Duchamp kiállításhoz Lisztangyal című performanszával és annak dokumentálásával kapcsolódott. Orsolya egy gyermekkori emlék, a hóangyal készítésének megjelenítését tűzte ki célul. Fontos szempont volt az emlék és a hozzá tartozó egykori, eredeti környezet reprodukálása, valamint a cselekvés nyújtotta impulzusok újraátélése, annak a tudata és tapasztalata, hogy a képalkotás a testtel, a test mozgatásával jön létre egy másik anyagban.

Schlemmer Laura 1+1=1+1 című videójához vizuálisan főként Kismányoky Károly Hommage à Duchamp, valamint Magyar Ádám Stainless B. 14536 (slit camera, Paris) című alkotásából merített inspirációt, tartalmilag azonban a kiállítás egészére kíván reagálni. A pályázót megragadta a bemutatott művek letisztultsága, mely a legegyszerűbb és legtöbbet hallott matematikai példát juttatta eszébe: Mennyi egy meg egy? Hasonlóan ahhoz, ahogyan a dadaizmus felveti a kérdést: mi is a művészet? Bármi, amit a művész annak nevez. És ki a művész? Aki művészkedik? Ezt a gondolatmenetet közvetíti a loopolt videó, mely nem ad megoldást az egyszerű feladványra, mégis helyes egyenlet jön létre: egy meg egy az egyenlő egy meg eggyel.

2023. augusztus 24-től volt látogatható az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállítás a B32 Trezor Galériájában. A tárlat az építészeti stílusok fejlődését a XIX. század végétől az 1970-es évek elejéig mutatta be, mintegy 100, a Fővárosi Önkormányzat által 2017 és 2022 között védelem alá helyezett válogatott épületen keresztül. A REFLEXIÓ pályázat keretében négy hallgató készített az építészeti tárlat által ihletett alkotást, melyeket alább mutatunk be részletesen.

Bárány Terézia Időutazás című képsorozata az építészeti emlékek és a hiteles reprodukciók kapcsolatára fókuszál. Sorozata két darabján az eklektikától a brutalizmusig eltelt időszak alatt született épületeket egymással szembeállítva mutatja be, kívülről és belülről egyaránt.

Kozma Zsófiát a kiállításból kiindulva elsősorban az emlékezés gondolata foglalkoztatta; az, hogy hogyan szelektálunk, mire emlékezünk egyéni és társadalmi szinten. Az általa választott négy képeslap mind egy-egy emlék, amelyek egykor fontosak lehettek feladójuknak, de mára már elvesztették jelentőségüket. A pályázó Üdvözlettel című sorozatában e képeslapokon látható brutalista épületekre eklektikus csempemintákat hímzett, így emelve ki az épületek esztétikájának kontrasztosságát és a különböző stílusú épületek megőrzésének fontosságát.

Kósa Lilit a kiállítás keretében bemutatott modern és brutalista épülethomlokzatok egy burkolatterv részletének a megalkotására ihlették. Végtelenítve című gipszből öntött munkája elemeinek a mintázata bár első ránézésre rendszertelennek tűnhet, ám mégis felsejlik az útvonal, amely egyetlen vonal pozitív és negatív (domború és homorú) megjelenése, egyfajta rendszert alakítva ki a szövevényes rajzolatban.

Spanyár Judit Dressed for Brutalism című pályaművének keretében Keszeg Anna kultúrakutatóról készített fotósorozatot a Mónus János tervezte OKISZ-székházban (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége). A modell – aki maga is készít brutalista, szocialista realista épületek előtt önarcképeket – az épület jellemzőihez alkalmazkodva egyszerű, szürke nadrágot és tapintható struktúrájú, szintén egyszínű felsőt öltött magára.

Mika Myllyaho Pánik című művét viszi színpadra a Nézőművészeti Kft., a fél világon végigsöprő vígjáték szeptember 24-én érkezik a B32 Galéria és Kultúrtérbe. A negyvenes éveikben járó férfitrióról szóló történet Tárnoki Márk rendezésében kerül bemutatásra, Katona Lászlóval, Kovács Krisztiánnal és Kovács Lehellel a főszerepben.

Mika Myllyaho finn dramaturg, rendező és színész 2010 óta a Finn Nemzeti Színház főrendezője, drámaíróként leginkább a Pánik-Káosz-Harmónia trilógiáról ismert. Darabjaiban hétköznapi emberek egzisztenciális válságát és küzdelmét dolgozza fel, ahogyan próbálnak a társadalom és közvetlen környezetük követelményeinek és elvárásainak megfelelni. A „Pánik” a harmincas-negyvenes férfiak válságát tárja fel három össze nem illő barát történetén keresztül.

Krisz hajnalban és részegen érkezik gyerekkori barátja, Laci lakására, majd másnap reggel zavartan és kétségbeesetten egy szívességet kér tőle: legyen a terapeutája egy hétig, mert (barátnőjét idézve) „addig nem mehet haza, amíg nem rendezi életében a prioritásait”.

Krisz azonban nem tudja, hogy Laci is hatalmas egzisztenciális válságon megy keresztül: nemrég szakított kedvesével, túl van egy terápián, és most maga is éppen a lelki egyensúlyát keresi. Elmélyülésre, csendre és nyugalomra lenne szüksége, azonban Krisz érkezése megzavarja az „öngyógyítás és gyógyulás” folyamatában.

És ha mindez nem lenne elég, betoppan Laci öccse, a médiasztár Lehel is, aki Youtube csatornáján „wannabe pszichológusként csomagolja ki” vendégeit műsoraiban, azonban hamar kiderül, hogy hihetetlenül önző és képtelen odafigyelni másokra.

Egyikük sem tudja, hogyan segítsen a másiknak, mert képtelenek felismerni valós problémáikat és szembenézni saját nyomorúságukkal, éppen ezért ez a kényszerű és esetlen együttélés számtalan valószínűtlen és komikus, amolyan „vak vezet világtalant helyzetet” teremt…

Bemutató: 2023. szeptember 24., 25. 19 óra
További előadások: 2023. október 3., 20. 19 óra

Zagyvai Sári AITOTÍPIA című – még látogatható – kiállításán bemutatott képeivel és egyúttal az AI technológia alkalmazásával a hagyományos tájfotózás határait feszegeti. A tárlat keretében egy mesterséges intelligenciaprogram segítségével generált tájképeit láthatják az érdeklődők, amelyek különböző természeti elemek szintézisei. A REFLEXIÓ pályázathoz kapcsolódva négy fiatal alkotó reflektált e különleges tárlatra. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan.

Fiskál Diána Kétpólusú világ című festményét az ellentétek határozzák meg: a hideg-meleg kontrasztok, az Ég és a Föld, a Nap és a Hold. Az élénk színű tájképet először digitálisan tervezte meg, majd fotóelőhívásokat és Zagyvai Sári fotóinak pixeles részleteit tanulmányozva egyfajta digitális látványt vitt vászonra.

Lengyel Renáta a kiállításra reflektálva Fény-vízió címmel egy egész sorozatot készített, amely egy festményből és két kamera nélküli fotográfiai technikával készített képből áll. „A kiállítás anyagának létrehozásában központi szerepet játszott a mesterséges intelligencia által tárolt képtár. Ezt a gondolatot felhasználva hoztam létre a saját eszköztárámat, amely fotogramokból és lumen printekből áll.” Ebből két meghatározó elemet választott Renáta, majd azokat alkalmazva hozott létre egy fiktív környezetet.

Polcsik Enikő Munkásjárat című olajképét leginkább Zagyvai Sári kiállításának színei, azok keveredése és az életlen formák ihlették meg. Egyik reggel, munkába menet véletlenszerűen készített egy fotót, ez lett az alapja festett pályaművének.

Varga Emma Koronázás című digitális fotográfiája elkészítésénél ugyancsak segítségül hívta a mesterséges intelligenciát. Készített egy szekvenciát egy fatörzsről, majd azzal kísérletezett, hogy a mesterséges intelligenciának adott konkrét utasítással hány különböző módon lehet azt befejezni.

A B32 Galéria május 17. és június 9. között Őry Annamária festőművész Nyugalom című kiállításának adott otthont. Őry Annamária a tiszta látvány világában építi festői életművét, most bemutatott képeit e vizuális nyelven túl a távol-keleti téma és a szemlélődő attitűd fűzi egységbe. Kiállítása címével a nyugalom alapvető érzését szerette volna a képek befogadói – köztük a REFLEXIÓ pályázatban résztvevő hallgatók – felé közvetíteni. Az alábbiakban e központi elemből kiinduló négy pályaművet mutatjuk be.

Czár Anna Arccal befelé a képben sodródom című festményének fő motívuma a sodródás, amely összeköt és egy kompozícióba sűrít természeti képet (folyó vize a víz fölé hajló fa árnyékával) és kiállítási enteriőrt (festmény előtt fekvő szemlélődő alak). Őry Annamária munkáiból kiindulva a pályázó célja volt megmutatni azt, hogy a nyugalom nem más, mint passzív létben való sodródás, a természetben való szemlélődés.

Őry Annamária Tay Ho V. című munkájára reflektált Csondor Réka Kilátóból című alkotásával. A tájkép a figurális és az absztrakt festészeti nyelv határán billeg, még éppen kivehető és értelmezhető az alkotó által ábrázolt látvány.

Németh Afrodité Fatimét a tárlat anyagából leginkább a tavirózsákat ábrázoló Folyók II. című festmény szólította meg. A pályázó Tavirózsa című munkáján ugyancsak a szóban forgó növényt mutatja be, de ezúttal egészen közel hozva, felnagyítva a virág szirmait.

Szőke Blanka a kiállítás címére reflektálva közvetlen környezete egyik általa kedvelt helyének, a Deseda-tónak állított emléket munkájával. A tónak – amely számára a nyugalmat és a kikapcsolódást jelenti – egy részletét festette meg. „A tóparton ülve a víztükör hullámzó látványa és a természet hangjai bárkit ellazítanak, az ember itt úgy érezheti, egy pillanatra kiszakad a városi pörgésből.”