Egy „aranyba öntött” főhős – interjú Muhi András Piressel
Muhi András Pires öt évig forgatta Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnokról készült Egy mindenkiért című dokumentumfilmjét. A mozi egyszerre mutatja be az élsportoló mindennapjait és magánéletének rejtett pillanatait. Áron sikersorozatának nincs vége, idén a kairói vívó-világbajnokságon egyéniben is aranyérmet szerzett. Kovács Gabi Muhi András Piressel beszélgetett.
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség versenyében legjobb európai portréfilmként a második díjat nyerte el a film, ezt a versenyt kevesebben ismerik. Mit kell tudni róla?
Rangos, komoly pénzdíjjal járó verseny. A világ sportújságíróinak krémje szavazza meg a három legjobbat, 11 kategóriában, sok száz pályamunkából. Hónapokon át tartó, többlépcsős előzsűrizési folyamat végén Dohában adták át a díjakat egy látványos ceremónia keretében. De legalább ennyire büszkék vagyunk a Magyar Mozgókép Fesztivál dokumentum-kategória fődíjára. Nem számítottunk rá, hisz itt nem sportfilmek ellen versenyeztünk, ráadásul a Magyar Film Akadémia tagsága, a filmes kollegák választották meg az év legjobbjának az Egy mindenkiértet, ami különösen megtisztelő.
Azt mondtad, hogy a film népszerűségét közvetlensége adja. Mit jelent ez pontosan, Áron természetes, manírok nélküli viselkedése vagy valami más játszik közre?
Egy „aranyba öntött” főhős, akit a publikum mindig győzni lát, a róla készült filmben élete egyik legválságosabb időszakába enged mély betekintést. Ez a sztereotípiákkal szembemenő attitűd, a vívás ismeretlen világával kombinálva. Számomra ez közvetlenség, Áron nem emelt falakat. De az is közvetlenség, hogy senki sem játszotta meg magát a film „kedvéért”, sem Áron, sem a vívócsapat tagjai, sem én. A történet fonala, stílusa is elég természetesen fejlődött az évek során, nem kellett különösebb kreatív koncepciót ráerőltetni. Nézők százezrei lehetnek hálásak, hangsúlyozottan nem csak Áronnak, hanem az egész környezetének, a vívó válogatottnak. A maximális nyitottságuk nélkül nem jöhetett volna létre az a bizalmi légkör, amelyben ez a film megszületett.
A közszolgálatiság is a célja a filmnek. A Nemzeti Tehetség Központ programjának keretében sokfelé bemutatták filmet, hol jártatok, hogyan fogadták?
Eddig Kassán, Nagyváradon, Kolozsváron, Madridban és Berlinben jártunk, hogy a tehetséggondozás ügyét, a Nemzeti Tehetség Központ ösztöndíjprogramjait népszerűsítsük a határontúl élő magyarok körében, közönségtalálkozókkal. Mindenhol szeretettel fogadták a filmet, szívmelengető kulturális program, igazi közösségformáló erő volt a helyi magyarságnak. De az NTK-projekt fénypontja mégis az, amikor külföldi magyar iskolákat látogattunk meg. A gyerekeknek fantasztikus élmény Áronnal találkozni, amit általában meg is ragadnak, értsd: sokkal keményebb kérdéseket tesznek fel neki, mint amiket a sajtótájékoztatókon vagy a tévéműsorokban kap.
Olvastam, hogy akció-portrénak is mondták már a filmedet. Valóban nem szokványos sportfilm, van benne dráma, szerelem, ismeretterjesztés, home video, közelít a játékfilmhez. Nekem a Fehér tenyér is az eszembe jutott …
Rám is hatással volt, mégis a Küldetés és a Tűzszekerek voltak azok a sportfilmek, amik igazán meghatározóak voltak, ezeken nőttem fel. Tengernyi érzelem, filozófia, narratív szimbolika összpontosul egy jól eltalált sportfilmben. Igazán mégis akkor tud a műfaján túlmutatni, ha a sportoló emberként van ábrázolva, aki nem elsősorban az eredményeitől válik nagyszerűvé.
Hogyan választottad ki Szilágyi Áront? Hanem ő, akkor ki lett volna még esélyes?
Egyértelmű volt, hogy vele akarok dolgozni, függetlenül attól, hogy családilag kötődtem a víváshoz. Éreztem, hogy a sportág és a projekt iránt elhivatott partner lesz. De ha Áron nemet mondott volna, én is szívesen forgattam volna Hosszú Katinkával például, vagy kajak-kenusokkal – utóbbit egyébként tervezem is. Ha távolabbra tekintünk, Kovács Katalin, Janics Natasa, Farkas Péter, Kozma István, Papp László, Guttmann Béla, Takács Károly, csak pár példa, akik mind filmre kívánkozó alakjai a magyar sportnak. Én ezeknek a történeteknek már alaposan utána jártam, de két kisgyerek és a reklámproduceri munkáim mellett egyszerűen nincs elég életidőm, hogy méltóképpen foglalkozzam minden tervvel. Az utóbbi időben gondolkodom is rajta, hogy érdemes lenne beindítani egy sportfilmfejlesztő műhelyt, hatékonyabb lenne végre csapatban dolgozni.
Kovács Gabi
