Hírek

Határérték, választóvonal – Interjú Gálhidy Péter szobrászművésszel

Nagyméretű újrahasznosított alumíniuminstalláció, hatalmas fa dézsa pici, mesebeli erdővel a peremén, a kékfestő mesterség eszköze, másképpen az ember és a természet kapcsolata jelenik meg Gálhidy Péter április 4-én nyíló Mezsgye című kiállításán.

Két szomszédos föld között a határt jelölő, megműveletlenül hagyott keskeny, kiemelkedő földcsík a mezsgye. Kiállítása hogyan kapcsolódik ehhez az értelmezéshez, kell-e keresnünk kapcsolódást? 

Alapvetően a cím a határ, határérték, választóvonal tartalmakat szeretné megjeleníteni egy egyértelmű természeti környezetre való utalással. A szobor és az installáció között ingadozó mű egyszerre akarja felidézni a többi kiállított plasztikával együtt a víz fizikai jelenlétének a hiányát. Ez a fizikai hiány azonban a víz lelki-szellemi tapasztalását segítheti. Maga a mű egyazon bükkfa szeletek hajlított és elcsúsztatott elemeiből áll, egy az enkausztikához hasonló patinával idézi fel a természet építő, romboló erőit, az ereszcsatorna és a növényi vízszállító képességek jellemzőit. A cím egy tájszó, mely az eresz egy számomra ideillő változata.

Öt munka látható a tárlaton, amelyek korunk ökológiai problémáira igyekeznek reflektálni, de meglepő módon a művek nem szorongást keltenek, nem az elrettentést célozzák, hanem meghökkentő ötletekkel, sokszor a játékosság eszközével gondolkodtatnak el.

Bár az ökológiai katasztrófát elkerülhetetlennek látom, mégis maga a kiállítás csak másodsorban foglalkozik az aktualitással. Létszemléletem alapján a probléma gyökere nem anyagi, fizikai, technológiai kérdés, hanem alapvetően metafizikai. Munkáim a szobrászat anyagi lehetőségeit felhasználva elsősorban metafizikai irányokba orientálják a szemlélőt. Ez csendet kíván. A harsány tiltakozás, például műtárgyak megrongálása és más indulatból létrejött akciók gyakran csak az agresszivitást fokozzák, melyből nem az szökken szárba, amit az alapgondolat remélne. A játékosság és a talán gyerekek számára is érthető paradoxonok használata célravezetőbbnek tűnik számomra.   

Először jelenik meg újrahasznosított anyag a kiállított tárgyai között. A Metszet című alkotásában ipari fém és a természeti anyag keveredik egymással.

Újrahasznosított anyaggal korábban is foglalkoztam, ahogy újrahasznosított tárgyakkal is. Metszet című munkám egy rátalálásból indult el, amikor is egy magyar manufakturális találmányként induló alumíniumhabra rácsodálkoztam. Mint a céggel való kapcsolatfelvétel után kiderült Kaszab István a cég alapítója, bátyámnak gimnáziumi osztálytársa volt, és ennek a felfedezésnek az öröméből nagylelkűen a rendelkezésemre bocsátott kísérletezésre paneleket. Az újrahasznosítás és a technológia manufakturális jellege miatt alapvetően az iparnak nem az elidegenített mechanizált verzióját látom ebben az anyagban, hanem sokkal inkább az organikus természeti elemek hibákkal telített rendjét. A relief leginkább egy faszeletre emlékeztet, a vízszállító pászták, szöveti szerkezetek vannak megidézve.

A tárlaton főleg nagyméretű szobrok láthatóak, mit jelent Önnek a monumentalitás? Az ember óhatatlanul is eltörpül egy ilyen látvány mellett, erre példa az Ereszet című, tizenöt méter hosszú installációs műve is. 

A monumentalitás a szobrászatban nem a mérettől függ. Lehet egy kisplasztika is monumentális, és lehet egy fizikailag hatalmas méretű mű is jelentéktelen. Maga az Ereszet anyaghasználatában szerény súlyú alapanyagokból ad egy nagyon határozott térelválasztást. Úgy is mint az edény jellegből adódóan a külső és belső terek. A szobor a belső térhez igazítva tűnik monumentálisnak. A kiállításon ellenpontként szerepel két kisméretű mű is, melyek a kiállítás tematikájának kibontásához legalább úgy hozzájárulnak, mint a nagyobb volumenű művek.

Művészetének fő témája az ember és természet együttélése, egymásra hatása. Mit gondol, hol tartunk manapság ebben a viszonyban, hova formálódott ez a kapcsolat? 

A technooptimista, technofil jövőkép tempójával szemben álló csendélet jellegű munkák egymásra hatásának lelassító szándékából hozom létre a kiállításaimat. Rendkívül összetett problémának látom a természet kizsigerelését egy (nagyon leegyszerűsítve)­ féktelen pazarlásra, teljesen fölösleges tevékenységekre, tárgyak sorozatgyártására, fegyverkezésre, robotizálódásra vagy Marsra költözési vágyhoz felhasználva azt. Ha kis reményt keresek, akkor a Kisvakond egyik epizódja jut eszembe, ahol kipukkad a lakótelepi gumiszoba és a főhős visszakerül a természetbe. A viccet félretéve a szobrászat a XXI. században egy lassú, nehézkes kifejezési formának tűnik, ha nem a szórakoztató ipar által generált sekélyes igényeknek akarjuk kiszolgáltatni magunkat.                                                                             Számomra éppen ezek a korszerűséget nehezítő tényezők váltak a szobrászat értékeivé, melyek hasonlítanak arra a ritmusra, amikor az ember a természet és a természetfölötti közelségében képzelte el magát és napjaink energiafelhasználásának töredékével megelégedve is képes volt teljes életet élni.   

Képek: Aczél Márk

Hírek

A rácsodálkozás pillanata – interjú Huszti Kingával

Huszti Kinga nemezes iparművész bakonyszücsi művésztelepén évek óta visszajáró művészek inspirálódnak egymás munkáiból a természetből, a faluból és zavartalan környezetéből. Mindnyájan máshogyan használják a gyapjút, dolgozzák fel nemezzé, és akad olyan is, aki grafikusként vagy illusztrátorként van jelen. IV. Bakonyszücsi Művésztelep – PÁRLAT című kiállítása március 20-án nyílik.

Kovács Gabi Huszti Kingával beszélgetett.

Kiállító művészek: BÓDI KATI grafikus, illusztrátor; BOROS ANIKÓ nemezes iparművész; HUSZTI KINGA nemezes iparművész; KOVÁCS GABRIELLA textilművész; PÓCS JUDIT nemezes iparművész; VOTIN DÓRA festőművész.

Valaha könyvrestaurátor voltál, csak később, folyamatos keresgélés után fedezted fel a gyapjút. Mi bűvölt el benne?

A végtelen lehetőség. Ebből az anyagból szinte mindent el lehet készíteni:  ruhadarabokat,  szőnyeget a lábunk alá, táskát vagy tárolót a holminknak, képet a falra, sőt magát a hajlékot. Könnyebb felsorolni, hogy mi nem készíthető el gyapjúnemezeléssel. Nem lehet megunni.

Négy éve létrehoztál bakonyszücsi házadban egy művésztelepet. Nagy vállalkozás. Mire gondoltál, mikor ezt eltervezted?

Több helyiség van a házban, a volt istálló és tároló is rendelkezésre áll, nagy a kert, békés zsákutca falu a miénk. Ez a bőség szülte a gondolatot, hogy ezt megosszam másokkal is. Így született a művésztelep. Votin Dóra festőművészt kértem, hogy ő a képzőművészek közül, én pedig az iparművész barátok és becsült kollégák közül hívok meg évről évre néhányat.

Sokféle gondolkodású művész dolgozik veled: van aki kavicsos ékszereket készít, van aki a nemezelést szövéssel keveri, más térplasztikán át a falitextilig a textilkészítés különböző területeivel foglalkozik, és még lehet sorolni, de az biztos, hogy a nemezelés, a gyapjú mindenkinél jelen van.  Mit kezdenek ők a művészteleppel, mennyire inspiráló együtt dolgozni?      

Épp az az érdekes, hogy különbözőképpen használjuk fel ugyanazt az anyagot. Izgalmas az is, hogy betekinthetünk más területen alkotók világába. Ezért nagyon inspiráló együtt dolgozni. Esetleg korábban csak olvasmányainkból ismert technikákat most élőben figyelhetünk meg. Váratlan ötletekkel állhatunk elő egymás számára, gazdagítjuk egymás világát.

Akad olyan festő is, aki nemezelés helyett, talált tárgyakra festi műveit. Ez hogy kapcsolódik művésztelep filozófiájához?

A résztvevők között nem a nemezelés az összekötő kapocs. Így nem meglepő, hogy van aki nem foglalkozik gyapjúval a művésztelepen. Bár már kettő festőművésznél is előfordult, hogy gyapjút alkalmazott a Bakonyszücsön készült munkájában.

Ha van a művésztelepnek filozófiája, – inkább talán célkitűzése van – az az, hogy lehetőséget biztosítson a felszabadult alkotásra.

“Amikor az élet akadálypályáján előrejutva, végre együtt vannak a művészek, akkor teljes figyelmüket az alkotásnak szentelhetik. Engedik, hogy a jelen, az adott pillanat kihívásai és lehetőségei alakítsák munkájukat, ezeket az érzéseket, állapotokat képezik le”. Ez talán a kiállítás mottója. Művészet és jelenben levés mit jelent a számodra?  

Az idézet a művésztelepet bemutató szövegből származik. A művészet és a jelenben lét számomra a rácsadálkozásnak azt a pillanatát jelenti, amikor egy épp létrehozott alkotás tükröt tart nekem. Megmutatja, hogy az anyag és az én találkozásomból mi született, mi van bennem éppen most.

A nemezelés egy elég régi technika, mit fedezhet fel benne a 21. század?                             

Mindenki felfedezheti személyesen, a saját igényeinek megfelelő formában. Hiszen már egy óvodás is képes játékot gyúrni magának a gyapjúból, de hangszigetelő panel is készülhet belőle ipari technikával. A gyapjúnemez több ezer éves jelenléte bizonyítja létjogosultságát és sokoldalú felhasználhatóságát, melyet az emberi találékonyság ki is aknáz.

Képek: Aczél Márk

Hírek

Megmutatjuk a REFLEXIÓ mentorpályázat tizenöt nyertes alkotását

Bár már nem látogatható az a pop-up kiállítás, amely a REFLEXIÓ pályázat nyerteseinek a pályaműveiből nyílt meg február 5-én a B32 Galéria és Kultúrtérben, mégis úgy gondoltuk, érdemes online is bemutatni a hattagú szakmai zsűri értékelése alapján kiválasztott legjobb alkotásokat.

A B32 Galéria és Kultúrtér, valamint „kistestvére”, a Karinthy Szalon 2023-ban

művészeti felsőoktatásban résztvevő hallgatók részére REFLEXIÓ címmel képző- és

iparművészeti pályázatot hirdetett, melyre 10 – köztük több határon túli – intézmény közel

100 hallgatója jelentkezett. A mentorprogramhoz csatlakozó pályázók feladata az volt,

hogy egy szabadon választott kiállítás anyagára – akár az egész kiállítás tematikájára,

illetve az általa felvetett kérdés(ek)re, akár egy műalkotásra vagy épp motívumra –

reflektálva elkészítsék tetszőleges technikájú és tartalmú művüket. A szervezők célja

többek között az volt a közel egy éven át tartó programmal, hogy tehetséges fiatal alkotók

számára bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak.

A mentorprogram végeztével, a 2023 márciusától novemberéig született összesen 55

pályaműből névtelenül, anonim módon, független szakmai zsűri választotta ki a

legjobbakat. Bálványos Anna, a Ludwig Múzeum főmuzeulógusa, a Velencei Biennále

Iroda koordinátora, Muladi Brigitta művészettörténész, a Ferenczy Múzeumi Centrum

kurátora, Somosi Rita művészettörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora, Vizi Katalin,

a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezető igazgatója, Horváth Dániel

festőművész, egyetemi oktató és Jurecskó László művészettörténész, műkereskedő, a

MissionArt Galéria egyik tulajdonosa négy szempont alapján értékelték a hallgatók

alkotásait. A szakemberek témaválasztás (téma és cím viszonya), művészi érték

(eredetiség és újító jelleg), formai igényesség (felhasznált eszközök, technikai

megvalósítás színvonala) és kohézió (a tartalmi és formai jegyek egésszé alakítása)

szempontjából pontozták az összes beérkezett műalkotást, melyek közül az alább látható 15

alkotás futott be nyertesként. A nyertes pályázók hat – három fővárosi és három vidéki –

egyetem legkülönfélébb szakán tanuló hallgatói közül kerültek ki.

BANGÓ REBEKA

MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, képi ábrázolás szak

A KÖTELÉK, linómetszet és varrás  

REFLEXIÓ VASALI KATALIN fotóművész MAJD LESZ MÁSIK című kiállítására

Munkám fő inspirációját a fotóművész egyik képén látható vörös fonál, egy másik művéről pedig a tulipán-szimbólum jelentették. Linómetszetemen egy női kézzel érzékeltettem az anyát, aki elveszítette a magzatát. Ezért látható mögötte teljesen fekete háttér, ami az ürességet, a negatív érzelmeket szimbolizálja. Az elhervadt tulipánnal az elveszett magzatra utaltam, a köztük lévő vörös fonál az anyát és gyermekét tartja össze és az el nem engedést szimbolizálja a szülő részéről. A köztük lévő fehér tér jelenti a távolságot, akár egy másik dimenziót, ami anya és gyermeke között jött létre az elmúlás következtében.

BÁRÁNY TERÉZIA                                                             

Budapesti Metropolitan Egyetem, képalkotás szak 

IDŐUTAZÁS I-II., vegyes technika                                                         

REFLEXIÓ Az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállításra             

A képsorozat az építészeti emlékek hiteles reprodukcióinak beépítésével, transzfertechnika alkalmazásával, matériás technikával, saját keverésű anyagba való beágyazással, rusztikus felületképzéssel reflektál a kiállításon látottakra. A szép és a rút találkozása jelenik meg a két képből álló sorozaton fekete-fehérben, a múltra utaló elhalványuló kontrasztokkal ugyan, de mégis láttatva a finomság és a brutalitás megjelenését az építészeti elemeken. A képeken szembeállítva mutatom be az eklektikától a brutalizmusig eltelt időszak építészeti emlékeit kívülről és belülről. A szépség és a szörnyűség találkozását fejezik ki a matériás technikába karcolt és repesztett felületek részletei is.

BORKOVICS-VÁLINT INGRID

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, kerámiatervezés MA (üveg)

L-ÉLEK I-II., olvasztott, majd ragasztott síküveg; casting

REFLEXIÓ KUNGL GYÖRGY (1955-2023) keramikus, szobrászművész BEFEJEZETLEN KIÁLLÍTÁS című kiállítására

Kungl György kiállítása révén az útkeresés, az önismeret, a bűnök, a vívódás, az ember fizikai és lelki életének kérdéseihez kapcsolódtam az üveg anyagának segítségével. Életünk során – önmagunkat keresve – számtalan ellentétes értékű végpont vonzásában vagyunk. Ezek hatására folyamatosan változunk és helyezkedünk, akár egy kifeszített cérnán csúszkáló gyöngy. Anyagi és szellemi határán teljességre, egészségre, belső csendre és ragyogásra törekszünk.

DANKÓ BOGLÁRKA

Pécsi Tudományegyetem, festőművész szak

EGGSTER BUNNY, mixed media

REFLEXIÓ KUNGL GYÖRGY (1955-2023) keramikus, szobrászművész BEFEJEZETLEN KIÁLLÍTÁS című kiállítására

Jelen munkám a nyúl és tojás motívumokat ragadta ki Kungl György kiállításából. Ezekkel szerettem volna játszani olyan részleteket beemelve alkotásomba, amelyek az eredeti munkán is megjelentek, mint például a kikerekedett, nagy pupillák vagy az ánusz megjelenítése. A tojáshoz kapcsolódóan még a húsvét kommercialista felfogását is igyekeztem némi iróniával felvillantani: hogyan jön a képbe a tojás létrehozásához a nyúl, avagy a nyúl tojja a tojást? A sokféle metálfényű anyag használatára pedig azért esett a választásom, hogy a kiállításon szereplő nyulak szinte bionikus robotlábra emlékeztető végtagjait megidézzem vele.

HORVÁTH RITA

Magyar Képzőművészeti Egyetem, képzőművész MA

AZ ERDŐ MÉLYÉN, olaj, akrilspray, monotípia, vászon

REFLEXIÓ KUNGL GYÖRGY (1955-2023) keramikus, szobrászművész BEFEJEZETLEN KIÁLLÍTÁS című kiállítására

Munkámmal a galéria hátsó terében elrendezett posztamens-szobor kapcsolatra reflektáltam. A fehér térben megjelenő fehér posztamenseken megvilágított fehér porcelánok látványa fogott meg először, majd az elrendezésük, a véletlenszerű helyzetük a térben. A megjelenített látvány a valós tér parafrázisaként is értelmezhető, kísérlet egy teljesen paradoxon helyzetbe való átültetésre.

KÓSA LILI                                                                          

Budapesti Metropolitan Egyetem, környezetkultúra alapszak

VÉGTELENÍTVE, gipszöntés                                                                         

REFLEXIÓ Az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállításra  

Az Eklektikától a brutalizmusig című építészeti kiállításra reflektáló művet készítettem el gipszből kiöntve. Maga a mű egy burkolatterv részletét mutatja be, amelyet a kiállításon láthatott homlokzatok ihlettek meg, illetve hatással voltak rá az ott bemutatott modern, brutalista és ipari stílusok. A mintázat első ránézésre rendszertelennek tűnik, de alaposabban megvizsgálva felsejlik az útvonal, mely egyetlen vonal pozitív és negatív megjelenése. Így szerettem volna kialakítani egy rendszert a (látszólagos) káoszban.

KOZMA ZSÓFI                                                                                       

Budapesti Metropolitan Egyetem, kézműves tárgykultúra, textil speciali-záció       

ÜDVÖZLETTEL, képeslap, hímzés                                                                                       REFLEXIÓ Az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállításra     

A kiállítás kapcsán engem elsősorban az emlékezés, ezen belül is az foglalkoztatott, hogy hogyan szelektálunk; hogy mire érdemes emlékeznünk egyéni és társadalmi szinten. Az általam beszerzett négy képeslap mind egy-egy emlék: feladóik valamikor úgy döntöttek, hogy meg szeretnék őrizni őket, és megosztani valakivel, viszont az idők során mégis egy antikváriumba kerültek, tehát az adott emlék már elvesztette fontosságát. A képeslapokon látható brutalista épületekre eklektikus csempemintákat hímeztem, ami által az épületek esztétikájának kontrasztossága is megjelenik, és a különböző stílusú épületek megőrzésének fontosságát is hangsúlyozni szerettem volna.

LENGYEL RENÁTA                                                              

Pécsi Tudományegyetem, festőművész szak

FÉNY-VÍZIÓ sorozat, akril, vászon, kaméleon fólia                     

REFLEXIÓ ZAGYVAI SÁRI fotóművész AITOTÍPIA című kiállítására   

Zagyvai Sári Aitotípia című kiállítására reflektálva készítettem el Fény-vízió sorozatomat, amely egy festményből és két kamera nélküli fotográfiai technikával készített képből áll. A kiállítás anyagának létrehozásában központi szerepet játszott a mesterséges intelligencia által tárolt képtár. Ezt a gondolatot felhasználva hoztam létre saját eszköztáramat, amely fotogramokból és lumen printekből áll. Ebből kiragadva választottam kettőt, amelyek meghatározó elemei a létrejött produktumnak, emellett hasonló fénynyomatok részei voltak a kiállított műalkotásoknak is. Ezeket alkalmazva hoztam létre egy fiktív környezetet, amely a természet azon részleteit jeleníti meg, amelyek megtalálhatók mind kisebb, mind nagyobb komponenseiben – a nézőre bízva, hogy milyen miliőbe illeszti be a kiragadott jelenetet.

MIHÁLYI BÁLINT                                                                

Magyar Képzőművészeti Egyetem, festőművész szak        

TÚLÖMLÉS, SZÉTHULLÁS, vegyes technika                                      

REFLEXIÓ GÓRA ORSOLYA festőművész és SOMOGYI EMESE szobrászművész RÉTEGSZEKVENCIÁK // LAYER SEQUENCES című kiállítására    

A képem hátterében megjelenő imaginárius, alapvetően kietlen és üres tájban a tér és az idő széthullik. Az egyes elemek poligonálisan torzulnak, geometrikussá válnak, a formák éles határokat vesznek fel. Bizonyos mértékben fluidok, ugyanakkor az egyik legfőbb rendezőelv a simaság, a bomlás pedig mindvégig higiénikus, sebmentes marad. Mindemellett fontos kiindulópont számomra a virtualizálódás mint egyfajta alapállapot, így gyakran képeimnél is a számítógépes háromdimenziós grafika, illetve a videójátékok esztétikájához nyúlok.

M. TÓTH ZSUZSANNA

Budapesti Metropolitan Egyetem, képi ábrázolás

BEVÁLT KUDARCOK, akril, tus, festékelhagyásos monotípia, linómetszet, vegyes technika papíron, vásznon, üvegszövet felhasználásával szürkelemez alapon                                                                         

REFLEXIÓ CZEBE ISTVÁN üvegművész HÁLÓ NÉLKÜL című kiállítására

A Háló nélkül című kiállításra készített reflexióm kiindulópontja – mint számomra új anyag – az üvegszövet, illetve maga a kísérletezés folyamata volt, ahol néha a tapasztalat által diktált, bevált megoldások a legkevésbé hasznosak és a legfurcsább ötletből is kerekedhet valami izgalmas. Az üvegszövettel és egyéb hálós anyagokkal, grafikai és festészeti technikákkal is kísérletezve főleg festékelhagyásos monotípiákat készítettem, amelyeket olyan elrendezésben komponáltam, ami a kísérletezés közbeni flow érzést mutatja be. Az anyagok és munkák egyfajta ritmikusságot, eshetőséget és variálási lehetőséget szimbolizálva kerültek fel az alapra, nem felragasztva vagy az alapra festve, hanem tűzve, kiemelve azt, hogy a kísérletezés közben nincsenek kőbe vésett szabályok vagy egyetlen helyes komponálási mód. A vision board jellegű alapon visszaköszön az üvegszövet mintája, melyen játékos, megengedő egymásutánban láthatók a különböző anyagok, nyomatok és rajzok, melyeket a pauszpapír hol sejtelmesen elfed, hol jobban kirajzol, utalva ezzel arra, hogy az alkotás is kísérletezés közben fedi fel magát, illetve magára az ismeretlenre, a képzelet szabadságára és az állandó interakcióra alkotó és anyag, illetve alkotó és műve között.

SCHLEMMER LAURA

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, képi ábrázolás szak                                        

1+1=1+1, videó

REFLEXIÓ A HOMMAGE À DUCHAMP – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállításra

1+1=1+1 című videómunkámhoz vizuálisan főleg Kismányoky Károly Hommage à Duchamp, valamint Magyar Ádám Stainless B. 14536 (slit camera, Paris) című alkotásából merítettem inspirációt, tartalmilag viszont az egész Hommage à Duchamp kiállításra kíván reflektálni. A kiállítás anyagában megfogott a művek letisztultsága, mely a legegyszerűbb és legtöbbet hallott matematikai példát juttatta eszembe: Mennyi egy meg egy? A dadaizmus felveti a kérdést, hogy mi is a művészet? Bármi, amit a művész annak nevez. És ki a művész? Aki művészkedik? Ezt a gondolatmenetet jeleníti meg a loopolt videó, mely nem ad megoldást az egyszerű feladatra, mégis helyes egyenlet jön létre: egy meg egy az egyenlő egy meg eggyel.

SPANYÁR JUDIT                                                                               

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, fotográfia MA

DRESSED FOR BRUTALISM, fotó                                                                                          REFLEXIÓ Az EKLEKTIKÁTÓL A BRUTALIZMUSIG // 2017-2022 között feltárt építészeti értékek Budapesten című kiállításra     

Az építészetben lenyűgöz a változatosság, a funkcionalitás és az esztétika összefonódása, ezért választottam inspirációul ezt a témát. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia mesterszakán találkoztam Keszeg Anna kultúrakutatóval, aki az Instagram oldalán egy ideje brutalista, szocialista realista épületek előtt Dressed for Brutalism címmel posztol önmagáról képeket. Nagyon szeretem ezeket a képeket, ezért megkértem, legyen a modellem a Mónus János tervezte OKISZ-székházban (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége) a Thököly u. 60-ban. Anna az épület – minden szépelgéstől mentes – jellemzőihez alkalmazkodva egyszínű szürke nadrágot és tapintható struktúrájú, szintén egyszínű felsőt öltött magára. Öltözéke egyszerűségével, szoborszerű megjelenésével a látszó testrészeket emeltük ki. Az épület előadótermében valaha Kádár János is tartott beszédet, a korszakot megidézve itt fotóztam Annát.

SZALAI REBEKA ANNA

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Design és Médiaműveszeti Intézet, tárgyalkotás szak, fém specializáció                                                                                   

SZILUETT BROSS, rozsdamentes acél, műanyag fólia         

REFLEXIÓ OLÁH SÁNDOR ötvösművész IDŐUTAZÁS – A Magyar Állami Operaház központi csillárjának restaurálási és rekonstrukciós munkálatai című kiállítására  

A tervezés során a csillár teljes befoglalóformáját vettem alapul, amit leegyszerűsítettem. A stilizált sziluett alapján megszerkesztettem a hajtogatás sablonját. A kialakult minta szerint készítettem el a bross ékét képező műanyagplasztikát.

SZELI KAMILLA                                                                       

Magyar Képzőművészeti Egyetem, szobrászművész szak 

KERTEMBEN NEM TEREM, nylon harisnya, vatelin, hajóskötél                                                                                                                               REFLEXIÓ VASALI KATALIN fotóművész MAJD LESZ MÁSIK című kiállítására  

A málna öröm, áldás, sokk. A boldog asszony gyümölcse nem mindig boldog. Ha szomorú, sír. Kertemben nem terem, lelkemben szüntelen, szívtelen, szemtelen világ.

TÓTH ORSOLYA

MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, fotográfia szak

LISZTANGYAL, fotó

REFLEXIÓ A HOMMAGE À DUCHAMP – Fotóalapú válogatás a Tóth Csaba Gyűjteményből című kiállításra

A Hommage à Duchamp című kiállításra egy performansz dokumentálásával reflektálok, amely látványában egyfajta önleleplező érzéki csalódás. A szüleim gyerekkorában előfordult, hogy annyi hó esett, hogy akár több napra leállt a közlekedés, bezártak az oktatási intézmények. Az én gyerekkoromban pedig annyi esett, amennyi elegendő volt egy hóember elkészítésére vagy szánkózásra. Az elmúlt 5-6 évben már ennyi sem esik, nagyrészt sarasak és esősek a telek, mindez az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt. Azt tűztem ki célul, hogy látvány tekintetében ezt a környezetet idézem meg, illetve belehelyezem magamat abba a gyermekkori emlékbe, amikor hóangyalt készítek. Fontos szempont volt az emlékem reprodukálása és a cselekvés nyújtotta impulzusok megszerzése. Azon élmény átélése, amely abból eredeztethető, hogy a képalkotás a testtel, illetve a test mozgatásával jön létre egy másik anyagban.

Fotók: Aczél Márk

Hírek

„Munkáimban jellemzően kontraszthelyzeteket hozok létre”  – Interjú Tomay Katalin, iparművésszel

Többféle anyaggal dolgoztam, folyamatosan tanulok, próbálok fejlődni, most a kerámián van a hangsúly – mondja magáról Tomay Katalin iparművész, akinek Metamorfózis című kiállításán anyagok feszülnek egymásnak és alakulnak át. A kiállítást még február16-ig láthatja a közönség a B32 Trezor Galériájában.

A kiállítás mottója egy Mrożek idézet, amelynek végszava: „Csak határok között élünk.” Ez hogy kapcsolódik a tárlathoz?

Azért választottam ezt az idézetet, mert úgy éreztem ez a pár mondat fejezi ki a legjobban, amit jelen helyzetben érzek, ahogy most látom a világot, mely remélem a kiállított munkáimon is érzékelhető.

Metamorfózis a kiállítás címe, és valóban a geometriai tárgyai, ha jól látom, épp a teljes átalakulás folyamatában vannak.

A címadás elsősorban a térplasztikákra vonatkozik. Ezeknél a tárgyaknál a geometrikus konstrukcióként indult formák a hő hatására érik el végleges formájukat. Az alapanyag tiszta, konstruktív részként, formaként jelenik meg a tárgyak egészében, a módosított rész segédanyagok hozzáadásával torzított formákat, felületeket hoz létre, mely megváltoztatja a tárgy egész jellegét. A változás az égetés során jön létre. Az alapanyag és a módosított anyag közötti feszültség, a létrejövő interakció ellentéteket hoz létre. A súlyos geometrikus részek nyomása, az anyag átalakítása és a külső, belső hatások által létrejött állapot, az összeomlás, az ember sérülékenységét, kiszolgáltatottságát kívánja szimbolizálni. Munkáimban jellemzően kontraszthelyzeteket hozok létre. Feszültség megteremtése formával, „formátlansággal”, anyaggal, agyagmódosításokkal, felülettel. A kiindulási pont, az absztrakció, a geometrikus formák szimbólumrendszere, melyet párhuzamba állítok az ember külső és belső történéseivel. A falon látható reliefszerű tárgyak esetében technológiailag nincsen köze a térplasztikákhoz, mondanivalójában azonban hasonló az elgondolás. Ezek a képek dobozba „csomagolt” porcelán elemek készültek az elmúlt hónapokban.

Üvegtervező és szilikát specialista, de dolgozott vagy dolgozik üveg mellett betonnal, porcelánnal és a kerámiával is. Most, ha jól látom, erre a kiállításra kerámiákkal készült. Miért döntött így?

Végzettségem szerint formatervező művész vagyok, szilikát szakiránnyal. Középiskolai tanulmányaim kezdetétől az egyetem befejezéséig az üveg volt az elsődleges anyag, amivel dolgoztam. Az élet úgy hozta, – felsőoktatási intézményváltás miatt -, hogy kerámiával és betonnal is volt lehetőségem jobban megismerkedni ez alatt az időszak alatt. Igazán sem üvegtervezőnek, sem szilikát specialistának nem tartom magam. Többféle anyaggal dolgoztam, folyamatosan tanulok, próbálok fejlődni, most a kerámián van a hangsúly. A hétköznapi életben kerámia tárgyak kivitelezésével foglalkozom, ebből adódhat, hogy jelenleg ebben az anyagban tudok gondolkodni művészeti munkák megvalósítása során is.

Almádiban vezet egy kerámia-alkotóházat, az épületet édesapja alakította át. Milyen foglalkozások, munkák zajlanak a házban?

Évekkel ezelőtt tartottam kerámia foglalkozásokat felnőtteknek és gyerekeknek is, valamint nyári táborok megvalósítása is történt. Később egyre több megrendelés és kivitelezési munka adódott, melyek miatt a foglalkozásokat abbahagytam. Itt elsősorban használati és dísztárgyakra gondolok. Alkalmanként más művészek is dolgoznak a házban, illetve szimpóziumokat, workshopokat is tartunk.

Édesapja Tomay Tamás építész, akinek szintén volt kiállítása Trezorban, milyen kulturális örökséget hagyott Önre, mit tanult tőle?

Édesapámnak 2017 decemberében volt kiállítása a Trezorban. Már akkoriban felmerült, hogy én is kiállíthatnék, ami végül elhúzódott, úgy érzem nem voltam kész erre akkoriban. Most már bánom természetesen, hogy nem csináltam meg korábban, hiszen akkor ő is jelen lehetett volna. Jó lenne hallgatni most is a gondolatait… Tomay Tamás azonkívül, hogy az édesapám, a példaképem is volt, ahogy a mai napig is az. Néhányat említve a fontosabbak közül, amiket kaptam, tanultam tőle az talán a kereső gondolkodás, morális, etikai értékrend, a világlátás, az alázat, a jóra való törekvés, a bizonyosság, a miértek örök keresése….óriási űrt hagyott maga után….

2006-ban ArtZept megmérettetésen nyert a Falatozó-tányér művével. Mesélne erről? Nagyon beszédes cím.

A pályázati kiírást „Snack bowl set” címmel hirdették meg, a tárgyaknak nem volt külön címük. A pályaműveknél elsősorban a funkcionálisat, ugyanakkor művészi és esztétikus, lehetőleg progresszív és környezettudatos tárgyakat vártak el. Én porcelán és üveg párosításával készítettem a tálakat, mely megnyerte a zsűri tetszését, így első helyezéshez volt szerencsém.

Fotók: Aczél Márk

Hírek

Interjú Simon Mártonnal

Retteg, ha ki kell lépnie a színpadra, szövegvilága csupa rejtély, legyen szó az IKEÁ-ról vagy a csokievésről. Költő, műfordító, a slam poetry sikeres alakja. Simon Márton február 12-én Csupa új versét mutatja be a közönségnek.

Simon Mártonnal Kovács Gabi beszélgetett

Egy interjúban azt mondtad, hogy a verseidben személyesség változó erősséggel mindig jelen van. A témák tekintetében pedig szeretsz olyan verseket írni, amelyek közel állnak a hétköznapokhoz, és ráadásul műveidnek van egy önmagán túlmutató jelentése is. Az új munkáidat hasonló módon írtad?

Szerintem az új szövegeim állnak eddig a legközelebb az első kötetem verseihez, vagyis igen, bár nagyon más az egész, bizonyos értelemben ugyanolyan: ezek hétköznapi helyzetek, motívumok, mondatok. Hogy sikerül-e ténylegesen verset csinálni belőlük, az az egyik első kérdés. Ez derül ki az esten.

„Az éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni” utolsó kötetedben finom töredezettség látszik a mondatokon, és az új műveid is, –  ha jól tudom – ebbe az irányba mennek. Ráadásul jó címekkel dolgozol: Jézus és a dinoszauruszok. Mesélnél a mostani alkotói folyamataidról?

Köszönöm, igen, a címek tekintetében elvadultam kissé, de nagyon örülök neki – felsorolni se tudnám most a vadabbnál vadabb darabokat. A mondatokat, ahol lehetett, még tovább tördeltem, viszont most nagy hangsúlyt kapott a szövegek lendülete, egy ötlet, egy nagyobb lélegzetvételnyi svung, ami magával ragadja az olvasót. Gördülékeny, képszerű és furcsa szövegeket szerettem volna írni. Szerintem összejött.

Szövegeid gyakran önmagad és az életed újrafogalmazására, újrakeretezésére tett kísérletek – mondtad egy interjúban. Hogyan huzalozták át a mostani verseid a személyiségedet?

Ezek nem vallomások, csak beszélgetések az önképemről az önképemmel, vizsgálgatásai a viszonyaimnak és az azokról írható mondatoknak. Mindegyik E/1-ben íródott szinte, de egyiket sem én mondom. Holott mind az én számból jön ki. A jelenlegi legfontosabb tanulság, hogy nem kell mindent olyan iszonyúan komolyan venni.

Ahogy mondod: két ellentétes irány jelenik meg a szövegeimben: legyen bennük valami nagyon egyértelmű, és valami nagyon nem egyértelmű, valami titok...” Ez most is így volt?

Abszolút. Szerintem ez a szövegvilág csupa rejtély, miközben az IKEA-ról szól, meg a csokitortáról.

Mit érzel akkor, amikor a tejesen friss szövegeiddel kilépsz a közönség elé?

Rettegek.

És mi a helyzet E/1. terrorral?

Megérdemlik.

Amikor megjelent a Polaroidok című köteted elképesztő sikert hozott neked. A fiatalok, mint egy kis helyi bibliát hurcolták a hónuk alatt mindenfelé. Most mit gondolsz a népszerűségről?

A népszerűség nem indikátora semminek, sem pró, sem kontra – a népszerű dolgokat utálni a leglustább ízléspótlék. Másfelől meg ilyen helyzetbe kerülni, mint én, szép is és rossz is, de összességében nekem a szövegekkel való viszonyommal kell foglalkoznom, vagyis azzal, hogy mit írok. Ha rossz a vers, a fene megette, hogy mennyien szeretnek. Bár ettől még persze nagyon örülök neki.

Hírek

Petruska // Metropolita 10. születésnapi koncert – Interjú

Petruska első nagylemeze a Metropolita tíz éve jelent meg, most újragondolva, és mindenféle kulisszatitkokat felfedve igyekszik a koncertélményt még egyedibbé tenni a B32 színpadán február elsején.

Kovács Gabi Petruska Andrással beszélgetett.

Tíz éves a Metropolita első nagylemezed, ennek apropóján kibővített változatban koncerten és persze, streaming felületeken is hallható lesz. Milyen volt hozzányúlni az első dalaidhoz?

Nagyon érdekes érzés. Ahhoz tudom hasonlítani, amikor visszamentem a volt iskolámba. Minden zegzugát ismerem a rég látott épületnek, ösztönösen visz a lábam, mégis teljesen más élethelyzetből kerültem ugyanoda. Ilyenkor előjön egy csomó emlék, kísértet és valahogy furcsán feloldódik az eltelt idő.

Elmondásod szerint ez a lemez az, ami hozzásegített az önismerethez. Mit tanultál meg magadról?

Amikor kijött a lemez, zeneileg ugyan elhelyezett valahova, de érzelmileg nehéz volt feldolgozni, hogy immár van egy kitörölhetetlen művészi termékem. Azzal szembesültem, hogy borzasztó erős megfelelési vágyam van, cserébe úgy hajtottam magam, hogy közben alig tudtam örülni a sok koncertnek. Ez pedig a magánéletemre nyomta rá a bélyegét. Mindenkinek eljön egy katartikus pont az életében, amikor végre változtatni szeretne, nekem ez a Metropolita volt.

Soha nem ismert otthoni demók, stúdióváltozatok is hallhatók az anyagon, miért tartottad fontosnak hogy ezek is megjelenjenek?

Szerettem volna beavatni a hallgatókat a dalok születésébe. Olyan pillanatok ezek, ahol én is csak keresgélem a lehetőségeket, van, hogy nincs is még kész a szöveg. Sokan azt hiszik, hogy csak úgy kisujjból vagy tehetségből kiráztuk ezeket a dalokat Babarci Bulcsú szerzőtársammal, de koránt sem így van. Sok kísérletezés, ötletelés és idő volt, mire eljutottunk a végső változatokig. Titkos reményem, hogy akár ezzel a kis beavatással is motiválhatjuk azokat az embereket, akiknek van valamilyen nagy álma, de még lehetetlennek tűnik a megvalósítás. 

A lemez előtt nem voltak magyar dalaid, miért döntöttél akkor a magyar nyelv mellett?

Kulturális értelemben hazajöttem. Angolszász popzenén nőttem fel, a gyerekkoromban ez jött szembe mindenhonnan, ez volt a példa. Feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem a saját kultúrámból merítek? Egyáltalán mit jelent a 2010-es években a magyarságom, a budapestiségem? Tulajdonképpen ezt a kérdést próbáltam megválaszolni a lemezzel. 

Vannak más verseket megzenésítő projektjeid is, ilyen a Maszkurával és Kathy Zsolttal készült a Felül a gályacímű Petőfi dalaira épülő kamaradarabod. Miért vonzott egy ilyen típusú megjelenés?

Elsősorban az tetszett meg, hogy részt vehetek egy olyan projektben, ahol több frontember van és én “csak” az egyik vagyok. Ez egy igazi csapatmunka volt, ahol sokszorozódtak a kreatív energiák – többek között az ország legnagyobb költőjétől. 

Erre az előadásra sok anyag készült, és ha jól tudom, formálódik is egy önálló Petőfi est is .

Ha est nem is, de tavasszal érkezik a Petőfi-lemezem, mely részben a fent említett darab zenéje a két alkotótárssal, részben pedig olyan dalok, amik oda már nem fértek. Hálás dolog Petőfivel dolgozni, nem csoda, hogy túlteljesítettem a feladatomat. 

Tíz történet, szöveg az új lemezen. Fikció és valóság keveredik a dalokban. Hogyan dolgoztál, esetleg olyan lesz, mint egy fantasy metróutazás?

Inkább a földfelszín, a megállók környéke és az azok közötti kontraszt inspirált. Lényegében ez a 10 állomás összefoglalja Budapestet és a belvárosi életünket. Sok az önéletrajzi elem, sok a várostörténetből kiragadott fikció, de tulajdonképpen bármelyik megtörténhetett volna ugyanúgy veled is, mint velem.

Hogyan látod urbános dalszerző vagy, aki szívesen lép ki a négy fal közül a forgalmas városba, ez illik hozzád, vagy szeretnél már egy csöndes erdei házat.

Elég jellemző, ahogyan most élek. Agglomerációban lakom zöldben, nyugiban, de egy sarokra van a kék és az éjszakai busz. Fontos számomra a nyugalom, de igénylem a nyüzsgést is. 

Hírek

„Mintha szentábrázolások lennének” – Interjú

A két művész portréi egyszerre hasonlítanak és különböznek egymástól. Portrékat láthatunk emberekről, akik cigánynak vallják magukat és egy kis somogyi faluban élő férfiakról, nőkről. A képekben közös, ahogy Ilya Gaponov mondja: a megbocsátás és az elfogadás.

Schild Tamás fotóművész és Ilya Gaponov festőművész közös KÉPMÁS-MÁSKÉPP című kiállításukról mesélt Kovács Gabinak, amely a B32 Galériában látható 2023 és 2024 fordulóján.

Tamás és Ilya egy közös ismerősükön, egy szentpétervári kurátoron keresztül ismerkedtek meg. Azt lehet tudni, hogy mi volt a vonzó egymás számára a művészetükben, életükben…

Schild Tamás (ST): E kiállítás létrejöttében nem lehet túlbecsülni Jekaterina Frolova szerepét. Miután látta egy Somogy vármegyei kiállításomat és személyesen találkoztunk, ő vetette fel, hogy nekünk Ilyával meg kéne ismernünk egymást és közösen kiállítanunk. Ő az ötlet gazdája és bemutatott minket egymásnak. Korábban nem ismertük egymás munkáit sem, de megszerettük. Katerina ugyan jelenlegi távolabbi feladatai miatt nem tudott tevékenyen részt venni a kiállítás rendezésében, de Máthé Andreának köszönhetően mindannyiunk örömére megvalósulhatott, impozáns helyet és elrendezést kapva a B32 Galéria nagytermében.

Különös dolog lehet a kurátori szem. Olyan egyensúlyt teremtett eltérő műfajú képeink között, amit előtte talán magunk sem láttunk. Köszönet mindkettőjüknek.

Ilya Gaponov (IG): Nagyon megérintett Tamás fotósorozatának története, létrejöttének folyamata. A megbocsátás és elfogadás története ez: megbocsátás azoknak az embereknek, akik kifosztották szülői házát. Tamás, hasonlóan hozzám, ezeknek az embereknek az életében egy bibliai történetet látott felsejleni, így megjelenítésükben az arcok, a beállítások sajátosak: mintha szentábrázolások lennének, mintha szentábrázolások néznének ránk. 

Schild Tamás fotói keresetlen egyszerűséggel mutatnak be drámai sorsokat a cigányportrékon keresztül. Nem könnyed fotók, miközben az arcok sokszor lenyűgözően szépek. Ilja festményei nehezek, monumentálisak, az arcok sokszor elgyötörtek. Hogyan látják, mi a közös a képeiken?

ST: Örülök, ha így látja a képeimet. Hasonlatosság esetén azonban sokkal izgalmasabbnak tartom a különbségeket. Akár a hasonlatosság, akár a különbségek felfedezését pedig illendőnek tartom a néző privilégiumának tekinteni.

IG: A portréim összes szereplője Tapsonyban, egy somogyi kisfaluban él. Gyakran látok negatív hozzáállást ezekkel az emberekkel szemben. Igen, nagyon különlegesek ezek a portrék az esztétika megközelítés és az életmód megértésének vonatkozásában, a közös emberi tulajdonságokban.

Máthé Andrea szerint Schild Tamás fotói az élet élhetőségére kérdés, úgy érzem ez Ilya képeire is jellemző. Hogyan látják ezt?

ST: Csak a magam nevében nyilatkozhatom, de egyet kell értenem, ez fontos kérdés.

IG: Festményeim minden szereplője mélyen bele van szövődve a falu társadalmi életébe. Ezeknek az arcoknak a kemény munka miatt gyakran napbarnította vonásaik vannak, de emiatt még kifejezőbbek.

Ilya bányászvárosban nőtt fel, portréin gyakran elcsigázott bányászokat láthatunk. Ilya szerint a legjobb forrás, inspiráció számára a körülötte lévő emberekből áradó élni akarás és lendület volt.

IG:Munkáim során azt az anyagot használom, amelyet hazámból hoztam. Ez egy szénből készült festék, így a festmények színe ilyen földes árnyalatú.

Schild Tamás női portréi hasonlóan erős inspirációs források, számára mi a megkapó egy női arcban, és ugyanígy Ilya számára mi lenyűgöző egy tekintetben, egy arcban?

ST: Egy akár női vagy férfiarc varázsát is hosszasan lehetne sorolni. A most kiállított képeim azonban néhány kivételtől eltekintve egyugyanazon arc változásainak varázsát próbálják felmutatni, éveken át kísérve modelljüket.

IG: Úgy gondolom, mindegyik szempárban felfedezheted Isten tekintetét, amelyben a szomorúság, az öröm és a szeretet összetartoznak. 

Hírek

“AMÁLIA ÚTJAI” – Szegedi Katalin illusztrátor, grafikusművész interjú

Amália furcsa kis boszorka, levelek, búzaszálak nőnek a hajában, tengerkék ruhája súrolja a földet. Természeti lény, akárcsak megalkotója, Szegedi Katalin illusztrátor, aki Balaton melletti házában vizekhez dombokhoz közel alkotta meg Amáliát.

2023. december 7. – január 19. Trezor Galéria

A kiállítás Boldizsár Ildikó „Amália”-trilógiájának köteteihez festett illusztrációk. 
Kovács Gabi Szegedi Katival beszélgetett
.

Boldizsár Idikóval régóta dolgoztok együtt, és Amália történetét különösen szeretitek. Egy interjúban azt mondta, hogy ez az életetek könyve. Mi volt ilyen hatással rátok, tehát, hogy tartod az életetek könyvének?

Alapvetően természetesen Ildikó könyve, hiszen ő írta. Én nagyon régóta vágytam arra, hogy Amália meséit illusztrálhassam, és amikor először olvastam el a kötetét, amelynek régen az Amália álmai volt a címe – és ennek a címadó meséje tulajdonképpen az Amália című mese volt –, nagyon boldog voltam. Amália iszonyatosan mély hatást gyakorolt rám a kezdetektől fogva, olyannyira, hogy ez a mai napig tart, pedig már nagyon sok mesét olvastam és dolgoztam fel. Nagyon szép mese, nagyon mély, nagyon megrázó, tele érzelemmel, aki elolvassa, az tudja, hogy miről beszélek.

Állítólag még a kézirat elolvasása előtt megszületett a borítókép benned.

Valóban így történt, hogy még nem ismertem a konkrét történetet, de már megálmodtam a borító látványát, és amikor elolvastam a művet,

akkor megerősödött bennem, hogy ennek valóban így kell kinéznie.

Ez egy elég mágikus sztori.

Igen, ez jellemzi az egész együttműködésünket, néha Ildikóval annyira együtt látunk, együtt, gondolkodunk, együtt érzünk, bármelyikünk bármit alkot, az teljesen paralel a másik művészetével.

Hogyan kezdődött a kapcsolatok? Azt olvastam, hogy már egész fiatal korodban felfigyeltél rá.

Igen, egy újságcikket olvasva figyeltem fel rá először, aztán az évek során.

A szakmai ismeretségek révén valóságosan is kapcsolatba kerülünk egymással, és az első közös munkánk is pont ennek az Amáliának egy ilyen gyűjteményes változata volt, amelynek a Boszorkányos mesék lett a címe, és a Móra Kiadó gondozásában jelent meg. 

A most frissen napvilágot látott Amália-trilógiának, ez az igazi, méltó kiadása, hiszen mind az Amália, mind pedig a Fekete Világkerülő ember című könyvek az eredeti, szinte változatlan formában olvashatóak. A meséket a Magvető Kiadó karolta fel, és kísérte végig, Dávid Anna szerkesztésével. A sorozat harmadik része is elkészült, Ildikó ebben az évben írta meg az immár trilógiává duzzadt könyvsorozatnak a befejező részét Igazi vándorút címmel. Párhuzamosan dolgoztunk, én úgy kezdtem el rajzolni a képeket, hogy még nem volt kész a kézirat. Általában úgy volt, hogy akkor, amikor elkészült egy mesével, azonnal átküldte nekem, és akkor én így, szép lassan kezdtem el illusztrálni őket. Rendhagyó módon dolgoztunk, mert egyébként sohasem szoktunk konzultálni. De ebben az esetben kénytelenek voltunk, még a készülőben lévő kézirat folyamatát is elárulta nekem Ildikó, tehát azt, hogy milyen vezérfonal alapján fogja biztosan összefűzi a meséket. Az illusztrálás szempontjából ez nagyon fontos támpont volt, hiszen így beleláthattam abba, hogyan fog alakulni a cselekmény szerkezete. Fantasztikusan érdekes volt a munkafolyamat, mindig meglepetés volt, hogy éppen milyen mese érkezik, az ő számára pedig meglepetés volt, az általam megfestett képi világ.

Gyakran mondod magadról, hogy kiszámíthatatlan, hogy éppen mit használsz, milyen eszközt, hol hagyományos akvarellel dolgozol, máskor akrillal vagy éppen kollázs technikával készítesz képeket, ennél a mesénél ez hogy alakult? 

Azért egy könyv megszületése előtt el kell határoznom, hogy milyen eszközzel és technikával fogok dolgozni, tehát nem random módon váltogatom a technikákat. Ebben az esetben pedig az volt a választásom, hogy a szokásos akril technikával festem a képeket, és nagyon sok, mindenféle szép erezetű levéllenyomatot is használtam még az illusztrációkhoz. Azért is tartottam jó megoldásnak, mert a könyv főhőse, Amália egy jó boszorkány, természetközeli lény, aki érti a natúra minden rezdülést, és ezért ez teljesen nyilvánvaló volt, hogy így a természetnek a konkrét megidézésével támasztom alá a képek mondanivalóját.

Amália természeti lény, de te is az vagy, hiszen nem messze élsz a Balatontól, tehát tulajdonképpen benne vagy a sűrűjében. Ez hatott rád, a rajzaidra?

Nehéz megválaszolni. Minap is volt nálam egy látogató, és rácsodálkozott az otthonukra, azt mondta, hogy ez az egész olyan, mintha én rajzoltam volna. Én már nem tudom visszakeresni magamban, hogy én hatottam erre az otthonra, vagy ő hatott-e rám. Nagyon fontos, hogy milyen környezetben él az ember, és ez óhatatlanul inspiráló, ha művész az ember.

Hányszor olvasol el egy kéziratot és mikor érzed úgy, hogy már a tiéd?

Az első mondatnál érzem ezt. Jó, ez túlzás, de mondjuk az első néhány mondat alapján érzem, hogy ez az enyém, vagy nem az. Hogyha egy kézirat bármilyen jó vagy szép, de úgy érzem, hogy ez nem nekem íródott, akkor én azt nem vállalom, hanem ajánlok magam helyett más grafikusokat, akik szintén nagyon jók, és akikről úgy érzem, hogy ők sokkal jobban meg tudnák ezt csinálni. Például pár éve szintén a Magvető Kiadó felkérésére kaptam egy kéziratot Ildikótól, ami nagyon szép volt, de nem éreztem, hogy ez az én mesém lenne. Rofusz Kingát ajánlottam magam helyett, aki gyönyörű szimbólumokkal festette meg a mesét. Sokkal jobb lett, mintha én csináltam volna.

Minden karakteres alkotónak van egy senkihez sem hasonlítható stílusa.A te álomszerű képeidet milyennek látod?

Nagyon nehéz az embernek a belső világát külső, objektív szemlélőként értékelnie. Például érdekes volt megtapasztalnom azt nemrég egy nagy kiállításomon, ahol hetvenkét kép volt együtt, mennyire sokféleképpen dolgoztam az elmúlt időkben. Szinte sokkoló volt a mennyiség, másfelől jó volt végigtekinteni az életművemen, és látni azt, hogy a sokféleség mellett mégis, van egy egységes stílusa az egész a látványnak. Én minden könyvnél igyekszem valamit újat kitalálni, figyelembe véve azt, hogy mit is sugall az irodalmi mű. Igyekszem mindig rezonálni az irodalmi alkotásra, ezt nagyon fontosnak érzem.

Vannak szerzői könyveid, mint az Álomcirkusz, a Kocsonyakirályfi, valamint a Lenka és Palkó. Mégsem tartod magad írónak. 

Igen, ennek a története, hogy a német kiadóm, – egy kicsit idézőjelben –, rákényszerített, arra hogy írjak is, mert náluk az illusztrátor maga írja is a szöveget a könyveinek, és így született meg az Álomcirkusz, ami aztán nagy nemzetközi utat járt be, hasonlóan, mint a Lenka és a Palkó. Tehát én azért nem tartom magam írónak, mert a professzionalizmus híve vagyok, és ugyebár én grafikát tanultam, írást meg nem. De szeretem ezeket a könyveket, tehát abszolút vállalom az írói részét is a dolgoknak. Mindegyik saját szerzői könyvem a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg. A mostani B32 tárlatról még csak annyit, hogy ez valóban az én kiállításom, de tegyük hozzá azt is, hogy azért ez az egész Boldizsár Ildikó írói munkáságának bemutatása is.  És igen, az író mellett illusztrátornak lenni ugyanúgy autonóm művészeti tevékenység, de nem lehet eltekinteni attól, hogy ez valaki másnak az alkotásához készült reflexió. Az illusztrációt alázatos művészeti műfajnak tekintem, és szerintem ez így van rendjén.

Fotók: Aczél Márk

Hírek

KUNGL GYÖRGY SZOBRÁSZMŰVÉSZ ALKOTÁSAIRA REFLEKTÁLÓ MUNKÁKKAL BÚCSÚZIK A REFLEXIÓ A B32-BEN

Az idén váratlanul elhunyt Munkácsy-díjas Kungl György munkáiból Befejezetlen kiállítás címmel mutatott be válogatást a B32 Galéria október közepétől közel egy hónapon át. A sajátos stílusú keramikus-szobrászművész a posztmodern figuralitás egyik első képviselőjeként a tömegkultúra szereplőinek kicsinységét együttérzéssel és nagy formai leleményességgel ragadta meg alkotásaiban. Témái között különleges szerepet foglal el a nemrég bezárt tárlaton bemutatott Űzött vad és a Hét főbűn című sorozat, amelyben az állatmesék filozofikus megközelítésével foglalkozik az emberrel. A REFLEXIÓ mentorprogram keretében öt pályázó készített Kungl György alkotásai által ihletetett műveket, melyeket az alábbiakban mutatunk be.

Borkovics-Válint IngridbenKungl György kiállítási anyaga az útkeresés, az önismeret, a bűnök, a vívódás, az ember fizikai és lelki életének kérdéseit hozta felszínre. Ebből inspirálódva két összetartozó üvegművészeti alkotást készített. „Életünk során – önmagunkat keresve – számtalan ellentétes értékű végpont vonzásában vagyunk. Ezek hatására folyamatosan változunk és helyezkedünk, akár egy kifeszített cérnán csúszkáló gyöngy. Az anyagi és szellemi világ határán teljességre, egészségre, belső csendre és ragyogásra törekszünk.”

Dankó Boglárka egészen más szempontból közelítettKungl György kiállításához. Eggster Bunny című játékos munkája a nyúl és a tojás motívumait ragadta ki a tárlat meghatározó elemei közül. A tojáshoz kapcsolódva – alkotásával – Húsvét ünnepének kereskedelmi, üzletiesítő felfogását is igyekezett felvillantani némi iróniával: a tojás létrehozásához mi köze a nyúlnak, avagy a nyúl tojná a tojást? A metálfényű anyagok használatára pedig azért esett a választása, hogy a kiállításon szereplő nyulaknak a szinte bionikus robotlábra emlékeztető végtagjait megidézze vele.

Horváth Rita Az erdő mélyén című alkotásával a galéria hátsó terében elrendezett posztamens-szobor kapcsolatra reflektált. „A fehér térben megjelenő fehér posztamenseken megvilágított fehér porcelánok látványa fogott meg először, majd az elrendezésük, a véletlenszerű helyzetük a térben. A megjelenített látvány a valós tér parafrázisaként is értelmezhető, kísérlet egy teljesen paradoxon helyzetbe való átültetésre.”

Toldi Emese Krodhacímű fotósorozatával a Kungl György által ábrázolt főbűnök egyikére, a haragra reflektált. A harag – akár spirituális, akár vallási értelemben – a felszabaduláshoz vezető út, az ahhoz szükséges érzés. A krodhának (szanszkrit: düh, felháborodás) több képviselője van a hinduizmusban, a buddhizmusban és a szikhizmusban. A hallgató három darabból álló pályaművében önmagát mint a haragot megélő, de attól szenvedő embert jelenítette meg.

Annak ellenére, hogy a szobrászati munkák általában kívül esnek Toldi Flóra alkotói tevékenységén, a pályázat keretein belül Kungl György Camino című sorozatával foglalkozott. Nem hiába: az épített környezet és a szakralitás megragadása a saját művészetében is fontos szerepet tölt be. Sík és tér című  munkája elsődleges témájává azonban azt a különleges ábrázolási módot tette meg, hogy a templomokról és épületekről készített plasztikák hátulján a térbeli forma síkbeli változata is megjelenik. Pályaművében erre a megfigyelésre, illetve jelenségre reflektált, „a szoborsorozaton megjelenő épülettípusok helyett az általában a saját munkáimban megjelenő, vagy az engem körülvevő épülettípusokat ábrázoltam.”

Hírek

„Melegséggel bármivé formálhatjuk az anyagot” – megérkeztek a REFLEXIÓ legújabb, a Trezor Galéria üvegkiállítására reflektáló pályaművei

Még november 2-ig látogatható a B32 Trezor Galériájában Czebe István üvegművész Háló nélkül című kiállítása, ahol állványokon bemutatva a művész letisztult formavilágú üveglapjait csodálhatja meg a közönség.  „A háló nélkül egy kis ugrás a semmibe. Folyamatos gondolkozás anyagban és térben, egy nagyon egyszerűnek tűnő rendszerben.” A REFLEXIÓ pályázatra jelentkezett hallgatók közül ezúttal négyen nyújtottak be erre a tárlatra reflektáló alkotásokat, melyekről az alábbiakban részletesen is beszámolunk.

Hompot Andreára Czebe István üvegművészetének sajátos formarendszere gyakorolta a legnagyobb hatást. A hallgatót munkája elkészítésénél a művész egy, a tárlathoz írt gondolata („a melegen formált üveg nevel és ébren tart”) inspirálta, a tűz ugyanis számára metaforikus értelemmel bír: mindennapjaiban ez a formáló erő a kapcsolatok melegségében jelenik meg. „A bennünk lévő tűz az, amely éberséget ad a lelkünknek arra, hogy ölelő melegséggel jóra neveljük egymást. […] Az üvegművészethez hasonlóan, melegséggel bármivé formálhatjuk az anyagot, míg az üveget szilárd állapotában, melegség hiányában legfeljebb törések árán tudjuk megváltoztatni.”

Lebeda Dánielt ugyancsak az üvegművész gondolatai ihlették meg: „A háló nélkül egy kis ugrás a semmibe. Folyamatos gondolkozás anyagban és térben, egy nagyon egyszerűnek tűnő rendszerben…”. Ez a kiindulópont azután érzésként, asszociációként továbbélve ugródeszkaként funkcionált a kép megszületéséhez. A hallgató a kollográfia technikáját választotta, amely lehetővé teszi a rétegekben való gondolkodást, majd annak lenyomtatása szintén újabb dimenziót adott  végleges művéhez, mintegy visszautalva a kiállításon bemutatott üvegszobrok rétegelt megmunkálására.

M. Tóth Zsuzsanna reflexiójának kiindulópontja az üvegszövet volt, mint számára új anyag, illetve a kísérletezés folyamata, melynek során olykor a tapasztalat által diktált, bevált megoldások kevésbé hasznosak, mint az újszerű ötletek. Zsuzsanna az üvegszövettel és egyéb hálós anyagokkal festékelhagyásos monotípiákat készített, majd ezeket olyan elrendezésben komponálta össze, amely megidézi a kísérletezés közbeni flow érzés megélését. Az anyagok és munkák egyfajta ritmikusságot, ugyanakkor véletlenszerűséget szimbolizálva kerültek fel az alapra, de nem ragasztva vagy festve, hanem tűzve, utalva arra, hogy a kísérletezés közben nincsenek kőbe vésett szabályok vagy egyetlen helyes út. A vision board jellegű alapon visszaköszön az üvegszövet mintája, és azon játékos egymásutánban láthatók a különböző anyagok, nyomatok, rajzok amiket a pauszpapír hol sejtelmesen elfed, hol jobban megmutat. Ezzel azt kívánta a hallgató érzékeltetni, hogy az alkotás is kísérletezés közben fedi fel magát, valamint utalhat az ismeretlenre, a képzelet szabadságára és az állandó interakcióra az alkotó és az anyag, illetve a műve között.

Mihucz Kitti kétrészes sorozattal reflektált a kiállításra. Festményeinek az  alapvetően geometrikus formákból álló kompozíciója hasonló motívumkincsből építkezik, mint Czebe István kiállított munkái. Ezt kiegészíti az egyéni hálórendszer reflexiójával: a hálót körbeveszi az organikus formák csendje.