Érintés, hullámmozgás, fényeffektus – interjú Boros Miklós Jánossal
Varázslatos élmény várja a látogatókat a B32 Galériában Boros Miklós János szobrászművész Merőleges valóságok című kiállításán. A sötét kiállítóteremben, megvilágított vízzel teli tálak vibráló, hullámzó képei lebegnek a falakon különleges térérzetet keltve. Boros Miklós János szobrászművésszel Kovács Gabi beszélgetett. A kiállítás április 19-én nyílik.
A víz élménye meghatározó a művészetében. Mit jelent a víz, a tükörjelenség az ön számára?
Első kísérleteimet (2002-ben) a valós természeti térben előforduló optikai jelenségek motiválták. E kezdeti inspirációk során mutatkozott meg az a belső igény, amely a megszokott vizuális képet átformáló, befolyásoló jelenségek szobrászati megfogalmazásait eredményezte. Ilyen jelenség például a természetben a viharos szél, a sűrűn zuhogó eső, vagy a délibáb által torzított táj. Egy vízfelületet figyelve hasonló élményt lehet átélni, amikor a víztükör által létrejött tükörkép, képi illúzió változik meg különböző hullámmozgások miatt. Időben megtörténő folyamat, jelenség befolyásolja a tér érzetét, érzékelését. Illúzió jön létre. Mivel indíttatásom is a valódi látványon alapult, egyértelművé vált, hogy az empirikus és a metafizikai dolgok szintézisét kell keresnem munkám során. A kérdés az, hogy milyen állandó, szobrászi formában megvalósítható megoldásokat hordoznak a felvázolt problémakörök? Sok szobrom lényegi jellemvonása, hogy egy adott optikai jelenség, képi illúzió jön létre úgy, hogy maga a tárgy, a szobor hordozójává válik annak. Azáltal, hogy egy jelenség egy szoborban meggyökerezik, tárgyiasul, folyamatosan átélhető lesz. A szobor, a tükörkép és az azzal létrehozott illúzió eszközével a jelenben, „jelen”– ségek helyévé válik. Az állandósított jelenidőnek fontos szerepe van abban, hogy a szobor az aktuális befogadó számára valós térben és időben megtörténő élményt, tapasztalást szerezzen.
Tömeg-felszín, állandóság-változás. Ellentétpárok jelennek meg szobraiban. Ez miért foglalkoztatja?
Vannak alapvető dichotómiák, amelyek visszatérnek, mint számomra állandó szobrászati problémák. Alapvető képzőművészeti és gondolkodásbeli feladatnak tartom ezeknek a megoldását. A kérdésben is felvetett kettősségeken túl a valóság és látszat; fizikai és metafizikai tér; külső és belső tér; tér és idő; illetve a szobor tere és az általa teremtett térképzet összefüggései, vagy a személyes kép- és térélmény kérdéskörei állandó szobrászati feladatokat adnak számomra, mert lényegi kérdések, és azokkal foglalkozni kell.
„Alkotói alapállásom intuitív térszemléletként határozható meg” – írja magáról. Ez pontosan mit jelent?
Az intuitív térszemléletről… Ez röviden szinte megválaszolhatatlan, részben azért, mert az intuíció mint kifejezés, vagy az intuícióról való gondolkodás napjainkban meglehetősen zavaros, és sokszor félreértelmezett. Dienes Valéria Az intuició kérdéséhez című írásában kiemeli azt, hogy az intuícióval kapcsolatos értelmezések nehezen rendezhetők, sokszor összefüggéstelenek, ellentmondók. Ennek okát az intuíció alapvető tulajdonságában látja, ami szerint az intuíció szellemi cselekedet, ami a fogalmakon túlit, a „mondható alatt serkedőt” érinti, ezáltal természetszerűen ellenáll a fogalmasításnak, a szavakba öntésnek. Az intuíció fogalmakba „rögzítése” különböző értelmezéseket, félreértelmezéseket tehet lehetővé. Ha mégis szükséges, akkor talán óvatosan kijelenthető, hogy az intuíció – megfelelő értelemben véve – összegző meghatározása, kifejezőeszköze lehet annak a folyamatnak, amiben a racionális és az irracionális, a gondolkodás és benneélés egyensúlyba kerül, amiben egy műalkotás megszülethet, és ahogyan az értelmezhető. A képzőművészet (szobrászat) eszköze, azaz a látás nyelve tökéletesen alkalmas arra, hogy a racionális, analitikus módszereken túl, azokat meghaladva az alkotó, vagy a művet „megélő” olyan területekre jusson, amelyek az intellektualizálás eszközeivel elérhetetlenek. Meglátásom szerint a szobrászi munka, a szobrászi látás, és ezzel együtt a művek befogadása eszköze lehet a tapasztalati világ jelenségein túli, az érzékszervekkel fel nem fogható, a metafizikai valóság(ok) megélésére, megismerésére. Megfelelő ráhangolódottság esetén nem csupán képi és gondolati információhoz jut a néző, hanem részesévé válik valaminek. Az „élmény” személyes olvasatai miatt intuitív felismerés élhető át. Ez a „gondolkodásmód” intuitív szemléletmódként is meghatározható.
Munkáinak nagyon fontos része az anyag, a technika használata.
Minden képzőművészeti megnyilvánulásnak, kifejezésnek alapja valamilyen technika, anyag használata. Különben nem létezne. A szobrászat ezen belül közismerten olyan képzőművészeti műfaj, amiben az anyag és annak megmunkálása jelentős hangsúlyt kap; fontos, lényegi szerepe van. Az én alkotói módszereimnek a direkt módon megmunkálható anyagok felelnek meg legjobban. Szobraimban a felhasznált anyagok főleg különböző fémek (vas, nikkelezett és rozsdamentes acél, bronz, titán-cink lemez), ezen kívül fa, vagy festővászon is. Ezeknek az anyagoknak karaktere, kisugárzása van, az, hogy melyikből készül egy szobor, az adott gondolat függvényében változik. Az anyagnak, technikának a gondolat, az érzet létrehívásának szempontjából alárendelt szerepe van, a szobrászati megmunkálás során a vizuális kifejezés és befogadás eszközévé válnak. Egy-egy szobor készítése során – az adott cél érdekében – a jelenség hordozásához adekvát anyagot választom. A felhasznált anyagnak ezenkívül fontos szerepe van abban, hogy a szobor időtálló legyen; ennek – többek közt – fontos szerepe van a sokszor pillanatnyi jelenségek kontrasztban való megjelenésében. Ami a felsoroltakból kimaradt, például a tükör, a víz vagy a fény. Ezek különleges anyagok, különleges „megmunkálást” igényelnek. A B32 Galériában megpróbálok egy olyan teret létrehozni szobrokkal, helyspecifikus installálással, vásznakkal, fénnyel, vízzel, amiben a nézőknek a kiállított munkákkal való viselkedése – például egy érintés és az azzal létrehozott hullámmozgás, fényeffektus – is a kiállítás részévé válik.
