B32 Galéria

SCHILD TAMÁS fotóművész és ILYA GAPONOV festőművész | KÉPMÁS – MÁSKÉPP

2023. december 13., szerda 18:00

Schild Tamás és Ilya Gaponov közös kiállítása a portréról szól, az arcképek pedig egyaránt dél-dunántúli kis falvakban készültek; látszólag csak ebben a közös metszetben találkoznak a két művész alkotásai. Hiszen Schild Tamás fotókat készít, Ilya Gaponov festményeket, a fotók hangsúlyozottan a fényekkel-árnyékokkal teremtenek hangsúlyokat, ellenpontokat, a festmények erőteljes vonalszerű, már-már grafikai hatású eszközökkel mutatnak rá a karakterisztikus jegyekre, a fotók lírai megközelítést alkalmaznak, a festmények prózait – a drámai hatás elérése azonban közös bennük.

Két különböző korosztályhoz tartozó, két különböző országban felnőtt, eltérő tapasztalatokat szerzett alkotótól van szó. Schild Tamás Magyarországon született és nőtt fel, bölcsészdiplomát szerzett, és – közel 50 évesen – 2008-ban a Sajtófotó pályázat művészet kategóriájában nyert első díjat fotójával. Azóta számos külföldi és magyar, egyéni és csoportos kiállításon és bemutatón szerepeltek művei (pl. Budapest, Pozsony, Brüsszel, Luxembourg, Aarhus, New York, Los Angeles); olyan díjakat tudhat magáénak, mint pl. a KLPA fődíja (Kuala Lumpur Phoptography Award for Portrait (2015) vagy a Sajtófotó első díja portrésorozat kategóriában (2016).

Ilya Gaponov Oroszországban, Kemerovóban született, 2004-ben diplomázott a párizsi Ecole des Beaux Arts-on, majd tanulmányait Szentpéterváron folytatta a Stieglitz/Mukhina Akadémián, ahol 2007-ben szerzett diplomát. Festményei anyaghasználatában a szén az egyik fontos összetevő, amely szülővárosa és környéke szénbányáira utal. Jelenleg Magyarországon és Oroszországban él és dolgozik.

A két művész portréit látva egy szentpétervári kurátor Jekaterina Frolova vetette fel a közös bemutató elképzelését, amelyet most, 2023 és 2024 fordulóján, a Képmás – Másképp című kiállítás valósít meg. A két művész elkötelezett érdeklődése az emberi arc megmutathatósága iránt olyan képek alkotását teszi lehetővé számukra, amelyek a kép felszínén ábrázolt tekintet, a mimika sajátosságain keresztül a mélyebb emberi rétegeket is felfedezik és láthatóvá teszik. Az egészen különböző módon megjelenített, különféle roma emberek portréit nézve és látva mégis felfedezhető az az Arc, amelyik minden ember képmása: az egyediben, a nagyon specifikusban a teremtettség hasonlósága és összekapcsolódása tűnik fel. A kettős kiállításon az egymást ellenpontozó fotó- és festményképek reflektálnak az emberi arc ábrázolhatóságának lehetőségeire és határaira is. Az arcábrázolást, a képmás bemutathatóságát az európai festészet vetette fel, kb. a reneszánsz korszakban, és azóta is – akár látensen – a művészet vissza-visszatérő témája az egyedi arc ábrázolhatóságának kérdésköre, amely mindig újabb és újabb válaszadásra ösztönöz.

Schild Tamás és Ilya Gaponov portréi – bármilyen távol esőnek látszik is alkotói módszerük -, a közös emberire, a létben közös rész-vétre helyezik a hangsúlyt; így válnak a képmások – még ha másképp is jeleníti meg őket a két alkotó –, összeillővé, némelykor kihívóvá, de az emberi arc méltóságát mindig megőrzővé. /Máthé Andrea/

2023. december 13., szerda 18.00
A kiállítást megnyitja: Máthé Andrea művészetfilozófus, a kiállítás kurátora

Látogatható 2023. december 19-ig és 2024. január 15. és 2024. február 16. között hétköznapokon 10-18 óráig.

(A galéria 2023. december 20. és 2024. január 14. között zárva tart.)
A belépés díjtalan!

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
www.nka.hu

Tárlatvezetés a Képmás-Másképp c. kiállításban!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2024. február 13-án, kedden 16.00 órakor Schild Tamás fotóművész és Ilya Gaponov festőművész közös tárlatvezetésére.
A program ingyenes és 17.00 óráig tart.

 

Eseménynaptár

2024. október
 2 
 6 
 7 
 8 
10
11
12
13
14
16
18
20
21
22
23
26
27
28
29