Hírek

„Ez a név majd kötelez arra, hogy azt tudjam csinálni, amiben jól érzem magam” – Interjú Jobbágy Bencével

Jobbágy Bence gitáros-dalszerző gasztro-kulturális kalandja az 1 Bor 1 Vers projekt felkérésére indult, és tizenkét kortárs magyar szerző megzenésített versfeldolgozásával érte el a célját.

Március 23-án a B32 színpadán debütáló lemezbemutató koncertjén – többek között -Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos Babiczky Tibor verseit hallhatjuk.

Bor és dal nem áll messze egymástól, elég, ha csak a korabeli bordalokra gondolunk az ókortól egészen Kölcsey Bordaláig. A második lemezeden hogyan kapcsolódik össze a kultúra a gasztronómia és a zene?

Az 1 Bor 1 Vers egy gasztro-kulturális eseménysorozat, amelyet Ugron Zsolna és a Budavári Dóra talált ki, pont azért, hogy az irodalmat közelebb hozzák a közönséghez. A sorozat második évadában kaptam azt a felkérést, hogy zenésítsem meg azt a tizenkét verset, amelyeket ők a borokhoz összeválogattak Így, valóban egy összművészeti kezdeményezés kerekedett belőle.

Neked könnyen megy mások szövegeire zenét írni?

Igen, nekem nincs ezzel gondom. Izgalmasnak találom, akár a megírásnál, akár az előadásánál, hogy ez nem csak én vagyok, hanem valaki másnak is benne van a személyisége és a gondolatai.

Dalaidat hol egyedül, hol pedig barátaiddal, Restás Gergővel és Bognár Marcival adod elő. Most ez másképpen van, miért?

Elsősorban a covid előtt 2020-ban dolgoztunk együtt, ezután erősen megváltozott minden, és egyedül kezdtem el zenélni. Most erre a koncertre tekintettel, és arra, hogy erre a lemezre nagyon sok kiegészítő és díszítő gitárhangzást is felvettem, egy zenész barátom Günsberger Ákos is fellép velem.

Budavári Dóra az 1 Bor 1 Vers projekt ötletgazdája mondja: Érdemes összekóstolni a borokat és a verseket, szóról szóra, kortyról kortyra, többször is elolvasni, mert mind a versnek, mind a bornak rétegei vannak.Te hogy látod ezt?

Erre nem gondoltam, érdekes, valóban így van, ha az embernek van egy első benyomása egy verssel, vagy egy borral kapcsolatban, hamar kiderülhet, hogy mindkettőnek több rétege is van. Például egy bornál különböző ízjegyek jöhetnek elő, de ugyanúgy a verseknél más tartalmi, hangulati elemek is előbújhatnak. Ezt a lemezt tavaly nyáron készítettem és az elmúlt időszakban nagyon érdekes, hogy mennyire megváltozott a viszonyom a versekhez, több dalt át is írtam, mert már más rétegeit kapirgáltam így, hogy kicsit ülepedett az egész, mint amikor nekiültem megírni őket.

Készült egy klip is Krusovszky Dénes: Éjszaka sétálni című verséhez.

Ez a kedvencem, ezt akartam először megmutatni. A feleségemmel Kleb Zsófival készítettük a videót. Az az ötletünk támadt, hogy itthon Kővágóörsön a faluban, egy éjszaka sétálós filmet veszünk fel, miközben a megzenésített vers szól a háttérben. Átalában próbálok a környezetemben lévő embereknek a véleményére adni, mert én ilyenkor nyakig benne ülök a témában, és nem látom, nem hallom kívülről, hogy melyik dallal érdemes menni tovább, ilyenkor egy külső fül, sokat tud segíteni.

Jellemzően akusztikusan adod elő a dalaidat, nem hiányzik a nagyobb zenekar, a többszólamúság?

Ez most egy ilyen időszak, kifejezetten élvezem, hogy nincs dob, hogy nincs zenekar mögöttem. Én most jól érzem magam. Azért is választottam ezt a nevet: A Bence kalandjai, mert azt gondoltam, hogy ez a név majd kötelez arra, hogy azt tudjam csinálni, amiben jól érzem magam.

A versek mások mint a dalszövegek a megzenésítés szempontjából?

Nehezebb műfaj verset megzenésíteni. Van az a fajta versmegzenésítés, ahol nem dalként funkcionál a szöveg, hanem inkább megmarad egy ilyen énekelt versnek, én pedig azzal szoktam kísérletezni, hogy mennyire lehet egy verset dalszöveggé gyúrni, illetve olyan zenei környezetbe elhelyezni, ahol már dalszövegként hangzik el. Ez szerintem az esetek nagy részében sikerült, ahol meg kevésbé, ott már olvastam olyan kritikát, és ez nagyon jól esett, hogy inkább szokatlan, mint sem hogy darabos, vagy erőltetett, amit írtam.

Eseménynaptár

2025. március
 1 
 2 
 4 
 6 
 7 
 8 
 9 
10
11
13
16
17
19
21
23
24
29
30
31