„Meglőtte, hazavitte”
Simon Csilla fotóművész nemcsak születésnapját ünnepli, de 55 éves fotós életművét is bemutatja a B32 Galériában. Hosszú pályája során koncerteket, előadásokat, művészeket fényképezett, fotóillusztrációkat, lemezborítókat, riportokat készített. A 75-55 című kiállításon a tematikus fényképek mellett a művész híres sorozatait láthatjuk.
Ötvenöt éve van a pályán és egy sportesemény, pontosabban 1962-ben a Budapesten tartott Műkorcsolya Európa-bajnokság inspirálta a fotózásra. Mi vonzotta ebben?
A tánc és különöse a műkorcsolyázás elvarázsolt és szerettem volna megörökíteni, „haza vinni” az élményeimet, ugyanez érvényes a koncert fotókra is. Szerintem a fotózás egy kicsit hasonlít a vadászathoz ” meglőtte-hazavitte-” csak nem eszi meg… jó esetben mások örömére megosztja a végeredményt.
A FŐFOTÓ-nál végzett, utána a fényképezés sokféle területén dolgozott, még felsorolni is sok. Koncerteket, előadásokat, művészeket fényképezett, fotóillusztrációkat, lemezborítókat, riportokat készített. Ez kísérletezés volt, vagy kereste az önhöz passzoló témát?
Eredetileg a fotóriporteri munka vonzott, de a lehetőségeim alakították a műfaji sokszínűséget. Több év alatt alakult ki ez a sokféleség.
Érdeklődő, szemlélődő típusú ember lévén több minden érdekel, de legjobban az emberi létezés- így gyarapodtak a Kortárs Portréim…eleinte inkább csak tárgyakat fényképeztem, mert akkor elmélyülten koncentrálhattam a fotózás folyamatára, nem zavart semmi külső körülmény.
A portré fotózás nagyon intim történet a fotós és alanya között. A jó portréban mindketten „benne vannak” az egymásra hatás alakítja a képet. Nem mindenki alkalmas egy ilyen feloldódásra – nálam is csak később oldódott a gátlás.
Az életmű-kiállítását tematikusan blokkokba szerkesztette, mi látható így?
Az emberek élete érdekel, ezek a képek az ÚTON dokumentarista sorozatban láthatók. Éveken keresztül alkalmazott fotók adták a jövedelmem, ezért ezekből is lesz néhány… A blokkok: ZENE-TÁNC-PORTRÉK-KÍSÉRLETEK egyedi technikákkal.
Simon Csilla
Simon Csilla 1967-ben végzett FŐFOTÓ-nál, majd Klimó Károlyhoz a Dési Huber rajzszakkörbe járt rajzot tanulni. 1972-84 között a Kozmetikai-és Háztartásvegyipari Vállalatnál (mai CAOLA) csomagolástervezéssel és reklámfotózással foglalkozik, később alkalmazott fotós az INTERPRESS-nél.
1984-től szabadúszó fotográfus, koncerteket, előadásokat, művészeket fényképez, fotóillusztrációkat, lemezborítókat, riportokat készít. Ekkor kezdődik fotográfiai tevékenységének legizgalmasabb és legszínesebb szakasza: rengeteget fényképez saját örömére, saját elhatározásából. Sorozatokat készít, amelyekben átgondolt, kiérlelt mondanivalóját sajátos eszközeivel, az archaikus technikák korszerű eszközhasználatával jeleníti meg (cianotípia-üvegfotogram, az emulzió kézzel történő felvitele, szolarizáció, kémiai-kézi színezés, részleges előhívás ecsettel). Utazásai során – Olaszországban, Törökországban, Görögországban, Kanadában és Indiában – némi távolságtartással embereket fényképez. Ezt folytatja portréfelvételein, ahol már lélek-közeli, az ember belső rezdüléseit is visszaadó arcképeket, zsánerképeket készít.
Első önálló kiállítását 1995-ben rendezte.
1998-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, azon belül az Első Alkotócsoportnak, és a MAOE-nek. Egyéni témái mellett aktívan vesz részt a csoportos tematikák feldolgozásában.
ÚTON 1962- ……..
„1963-ban Budapesten volt a Műkorcsolya Európa-bajnokság, ez meghatározó a fotóssá válásomban.
Szerelmes voltam ebbe a sportágba, alapfokon gyakorolgattam a Petőfi SE-ben a Kisstadionban.
Csodálattal néztem az Európa-bajnokság résztvevőit és Édesapám ajándékozott egy Beier Matic fényképezőgépet, hogy megörökíthessem az élményeimet…
Gaby Seifert piruettje az egyik akkori fotóm.
Így kezdődött…
Érettségi után fotós tanulmányaimat a FŐFOTÓ tanműhelyében és a Práter utcai iskola elődjében végeztem… 16 tanulóból az egyetlen voltam, aki nem protekcióval került be! Ez meghatározó tény, mert – gondolom emiatt – a gyakorlati foglalkozások során (1 nap kivételével) nem kerülhettem a riport részlegre, ahol többek között Balla Demeter és Szalay Zoltán dolgoztak.
Mégis: a 16-ból egyedül én maradtam máig a pályán.
Ez a megkülönböztetés HIÁNYÉRZETet és némi önbizalomhiányt okozott, de ugyanakkor energiát is adott az emberközpontú témák fotózásához…
Ezzel az ÚTON című sorozattal köszönöm meg az 55 év szakmai utamat.”
Szerző: Kovács Gabi
