„Mintha szentábrázolások lennének” – Interjú
A két művész portréi egyszerre hasonlítanak és különböznek egymástól. Portrékat láthatunk emberekről, akik cigánynak vallják magukat és egy kis somogyi faluban élő férfiakról, nőkről. A képekben közös, ahogy Ilya Gaponov mondja: a megbocsátás és az elfogadás.
Schild Tamás fotóművész és Ilya Gaponov festőművész közös KÉPMÁS-MÁSKÉPP című kiállításukról mesélt Kovács Gabinak, amely a B32 Galériában látható 2023 és 2024 fordulóján.
Tamás és Ilya egy közös ismerősükön, egy szentpétervári kurátoron keresztül ismerkedtek meg. Azt lehet tudni, hogy mi volt a vonzó egymás számára a művészetükben, életükben…
Schild Tamás (ST): E kiállítás létrejöttében nem lehet túlbecsülni Jekaterina Frolova szerepét. Miután látta egy Somogy vármegyei kiállításomat és személyesen találkoztunk, ő vetette fel, hogy nekünk Ilyával meg kéne ismernünk egymást és közösen kiállítanunk. Ő az ötlet gazdája és bemutatott minket egymásnak. Korábban nem ismertük egymás munkáit sem, de megszerettük. Katerina ugyan jelenlegi távolabbi feladatai miatt nem tudott tevékenyen részt venni a kiállítás rendezésében, de Máthé Andreának köszönhetően mindannyiunk örömére megvalósulhatott, impozáns helyet és elrendezést kapva a B32 Galéria nagytermében.
Különös dolog lehet a kurátori szem. Olyan egyensúlyt teremtett eltérő műfajú képeink között, amit előtte talán magunk sem láttunk. Köszönet mindkettőjüknek.
Ilya Gaponov (IG): Nagyon megérintett Tamás fotósorozatának története, létrejöttének folyamata. A megbocsátás és elfogadás története ez: megbocsátás azoknak az embereknek, akik kifosztották szülői házát. Tamás, hasonlóan hozzám, ezeknek az embereknek az életében egy bibliai történetet látott felsejleni, így megjelenítésükben az arcok, a beállítások sajátosak: mintha szentábrázolások lennének, mintha szentábrázolások néznének ránk.
Schild Tamás fotói keresetlen egyszerűséggel mutatnak be drámai sorsokat a cigányportrékon keresztül. Nem könnyed fotók, miközben az arcok sokszor lenyűgözően szépek. Ilja festményei nehezek, monumentálisak, az arcok sokszor elgyötörtek. Hogyan látják, mi a közös a képeiken?
ST: Örülök, ha így látja a képeimet. Hasonlatosság esetén azonban sokkal izgalmasabbnak tartom a különbségeket. Akár a hasonlatosság, akár a különbségek felfedezését pedig illendőnek tartom a néző privilégiumának tekinteni.
IG: A portréim összes szereplője Tapsonyban, egy somogyi kisfaluban él. Gyakran látok negatív hozzáállást ezekkel az emberekkel szemben. Igen, nagyon különlegesek ezek a portrék az esztétika megközelítés és az életmód megértésének vonatkozásában, a közös emberi tulajdonságokban.
Máthé Andrea szerint Schild Tamás fotói az élet élhetőségére kérdés, úgy érzem ez Ilya képeire is jellemző. Hogyan látják ezt?
ST: Csak a magam nevében nyilatkozhatom, de egyet kell értenem, ez fontos kérdés.
IG: Festményeim minden szereplője mélyen bele van szövődve a falu társadalmi életébe. Ezeknek az arcoknak a kemény munka miatt gyakran napbarnította vonásaik vannak, de emiatt még kifejezőbbek.
Ilya bányászvárosban nőtt fel, portréin gyakran elcsigázott bányászokat láthatunk. Ilya szerint a legjobb forrás, inspiráció számára a körülötte lévő emberekből áradó élni akarás és lendület volt.
IG:Munkáim során azt az anyagot használom, amelyet hazámból hoztam. Ez egy szénből készült festék, így a festmények színe ilyen földes árnyalatú.
Schild Tamás női portréi hasonlóan erős inspirációs források, számára mi a megkapó egy női arcban, és ugyanígy Ilya számára mi lenyűgöző egy tekintetben, egy arcban?
ST: Egy akár női vagy férfiarc varázsát is hosszasan lehetne sorolni. A most kiállított képeim azonban néhány kivételtől eltekintve egyugyanazon arc változásainak varázsát próbálják felmutatni, éveken át kísérve modelljüket.
IG: Úgy gondolom, mindegyik szempárban felfedezheted Isten tekintetét, amelyben a szomorúság, az öröm és a szeretet összetartoznak.
