Hírek

„Nekem segített, hogy leírtam, ami történt” – Interjú Móga Piroskával

Rendhagyó anyanaplóban meséli el Móga Piroska színművész első várandósságának történetét. A fájdalmas és abszurd szöveg Lewis Caroll Alice csodaországát is megidézi, miközben mindannyian egy feneketlen, nagy sötét lyukba zuhanunk.

Az Anyanapló október 28-án  B32 színpadán látható. Kovács Gabi Móga Piroskával beszélgetett.

Második terhességednél kezdtél naplót írni. Ez egyfajta terápia volt, vagy nem akartál görcsösen a második gyerekre összpontosítani, és az írásba menekültél?

Az igazság az, hogy amit írtam, az sose volt napló, legalábbis olyan értelemben, hogy nem az aktuális napjaimmal és érzéseimmel foglalkozott, sokkal inkább az első terhességem eseményeinek összerakása és megértése volt, kockáról kockára. Az, hogy újra terhes lettem, azt eredményezte, hogy újra végig kellett járnom azokat a lépéseket, amik minden várandósgondozásnál kötelezőek, így a genetikai ultrahangokat, a kórház és orvos keresést, a vizsgálatokat… Mivel rengeteg rossz élményem volt, köztük az a genetikai ultrahang, amikor megtudtam, hogy az első gyerekem beteg, nagyon féltem mindezen ismét végigmenni. A múlt leírása, a megtörtént események színházi jelenetekké alakítása, az irónia, a varázslat és a humor használata segítséget adott abban, hogy visszaszerezzem a kontrollt az egyébként kontrollálhatatlan események felett és visszanyerjem a bizalmamat azokban az emberekben, akik kísérnek. Végső soron pedig a hitet adta meg, hogy most történhet majd másképp, mert én magam is képes vagyok máshogy megélni a dolgokat.

Amikor a második gyerekedet vártad, elővetted az Alice csodaországban szövegkönyvét, és ezzel együtt a napló története is megváltozott. Az Anyanapló Lewis Caroll regényének a parafrázisa lett. Miért tartottad ezt a megoldást izgalmasnak?

Lewis Caroll Alice-e egy véletlen folytán csöppent bele a darabba, ugyanis volt egy szereplő, akit eredetileg Aliznak neveztem el. Mikor Csábi Annával, (a rendező) elkezdtünk dolgozni a színpadi bemutatón, Annának megakadt a szeme ezen a szereplőn, és én elmeséltem neki, hogy szó volt róla, hogy Aliz legyen a főszereplő neve. Ezt még Bodor Panna, az előadás dramaturgja ajánlotta korábban. Annának nagyon megtetszett az ötlet, hisz ő is anya, és mindketten tudjuk, hogy anyává válni olyan, mintha fenekestül felfordulna az élet. Alizzal pedig pont ez történik, egészen addig növekszik és töpörödik, tévelyeg és sodródik a furcsábbnál furcsább események és lények közt, míg meg nem tanul kiállni magáért, hogy visszatérhessen a valóságba.  

Az Anyanapló megírása miben segített neked?

Azt hiszem pont ebben, hogy megtanuljak kiállni magamért. Persze ez egy véget nem érő gyakorlás számomra, minden helyzetben újra és újra gyakorolni kell. De az biztos, hogy ma már nem fogadnám el, hogy úgy közlik velem a gyermekem betegségét, hogy rám se néznek, vagy egy darab papírral küldenek be a szülőszobára, anélkül, hogy elmagyaráznák, mi történik. Szerencsére mostanra nem csak ilyen tapasztalataim vannak, találkoztam olyan orvosokkal és nővérekkel, akiknek nem fáradtság egy sürgősségi császármetszés után azt mondani, „nagyon szépen szült” –, vagy hosszasan magyarázzák, mi fog történni az 5 napos babámmal, akit elvisznek műteni. Ugyanakkor a második szülésemnél már bennem is megvolt az erő arra, hogy műtét közben megkérjem az aneszteziológust, fogja meg a kezemet, mert félek. Az erő ugyanis nem arra kell, hogy ne félj, hanem, hogy elfogadd és szembenézz ezzel a nehéz érzéseddel.

Nagyon ijesztő, amikor az ember egyszer csak olyan mértékű szorongást és fáradságot él át, hogy végső kétségbeesésében hajnalban, két szoptatás közt előveszi a borospoharat… Engem gyorsan észre térített ebből az állapotból, hogy ismét várandós lettem, de az igazi megoldást az a döntés hozta , hogy elkezdtem a mélyére ásni a történetnek és írni kezdtem– mondtad egy interjúban. A darab jónéhány szorongásodtól megszabadított, gondolom.

Nem tudom, hogy ez a darab volt-e. Nekem segített, hogy leírtam, ami történt, hogy felolvastam jelenetenként a férjemnek, hogy beszélgettünk róla, hogy elmondhatta ki-ki az érzéseit és én magam is közelebb kerültem a sajátjaimhoz. De segített az a kis füzet, amit magamnál hordtam a terhességi vizsgálatokra és színes ceruzákkal firkálgattam bele, vagy azok az anyaközösségek, amikkel kapcsolatba kerültem, ahol őszintén elmondhattam, amit átéltem és együttérzésre találtam. Mindezt azért mondom el, mert a trauma, – vagy ne menjünk ilyen messzire -, az anyává válás normatív krízise sok-sok stresszt és szorongást eredményezhet, amit azonban számos különböző módon lehet és kell is kezelni. Az alkohol vagy bármilyen más tudatmódosító szer biztosan nem megoldás, inkább egy figyelmeztetés, hogy valami olyasmit akarunk elnyomni, amivel dolgunk van.  

Sokszor a témában érintett emberek is ott vannak az előadáson (Dúlapraxis,  Mamakör) Ezt miért tartod fontosnak? A darab egyfajta érzékenyítés a szakma felé?

Nem merült még fel bennem, hogy érzékenyítenem kéne a szakmát. Nyilván boldogok vagyunk, ha betéved egy szakmai néző, és segít minket a gondolataival, vagy hírét viszi az előadásnak. De még inkább örülünk, ha ez a szakmai néző ugyanúgy téved be, mint bárki más, és én azt se bánom, ha aztán este nem a fények dramaturgiáján gondolkodik, hanem mondjuk a saját születésélményén. (És itt direkt mondok születést!) Ezzel együtt az Anynapló célja valóban az érzékenyítés, de nem a szakma, hanem bárki számára, aki nyitott rá. Itt épp egy anyasors van elmondva, így az anyává válásról esik főként szó. De az anyák köztünk élnek, ezért ha egy kicsit jobban megértjük mi történik velük, attól mindenki gazdagodik. Szerintem erre jó a színház. A másik pedig a találkozás, a közösség élménye. Mikor a jelenlétével támogat minket a Mamakör, az Együtt Jó Dúlapraxis, az Anyatérkép Művészetterápiás Műhely, vagy a Perinatus, az azért különösen hasznos, mert az előadás közvetlenül tud kapcsolatot teremteni a közönségben ülő anyák és az anyákat segítő közösségek közt.

A díszlet egy hatalmas babaágy. Ebben eltörpülhetsz, kiszolgáltatottabb is lehetsz, de könnyedén átléphetsz a mese világába. Mi a funkciója?

Nagyjából pont ez, ahogy elmondtad. Molnár Anna, a látványtervező egyszer megkérdezte tőlem, funkcionális díszletet szeretnék, ami sok-sok játékra alkalmat ad, vagy valami erős esztétikájút. Azt hiszem, ez a babaágy mindkettőt messzemenően produkálja, úgyhogy nagyon hálás vagyok érte. Jó benne játszani.

Jó ötlet darabot írni a saját történetemből, kérdezed mindjárt az elején, és a véletlen, egy dobókocka feldobása válaszol. De te hogy látod most, hogy elkészült az előadás, jó ötlet volt?

Hát nem is tudom, érdekes kérdés. Hogy jó ötlet-e színdarabot írni a saját történetemből, – a mondat, ami a darab elején elhangzik -, nos ez igazából minden egyes előadásnál érvényes dilemma, és sose tudom rá a választ. Minden este, mikor elkezdem az előadást, rengeteg bennem a kétely. Oké-e, hogy újra és újra eljátszom az életem ezen szakaszát? Jót teszek-e ezzel magamnak vagy a családomnak? Nem konzerválom-e ezzel azokat a problémákat és elmúlt eseményeket? Vagy az akkori önmagunkat? Ugyanakkor a másik kérdés, ami úgy hangzik, hogy volt-e értelme beszélni a történtekről, vagyis van-e értelme feldolgozni az eseményeket, és biztatnék-e erre másokat? Igen, mindenképpen.

Eseménynaptár

2024. április
 1 
 2 
 6 
 8 
 9 
14
15
21
23
24
27
29