„Nincs rajta bombázó, háború és pusztulás, de mégis ijesztő” – interjú Nagy Gábor Györggyel
“Legszívesebben kilőném magam a Holdba.”- gondolják nagyon sokan, emberek, akik szorongatva érzik magukat a változó klíma, az egyre jobban begyűrűző háborúk vagy éppen a szélsőséges politikai harcok miatt. Nagy Gábor György is eköré, a kilövés előtti pillanat vagy inkább a kilövés utáni csend köré szervezte A Föld végső elhagyásának lehetséges érintői című kiállítását, amely december 1-től február 28-ig látogatható.
Karantén alatt készített csendéleteket, veszélyes repülőket, kondenzcsíkokból felépített geometrikus sorozatot is láthatunk a kiállításon. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz ezek témák?
A repülős képek abban az időben kezdtek el készülni, amikor a gyerekeim elköltöztek Magyarországról, akkor több minden készült ezzel kapcsolatban, ami repülős, mert repülővel mentek el.
A Újbuda Galériában láthattuk néhány éve. Eltépett szív volt a tárlat címe, ahol is repülők téptek szét szíveket.
A tépés, mint kompozíció, egy nagyon egyszerű dolog. Mindig figyelem a vizuális környezetet, és ha megnézzük például a Lewis Straus nadrág „ezeréves” logóját, ugyanez a forma köszön vissza csak másképp: ott két ló húz két irányba. Ez a kompozíció valamikor nagyon megtetszett, így megcsináltam szívvel és repülőkkel. A művészet mindig fel van fedezve, csak átalakul, vagyis valahonnan a vizuális információt leszedjük, ellopjuk, lerajzoljuk.
Azt írja, hogy csendélet képei a pandémia alatt készültek.
A bezártságot mindenki valahogy eltöltötte, és én például a környezetemben található egyszerű tárgyakat kezdtem el lefesteni. Geometrikus érdeklődés mindig is volt bennem, és amikor a cellux elfogyott, és megmaradt az a kis karika, nem dobtam ki, hanem újrahasznosítottam, és csináltam belőle egy grafikát vagy egy festményt. Ezek a karikák különböző nagyságúak és szélességűek, tehát a wc papír tekercs gurigától kezdve, a ragasztószalag gurigáig egy csomó mindent beállítottam, megvilágítottam, befotóztam, lefestettem.
És a kondenzcsíkokkal mi a helyzet? A klímaválság, háborúk… vagyis a kondenzcsíkok mintha a menekülést szimbolizálnák önnél, nekem pedig a meleg nyári délutánok jutnak róluk az eszembe.
Az első ilyen képemnél két gömb közé húztam átlósan egy olyan egyenest, amely finom érintéssel össze is kötötte azokat. Ez a vonal nagyon egyszerűen egy repülő, illetve egy űrhajó lehetséges röppályája is lehet két égitest között. Sok olyan hasonló munkát készítettem ezután, amelyeken gömbök, körök és egyenesek különböző pozíciókba kerülve érintik, keresztezik egymást. Ez egyfajta geometrikus kísérlet volt, mindamellett az a filozófiai gondolat kísérte, hogy az elvágyódás nemcsak elvágyódás, hanem menekülés is. Sokan érzik azt most, hogy mennének, mert már nemcsak a klímaválság fenyegeti őket, hanem a háborúk is, ráadásul szélsőséges politikai környezetben élünk.
Ezért készít veszélyes repülőket is?
Ebben a sorozatban egyértelműen olyan repülőket festettem meg, amelyek nem csak simán landoltak valahol, hanem konkrétan a halált vitték, bombákat szállítottak, dobtak le. Vadászrepülők, bombázok, II. világháborús gyilkológépek. A német Bf 109-est kétszer is megfestettem, de a lengyel Szmolenszki légi katasztrófa repülőjét is, amelyik a lengyel elnököt vitte egy megemlékezésre. Az utolsó Concorde című képemen pedig nincs is befejezve, csak a körvonalát láthatjuk a gépnek.
Visszatérve a kiállítás címére: A föld végső elhagyásának lehetséges érintői, meglehetősen költői, már-már rejtélyes, a gyilkológépek realitásához képest.
Nagyon örülök ennek a címnek, mert véletlenszerűen találtam rá: egyszer csak ott volt előttem, így lett meg a kiállítás címe. Egyébként egy teljesen absztrakt, nem túl nagy munkámról kapta az elnevezést, amelyen természetesen kör és érintők vannak. Valahogy ez szimbolizálja, keretezi az egész kiállítás anyagát a legjobban. Túl egyszerű lett volna olyan címet adni, hogy A föld végső elhagyásának lehetőségei, ilyet újságban is lehet olvasni, ennél sokkal titokzatosabb ez címadás.
A kiállításon a képek mellett installációkat is láthatunk.
Lesz egy derékban elvágott opálosan áttetsző próbababa. A baba mell-és hasizmairól lehet tudni, hogy férfiról van szó, de nincs feje, csak a nyaka van meg. Ennek a „szobornak” a vállára teszek majd egy alumíniumból készült MIG-15-ös vadászrepülőt, és így olyan lesz, mintha egy pillangó ülne a vállán, pedig ez a gép a koreai háború réme volt annak idején, technikailag az egyik legmodernebb gépként tartották számon. A bábu belülről organikusan világit majd, olyan lesz, mintha élne, ugyanis egy piros led lámpát helyezek el szívtájékon, de meg is lesz világítva: a fény egy repülő leszállási pontját jelzi majd. Ezenkívül kiállítok kisplasztikákat, reliefhez hasonlító dolgokat, lesznek féldomborművek, amelyek házak fölött elhúzó bombázókat mintázzák meg.
Most úgy tűnik, hogy rengeteg harcászati repülő lesz a kiállításon, és így óhatatlan is a szomszédban dúló háború juthat az eszünkbe, miközben jó néhány képet korábban, a pandémia elején készített.
A legidősebb munka, ami ezen a kiállításon szerepel 1999-ben készült. Örvény TIFF a címe, ez lesz a kiállítás nyitóképe. Ez egy digitális print, ami egy félelmetes digitális kék örvényt ábrázol, amint épp elnyel egy luxusjachton fürdőző és napozó férfiakból és nőkből álló társaságot. Több mint húsz éve készült, és nagyon aktuálisnak érzem most is, pedig nincs rajta bombázó, háború, és pusztulás, de mégis ijesztő, ahogy ez az óriási örvény bekapja a gondtalanul fürdőző csapatot.
Kovács Gabriella
