Petruska // Metropolita 10. születésnapi koncert – Interjú
Petruska első nagylemeze a Metropolita tíz éve jelent meg, most újragondolva, és mindenféle kulisszatitkokat felfedve igyekszik a koncertélményt még egyedibbé tenni a B32 színpadán február elsején.
Kovács Gabi Petruska Andrással beszélgetett.
Tíz éves a Metropolita első nagylemezed, ennek apropóján kibővített változatban koncerten és persze, streaming felületeken is hallható lesz. Milyen volt hozzányúlni az első dalaidhoz?
Nagyon érdekes érzés. Ahhoz tudom hasonlítani, amikor visszamentem a volt iskolámba. Minden zegzugát ismerem a rég látott épületnek, ösztönösen visz a lábam, mégis teljesen más élethelyzetből kerültem ugyanoda. Ilyenkor előjön egy csomó emlék, kísértet és valahogy furcsán feloldódik az eltelt idő.
Elmondásod szerint ez a lemez az, ami hozzásegített az önismerethez. Mit tanultál meg magadról?
Amikor kijött a lemez, zeneileg ugyan elhelyezett valahova, de érzelmileg nehéz volt feldolgozni, hogy immár van egy kitörölhetetlen művészi termékem. Azzal szembesültem, hogy borzasztó erős megfelelési vágyam van, cserébe úgy hajtottam magam, hogy közben alig tudtam örülni a sok koncertnek. Ez pedig a magánéletemre nyomta rá a bélyegét. Mindenkinek eljön egy katartikus pont az életében, amikor végre változtatni szeretne, nekem ez a Metropolita volt.
Soha nem ismert otthoni demók, stúdióváltozatok is hallhatók az anyagon, miért tartottad fontosnak hogy ezek is megjelenjenek?
Szerettem volna beavatni a hallgatókat a dalok születésébe. Olyan pillanatok ezek, ahol én is csak keresgélem a lehetőségeket, van, hogy nincs is még kész a szöveg. Sokan azt hiszik, hogy csak úgy kisujjból vagy tehetségből kiráztuk ezeket a dalokat Babarci Bulcsú szerzőtársammal, de koránt sem így van. Sok kísérletezés, ötletelés és idő volt, mire eljutottunk a végső változatokig. Titkos reményem, hogy akár ezzel a kis beavatással is motiválhatjuk azokat az embereket, akiknek van valamilyen nagy álma, de még lehetetlennek tűnik a megvalósítás.
A lemez előtt nem voltak magyar dalaid, miért döntöttél akkor a magyar nyelv mellett?
Kulturális értelemben hazajöttem. Angolszász popzenén nőttem fel, a gyerekkoromban ez jött szembe mindenhonnan, ez volt a példa. Feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nem a saját kultúrámból merítek? Egyáltalán mit jelent a 2010-es években a magyarságom, a budapestiségem? Tulajdonképpen ezt a kérdést próbáltam megválaszolni a lemezzel.
Vannak más verseket megzenésítő projektjeid is, ilyen a Maszkurával és Kathy Zsolttal készült a „Felül a gálya” című Petőfi dalaira épülő kamaradarabod. Miért vonzott egy ilyen típusú megjelenés?
Elsősorban az tetszett meg, hogy részt vehetek egy olyan projektben, ahol több frontember van és én “csak” az egyik vagyok. Ez egy igazi csapatmunka volt, ahol sokszorozódtak a kreatív energiák – többek között az ország legnagyobb költőjétől.
Erre az előadásra sok anyag készült, és ha jól tudom, formálódik is egy önálló Petőfi est is .
Ha est nem is, de tavasszal érkezik a Petőfi-lemezem, mely részben a fent említett darab zenéje a két alkotótárssal, részben pedig olyan dalok, amik oda már nem fértek. Hálás dolog Petőfivel dolgozni, nem csoda, hogy túlteljesítettem a feladatomat.
Tíz történet, szöveg az új lemezen. Fikció és valóság keveredik a dalokban. Hogyan dolgoztál, esetleg olyan lesz, mint egy fantasy metróutazás?
Inkább a földfelszín, a megállók környéke és az azok közötti kontraszt inspirált. Lényegében ez a 10 állomás összefoglalja Budapestet és a belvárosi életünket. Sok az önéletrajzi elem, sok a várostörténetből kiragadott fikció, de tulajdonképpen bármelyik megtörténhetett volna ugyanúgy veled is, mint velem.
Hogyan látod urbános dalszerző vagy, aki szívesen lép ki a négy fal közül a forgalmas városba, ez illik hozzád, vagy szeretnél már egy csöndes erdei házat.
Elég jellemző, ahogyan most élek. Agglomerációban lakom zöldben, nyugiban, de egy sarokra van a kék és az éjszakai busz. Fontos számomra a nyugalom, de igénylem a nyüzsgést is.
