Megkövült mozgás – Interjú Maróti Viktóriával
Maróti Viktória Matter in motion című kiállítása a mozgás és az anyag határterületeit vizsgálja, azt, ahogyan a textil eltűnik, és a porcelán mégis megőrzi az emlékét. A február 5-én nyíló tárlat a B32 Trezor Galériában az átalakulás, a hiány és az érzékelés kérdéseit járja körül.
Kovács Gabi a művésszel beszélgetett.
A kiállítás címe a mozgásra utal, miközben a porcelán megkövült anyag. Mit jelent számodra ez az ellentmondás, és hogyan jelenik meg a kiállított munkákban?
A mozgás számomra egy olyan metafora, amely az anyagok szimbiózisából fakadó átváltozást jelképezi. Munkáimat textil és porcelán – vagy kerámia – együtteséből hozom létre; ezek az alkotások az égetést követően, a porcelán megkövült állapotában őrzik a textil emlékét. A kiállításon látható munkák egy részében megjelenik egyfajta színlelt mozdulat is, amelyet a textilszálak gesztusainak „lefagyasztásával” érek el.
Alkotásaidban a textil és a kerámia határai elmosódnak. Mikor vált világossá számodra, hogy ez a médiumok közötti „hibrid tér” lesz a saját vizuális nyelved alapja?
A textil és a porcelán kapcsolatával 2015-ben kezdtem el kísérletezni. Ez a folyamat 2018-ra érett be: kerámiatervező művész mesterdiploma-munkám volt az első olyan plasztikasorozat, amelyben ezt a sajátos technológiát már kiforrott formában alkalmaztam. Az évek során a kifejezésmódom egyre gazdagabbá vált, és ma már számos módon tudok építkezni ebből a vizuális nyelvből. A rendszeres kísérletezésnek köszönhetően alkotásaim és technikai megoldásaim folyamatos előrehaladáson mennek keresztül. Szisztematikusan kutatom alkotói tevékenységem fejlődésének lehetőségeit.
A magas hőfokú égetés során a textil eltűnik, mégis meghatározó nyomot hagy. Hogyan gondolkodsz erről a hiányról mint jelenlétről?
A magas hőfokú égetés egyfajta alkímia, ahol a textil fizikai valósága információvá alakul át. Ez a hiány számomra a mozgás megkövült bizonyítéka. A textil szálai irányították a porcelán áramlását, és bár a szálak hamuvá válnak, a feszültségük és a ritmusuk ott marad a porcelánban. A hiány tehát nálam nem a valami hiányát jelenti, hanem a valaha volt érintés és struktúra véglegesített formáját.
A mozgás nálad nemcsak fizikai értelemben jelenik meg, hanem az idő, a metamorfózis és az érzékelés szintjén is. Milyen belső folyamatokat tükröz számodra ez a folyamatos átalakulás?
Belső szinten ez a folyamatos átalakulás a kíváncsiság és a határok feszegetésének tükre. Nem szeretem a statikus állapotokat sem az életben, sem a művészetben. A ‘Matter in motion koncepciója a belső nyugtalanságomat csatornázza be: minden egyes égetés egy újabb válasz a ‘mi lenne, ha?’ kérdésre. Ez a folyamat megtanított arra, hogy az átalakulás nem veszteség, hanem szintlépés – a textil eltűnése nem végpont, hanem egy új minőség kezdete, ami a megújulás képességét jelenti számomra
Munkáid gyakran vizuálisan „megtévesztik” a nézőt: puhának tűnnek, miközben törékenyek és kemények. Mit gondolsz, mit árul el ez az érzéki bizonytalanság a porcelánról. és rólunk, szemlélőkről?
Ez a megtévesztés valójában egy meghívás az érzéki felfedezésre. A nézőben reflexszerűen támad fel a vágy, hogy megérintse a tárgyat, mert a szeme és a tapasztalata ellentmondásba kerül egymással. Ez a bizonytalanság arra tanít minket, hogy az érzékelésünk korlátolt: a porcelán itt a textil ’emlékét’ hordozza, és ez a kettősség vibrálást hoz létre a tárgy és a szemlélő között. Arra emlékeztet minket, hogy a dolgok lényege sokszor túlmutat az első benyomáson.
Az alkotói folyamatodban a tapintás kiemelt szerepet kap. Hogyan működik együtt nálad a kéz, az anyag és a gondolkodás?
Számomra a tárgykészítés nem egy lezárt folyamat, hanem egy végtelenített láncolat. A kezem, az anyag és a gondolkodásom egy folyamatos párbeszédben áll egymással: sosem egy üres papír előtt ülve születnek meg a válaszaim, hanem munka közben, a műhelyben.
Minden egyes tárgy magában hordozza a következő csíráját. Ahogy a kezemmel érzékelem a porcelán és a textil ellenállását vagy alakíthatóságát, gyakran olyan váratlan helyzetek adódnak, amelyeket nem lehet előre megtervezni. Egy véletlen gyűrődés, egy sajátos anyagi reakció az, ami elindítja a következő gondolatot. Ebben a láncolatban maga a készítés folyamata a legfőbb inspirációm: az éppen készülő munka veti fel azokat a kérdéseket, amelyekre a következő tárggyal igyekszem válaszolni. Így a kiállításon látható darabok nem elszigetelt alkotások, hanem egy folyamatos metamorfózis állomásai, ahol minden forma az előző tapasztalataiból építkezik.
A kiállításon porcelánplasztikák és muráliák egyaránt szerepelnek. Miben különbözik számodra a térrel való kapcsolat ezeknél a műtípusoknál?
A porcelánplasztikák és a muráliák számomra két különböző módot jelentenek a tér és az idő megragadására.
A plasztika egy sűrített energia: egy olyan autonóm lény, amelynek saját tere van. Körbejárható, minden oldalról más-más arcát és mozgását mutatja meg, így a nézőt is fizikai mozgásra készteti. Ebben az esetben a tárgy határozza meg a környezetét.
Ezzel szemben a murália az építészeti tér szerves részévé válik. Itt a fal már nem csak egy háttér, hanem a mű kiterjesztése. A muráliáknál sokkal intenzívebben tudok játszani a fény-árnyék hatásokkal: a porcelán jellege és a textil emlékét őrző struktúrák a fal síkján egyfajta ‘vizuális szövetet’ alkotnak. Míg a plasztika a tárgy belső mozgásáról szól, a murália a tér ritmusáról és a fény folyamatos változásáról.
Ami közös bennük, az a metamorfózis: mindkét műtípusnál ugyanazt a kísérleti folyamatot használom, csak más dimenziókban engedem szabadjára az anyagot.
Fotók: Novák Doro
