Hírek

„Mindenkori jelenidejűség“ – Interjú Nagy Márta keramikusművésszel

Jubileumi tárlatot láthatunk a B32 Galériában, de Nagy Márta keramikus február 5-én nyíló REBBENÉS/70 című kiállítása mégsem életművének összesítése és válogatása, hanem egyfajta visszatekintés a közelmúltra és  a 2025-ben alkotott munkáira.

A kiállított munkák pillanatképek, felvillantják az ízlésének legkedvesebb műveit. Mely kerámiák vállalhatók, szerethetők a régmúltból és mely alkotások hitelesítik a jelent?

A kiállítás tárgyainak válogatásakor fontos volt számomra, hogy a tárlat gerincét a több évtizedes munkásságot átölelő személyes jubileum ellenére zömében ne a távolabbi múltból idézett, hanem többnyire a közelmúltban készült, illetve néhány egészen friss, 2025-ben alkotott mű adja.

A jelent jó esetben az egész mögötte álló múlt hitelesíti, de természetesen mindig vannak olyan munkák, amelyek valamiért fontosabbak, szerethetőbbek, mint a többiek, Ezek azok, amelyekben valahogy a legtöbb a személyesség és az absztrakció ellenére a szenvedély.

Sokáig élt Pécsen, tanított a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Nemrégiben visszaköltözött Budapestre. Ez hogyan hatott a munkásságára?

Hosszú idő után költöztem vissza a szülővárosomba. Harminc évig éltem Pécsen, ahová személyes történetem vitt és ami egy csodálatos város és szellemi közösség. Pécs befogadott, munkát adott és szeretett. Életem fontos, meghatározó, szép időszaka az ott eltöltött néhány évtized.

Az egyetemen nemcsak tanítottam, de a nevemhez és a velem együttműködő kollégáim nevéhez kötődik az ottani kerámia szak elindítása is. Sok munka volt, de megérte.

Ami az alkotómunkát illeti, elsősorban belső történés, nem befolyásolják nagy mértékben a földrajzi helyszínek. Ha néhány alapvető munkakörülmény adott, vagy megteremthető, bárhol működik.

Mely műveit tekinti mérföldkőnek az életében és miért?

Ezt a kérdést azért nehéz megválaszolni, mert munkásságom mindig több szálon futott párhuzamosan és mindegyik fontos számomra.

Az edénytervezés, a kis szériás stúdió kerámiától az ipari termékként nagy sorozatban gyártott darabokig, a képzőművészet, az egyedi alkotások, valamint az építészeti környezetbe tervezett és ott megvalósuló munkák, mint a pécsi Tudásközpontban található Kaptár nagy kerámiamozaikja, vagy a hollandiai Delftben levő biciklis alagút kerámia falburkolata mind sok izgalmas pillanatot és számomra kedves eredményt adott. Egy jól megtervezett csésze és egy nagyobb volumenű munka sikeres megoldása fölött érzett öröm nagyon hasonló tud lenni.

Mindig jellemző volt a műveire, hogy szereti absztrahálni a bennük rejlő történetet, tömöríteni a jelentésüket. Ez változott az évek során?

Nem, ez nem változott az idők során, sőt, volt olyan időszak, amikor szándékosan annyira eltávolodtam a történet meséléstől, – még, ha az addig is mégoly absztrakt módon fogalmazódott is meg a munkáimban, – hogy már szublimált történet sem jelent meg a munkákban. Ebben az időszakban a szellemi tartalom végletes tömörítésére törekedtem, visszatértem az anyag használat és formálás alapjaihoz. Ez történt, amikor az „Origó” című installációs kiállításom darabjait gyúrtam a természetben talált vakondtúrások anyagából. (Kiállítva: Museion No.1 Galéria Budapest, 2018; Ludwig Múzeum, Budapest, 2021)

Egy interjúban Türk Pétert idézi: A művészet történjen, mint az évszakok változása, ne én csináljam!” Ezt még most is így tartja?

Türk Péter szellemi nagysága, műveinek mélysége csodálatos. Magatartásának, a művészet csinálásnak ez az őszintén alázatos, természetes megközelítése igen ritka manapság és példa értékű számomra.

Igen, az idézett mondatot ma is érvényesnek és irányadónak tartom.

Egy tavalyi beszélgetésben a mostani munkáiról azt mondta, hogy a korábbiaknál sokkal nyersebbek, töredezettebbek, tökéletlenebbek. Ennek mi az oka?

Dühösebb vagyok a világra. Sok minden megy olyan irányba körülöttünk, ami nem ad okot a vidámságra… Másrészt ebben az alkotói szabadságnak az az üdítő foka is megnyilvánul, amelyben mindennemű külső elvárásnak fittyet hányhatok.

Gyakran használ aranyfüstöt a kerámiáin. Ez vajon dekoráció vagy valaminek a metaforája?

Az aranyfüst alkalmazása sohasem dekoratív szándékú. Az arany, ez a csodálatos, tompa, belső ragyogású anyag számomra egészen mást jelent. Eltávolítja a művet a rögvalóságtól, a szellemi világba emeli át, akkor is, ha épp csak felvillan a munka egy részletén és nem számít, ha az csak egy töredékes forma. Közvetít valamiféle időtlenséget is, kifejeződik benne valami általános, örök érvényű minőség.

Munkáiról azt mondja, hogy az egész történetmesélés. Hol tart most a saját dramaturgiájában?

Szinkronban vagyok vele. Ez a mindenkori jelenidejűség a munkám mozgatórugója. Korábbi történetekhez visszanyúlni érdektelen lenne, előre szaladni velük pedig nem lehet…

Eseménynaptár

2025. február
 2 
 7 
 8 
 9 
10
11
12
13
17
20
21
24