Szavak nélkül – Interjú Tóth-Vásárhelyi Rékával
A japán kokeshi babák első pillantásra finom, csendes tárgyaknak tűnnek, mégis sorsokról, veszteségekről, újjászületésről és láthatatlan kapcsolódásokról mesélnek. Az Életutunk kereszteződése, a kokeshi című kiállítás alkotójával arról beszélgettünk, hogyan válhat egy faragott tárgy spirituális társsá, miként találhat egymásra mester és tanítványa a kultúrákon keresztül, és hogyan kelhetnek új életre a töredékek – akár a fában, akár önmagunkban. Aoki Ryoka és Tóth- Vásárhelyi Réka közös kiállítása a B32 Trezor termében június 19-ig látható.
Kovács Gabi Tóth-Vásárhelyi Rékával beszélgetett.
A kiállítás címe, Életutunk kereszteződése, a kokeshi erősen utal a sors és a választás kapcsolatára. A kokeshi babákhoz vezető utad elrendelt találkozásnak tartod vagy inkább tudatos döntések sorozatának látod?
A kokeshi japán fababákkal való kapcsolódásom egyértelműen sorsszerűen alakult egészen a kezdetektől. Még akkor is, ha néha szerettem volna tudatosan irányítani egy-két fordulópont esetében, azonban olyankor elakadt a történetem egészen addig, míg ismét el nem engedtem az irányítási szándékaimat. Visszatekintve az elmúlt tizenöt évre számos meglepő esemény úgy megcsavarta a történetet, ahogy azt gondolom még egy élénk fantáziájú írónak sem biztos, hogy sikerült volna.
Aoki Ryoka mesterrel való kapcsolatod nemcsak szakmai, hanem mélyebb, akár spirituális kötődésnek is mondható. Hogyan lehet kulturális és generációs távolságokon át ilyen intenzív alkotói párbeszédet kialakítani? A babák ebben is segítenek.
Itt ismételve önmagam, szintén csak a magasabban elrendelt égi rendezők szándékos játékának látom a mi kapcsolódásunkat mesteremmel. Nehézkes nyelvi kommunikációnk ellenére sokszor éreztem azt a közelében, hogy tökéletesen megértjük egymást szavak nélkül is, még azokban a helyzetekben is, amikor a körülöttünk lévők csak értetlenül álltak. Ezt a jelenséget nagyon nehéz elmagyaráznom, mert nem egy szociálisan megszokott kommunikációs csatorna a miénk, és valóban a kokeshik sokszor segítenek minket. Például erre a kiállításra készültem, festettem és javítottam a mesterem által rám bízott megkezdett babákat. Az egyik babát 3 különböző darabból próbáltam összerakni, egy új alkotást létrehozni, azonban a rajta lévő kendő kifaragott rojtja egy helyen ki volt törve. Picit csalódott voltam és tanácstalan, hogy hogyan pótoljam a hiányzó részt, biztos furcsának tűnik, de megkérdeztem a babától, hogy most hogyan folytassam. Ahogy forgattam a kezemben, a benne lévő csapolás fúrt lyukából kipottyant a hiányzó darab. Ennek nagyon megörültem, de egyben le is döbbentem, mert rengetegszer utaztattam, pakoltam, ládából ládába és egyetlen egyszer sem esett ki útközben az a kis elrejtett hiányzó darab, amit valószínűleg amesterem tett oda, hogy majd egyszer vissza lesz ragasztva. Azonban az időzítés sorszerű volt. A kokeshi címe a „Szakadt ruhám titka” lett.
A kiállításon a „Női szemek” című installációban, csupa szem nélküli és megfestett szemű vagy félig kész kokeshi látható összetömörülve. Mit látnak ezek a babák? Mi az üzenete számodra ennek az installációnak?
A kiállítótér egyik sarkába japán tolóajtókat imitáló paraván mögé tettem be rengeteg olyan kokeshi fa alapot, amit Aoki Ryoka meseteremtől hoztam el Shibukawából. Ezzel egyrészt szerettem volna bemutatni a látogatóknak azt, hogy milyen állapotban kapom azokat a kokeshi részeket, amikből alkotok. Sok alap csak éppen el van kezdve, van ami azért lett félretéve, mert el lett rontva, vagy eltörött, ráborult a tinta…stb. Kezdetben azt gondoltam, hogy mindet teljesen le kell tisztítanom, hogy újra kezdhessen őket. Azonban ahogy mesélni kezdtek a babák, mint a kirakós darabjai megtalálták hiányzó részeiket. A szemeket viszont azért festettem rájuk, mert minden babát azzal kezdek. A szemét meg kell nyitnom a babának ahhoz, hogy „életre” keljenek és a jövőbe tekintsenek. Nagyon erősnek érzem azoknak a kokeshi babáimnak az üzenetét, akiknek még csak a szeme van megfestve, mert így minden fókusz oda irányul, ráadásul a kiállításon az ő szemmagasságukba le kell hajolni, hogy a szemükbe lehessen nézni, mert a földre helyeztem el őket.
Munkáidban gyakran beszélsz a fa „lelkéről”, az intuícióról és arról, hogy az alkotás során mintha valami átáramlana belőled a babákba. Hogyan lesz egy tárgyból élő, üzenetet hordozó alkotás?
Azt gondolom, hogy ez az a kérdés, amit nehéz lenne egy-két mondatban megválaszolnom, mivel ez egy sokkal mélyebb, összetettebb benső folyamat, amihez több mint 30 éve tudatosan dolgozom önmagamon, mégsem feltétlenül szándékosan irányítva nyilvánul meg.
Az alkotásaim indirekt üzenetei talán a szavak nélküli interaktív párbeszédek kapcsán továbbítódnak. Először az alkotás és az én kapcsolódásomból született mondanivaló születik meg, majd a néző és az alkotás találkozásán keresztül, minden esetben egyéni módon, személyre szabottan egyedi üzenetként interpretál.
A történetedben hangsúlyosan jelen van az újjászületés motívuma – Aoki Ryoka mester műhelyének pusztulásától a főnix szimbólumig, sőt a saját átalakulásodig. Mit tudtál ebből az erőből megmutatni Ryoka mester babáin és a te babáidon keresztül?
Az átalakulás, az újjászületés mind -mind külső és leginkább benső erő együttes hatásával valósulhat meg. Fával dolgozni és fából alkotni elsősorban rengeteg fizikai erő összpontosításával lehetséges, de a fizikai erőt az alkotási folyamat részeként csakis benső erővel lehet működtetni. A fa kivágása, a fa halálát okozza, ezután a fadarab megmunkálása, kifaragása, kifestése során, a fa lelkéig kell eljutnunk, hogy ott új értelmet adva létének, az újjászületéshez segítsük azt. Minden szüléshez és születéshez erőre van szükség, ami nem más, mint az életerő. Ebből az aspektusból vizsgálva, talán a kokeshi az életerő szimbóluma is lehet.
Fotók: Novák Doro
