A Sóvirág című színházi előadás 2015-ben készült el a kilencvenhárom éves Auschwitz-Birkenau-túlélő Fahidi Éva és Cuhorka Emese nemzetközileg elismert táncos közreműködésével. Kettejük duettjéről Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője és a darab rendezője filmet is forgatott A létezés eufóriája címmel. Kovács Gabi Szabó Rékát kérdezte.

Már a színházi próbafolyamat elején érezted, hogy ez egy olyan anyag lesz, amivel érdemes foglalkozni?

Persze, első pillanattól kezdve izgalmasnak tűnt a produkció, hiszen egy olyan kilencven éves emberrel kellett dolgoznunk, aki nem professzionális előadó, miközben mozgást, fizikalitást is használó előadás készítésébe vágtunk bele. Ez egy elég veszélyes és különleges vállalás volt, arról nem beszélve, hogy Éva az utolsó tanúk egyike, aki ott járt Auschwitzban. Úgy gondoltam, hogy bármi lesz is a végkimenetele ennek a próbafolyamatnak, jó, ha egy kamera velünk van, és végigkísér az úton.

Éva könnyen megszokta a kamera jelenlétét?

Igen! Évában egy nagy adag önironikusan bevallott exhibicionizmus is van, másrészt az operatőr, Kovács Klaudia fantasztikusan érzékenyen volt a próbafolyamat során és nagyon erős kapcsolatot alakított ki a szereplőkkel. Így Éva és Emese könnyen elfogadta a kamera folyamatos figyelő tekintetét.

Fahidi Éva az egyik interjúban elárulta, hogy nem igazán szereti a testét, ezzel persze sok nő van így.

Igazából szerintem Évában nagyon erős, mindkét szélsőséget magába foglaló ambivalens viszony van ezzel kapcsolatban. Egyrészt nagyon nehezen viseli az öregedés folyamatát, és ahogyan ő fogalmaz: egyszerűen szörnyű azt megélnie, hogy sokszor gusztustalannak látja a testét. A másik véglet viszont az, hogy nagyon fontos neki a test, és szerintem bizonyos értelemben tudatában van annak, hogy kilencven évesen is gyönyörű, és úgy viseli a saját testét, olyan viszonyban van vele, amitől az emberek valóban szépnek látják, annak ellenére, hogy a bőr az ráncos. Évának a test és a testtel való kifejezés rendkívül sokat jelent, mozdulatai borzasztó fiatal lélekről árulkodnak, és úgy látom, hogy ezt a fiatal, szárnyaló lelket a testén keresztül is nagyon szerette volna megmutatni.

A filmben azt mondja Éva, hogy tizenhat éves kamasznak érzi magát, fiatal nyurga lánynak. A lelke fiatal, a teste viszont törékeny, gondolom, hogy végig figyelni kellett rá.

Vigyázni kellett rá és nagyon bízni abban, hogy ő is tud vigyázni magára, mert aki látta, vagy megnézi majd a filmet, az azt tapasztalja, hogy elképesztő dolog született a vásznon és a színpadon egyaránt, és Éva fizikálisan is fantasztikus dolgokra képes. Ez a film a létezés eufóriájáról szól, arról, hogy szeretem saját magamat és az életemet, és erről nem beszélni vagy írni kell, ezt el kell táncolni, hiszen a tánc közös nyelvünk, amit mindenki ért. Éva egész életében jelen volt a mozgás. Nyolc hónapot töltött egy női munkatáborban, ahol voltak olyan társai, akikkel előadást csinálhatott, táncolt, így próbálták életben tartani a lelküket és a testüket.

Éva mindjárt kilencvenhét éves. Mennyire aktív, vagy hogy alakult az élete?

Fantasztikusan aktív és folyamatosan részt vesz ilyen-olyan projektben, a holokauszttal foglalkozó beszélgetéseken, de rengeteget jár Németországba is a témával kapcsolatos filmvetítésekre és találkozókra. A Sóvirágban már nem játszik, de ennek az elsődleges oka, hogy Emese a második gyermekét is megszülte és most nem tud színpadra lépni, bár az is igaz, hogy Éva sincs már abban a fizikai állapotban, hogy táncoljon.

Augusztusban a B32 Parkmozi keretei között újra látható lesz a film. Szokták még fesztiválokra, vetítésekre hívni A létezés eufóriáját?

2019-ben volt a bemutatója és fantasztikus díjözönnel, fesztivál-és meghívássorozattal indult el. A Covid azért közbejött sajnos és megakasztotta ezt a folyamatot, de persze időnként még hívják ide-oda. Mi, a Tünet Együttesben is nagyon fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a filmről és Éva történetén keresztül a 20. századi történelemnek ezen, a mai napig feldolgozhatatlan, sötét időszakáról, ezért középiskolásoknak szoktunk beavató foglalkozást tartani. Ilyenkor levetítjük a filmet, és utána beszélgetést tartunk Évával. Ez a programunk ősztől folytatódik.

Kovács Gabi

Balassagyarmaton működik egy mesekör, ahol fogvatartott apák a gyerekeik előtt játszanak. Visky Ábelt – többek között – ez is inspirálta, amikor leforgatta első egészestés dokumentumfilmjét. Börtönökben járt, így találta meg azt három fiatal apát, akik végül megírták a gyerekeiknek a meséket. A rendező két évig követte a családokat, jelen volt az életükben és a mesék világában.

Eléggé népszerű volt a filmed a 2020-as bemutató után, tehát rengetegen készítettek veled interjút, nagyon sokan, nagyon sok helyről megkerestek. Ha ezt az egészet így végig nézed, mitől lehetett ez az elképesztő népszerűség?

Haha, az elképesztő népszerűséget azért egy erős mondatnak érzem, nem volt elképesztően népszerű, csak érdekes ötletnek tartották, hogy börtönben lévő apák a gyerekeiknek meséket írnak és ennek alapján mesefilmeket készítenek közösen. A kreatív munka során sok minden kiderült. Láthattuk a szereplők emberi oldalait, az örömeiket, a veszteségeiket, és talán a mesék is jól sikerültek. Úgy gondolom, hogy vizuálisan eléggé izgalmasak lettek a történetek, jelentésükben pedig elég mélyek, és ezáltal a szereplőkre is nagy hatást gyakoroltak, igazi katarzist éltek át, a művészet tisztító ereje a szereplők arcán is visszatükröződött, és úgy tűnik, hogy ez a nézőkre is átragadt. Másfelől a mese egyfajta jóvátétel is lett a családjaik felé.

Azt is tudom, hogy úgy választottad ki a szereplőket, hogy a létező összes börtönbe felhívást küldtél ki a filmes csapatoddal.

Talán nem az összesben, de azért elég sokban jártunk. Olyan szereplőket kerestünk, akiknek nyolc, tíz éves gyerekeik lehettek, és akikről azt gondoltuk, hogy korosztályukból fakadóan még nyitottak a mesére, a mesealkotásra. A másik szempont az volt, hogy a férfiak családi viszonyai reményteljesek legyenek. Tehát olyan párkapcsolatokat kutattunk, ahol az anya visszavárja az apát, és fordítva, ahol a viszonyok még nem hűltek ki véglegesen és az érzelmek még nem koptak meg teljesen, így lehetett nekik szurkolni.

Azért az is kiderült a két éves forgatás alatt, hogy az érzelmek nagyon felörlődnek, nagyon eltávolodnak egymástól az emberek ebben a helyzetben. Ez érdekelt, ez a fajta dráma, vagy pedig a fikció és a valóság keveredése?

Ez így alakult. Nem képzeltem előre az eseményeket. Amikor találkoztam ezzel így, ennek a valóságával, az rám leginkább negatívan hatott. Eredetileg azzal a kicsit naiv elképzeléssel vágtunk ebbe bele, hogy majd a forgatás során a mesekészítéssel szorosabbá tesszük a kapcsolatokat családokon belül és ezen keresztül segítünk gyerekeknek is apát találni, meg az apáknak gyereket. Úgy hittük, hogy az a folyamat, ami generációról generációra ismétlődni szokott, megszakad, és a gyerekek nem viszik tovább az apák bűneit. De amikor láttam, hogy a valóságot nem lehet felülírni, először csalódott voltam, de aztán rájöttem, hogy ez a valóság, ezzel kell szembenézni, és ettől függetlenül egy alkotói folyamatnak van relevanciája még akkor is, ha a valódi kapcsolatok vagy nagyon meggyengülnek vagy szinte megszűnnek, úgyhogy így végül ennek a kettőségnek a dokumentuma lett ez a film.

A valóság repedezik, a fikcióban pedig felépülnek a helyzetek.

Igen, a képzeletben, a mesében egy belső helyreállított világot látunk. Szóval felfedeztem, hogy valószínűleg így fog működni a film is, mert hogyha ez a kettőség nem lenne meg benne, akkor nem lenne köze a realitáshoz.

Madjnem minden filmedben keveredik a fikció és a valóság, van elképzelésed arról, hogy esetleg ezt a témát folytatod másképpen?

Konkrétan a börtönöset nem tervezem folytatni, de továbbra is érdekel, nem is a valóság és a fikció, hanem inkább a valós emberek belső világát képivé tenni. A fikció egy második lépés, láthatatlan valóságnak hívom, és ennek kell nyelvi formát találnom, amin keresztül az emberek valódi belső világát is megismerhetjük.

A Mesék a zárkából nemcsak a legjobb magyar filmnek járó díját kapta meg  2021-ben a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, hanem A megbocsátás birodalma szekció különdíját is.

Kovács Gabi