Hírek

„Az időutazás egy nagyon érdekes játéklehetőség” – Interjú Baranyi Benővel

Idén ötödik alkalommal ismét B32 Parkmozi a Gárdonyi téren! Szerdánként kortárs magyar filmeké a főszerep, ráadásul az érdeklődők infrafüleseken élhetik át az elmúlt évek legnépszerűbb magyar mozgófilmes alkotásokat. Augusztus 30-án Baranyi Benő első nagyfilmjét a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című munkáját láthatjuk. A rendező rendhagyó scifi- thriller fúziós mozijában a főhős Misi időhurokba szorulva ugrál a múltjában, hogy megváltoztassa rossz döntéseit.

Gyerekkorod óta szereted a sci-fit, hiszen ahogy egy korábbi interjúdban mondtad: egy egész világ nőhet ki belőle. A Zanox mennyire tudományos fantasztikus mű?

Nem vegytiszta sci-fi. Sokan, akik járatosabbak a sci-fik világában, nem is tartják sci-finek. Van benne romantikus szál is, de nem romantikus film. Van benne humor, de ha nem lett volna a marketingben a vígjáték vonal erőltetve, nem is ezt a műfajt gondolnád legjobban hozzáillőnek. Van benne krimi, de nem krimi. Coming of age, de ilyen műfajt meg nem szoktak beleírni a moziműsorba.

A főhős egy kísérleti gyógyszerre iszik jó kis hazai pálinkát, így utazik az időben. Miért pont ezt a nyolcvanas évekbeli drogműfajt választottad?

Kétkomponensű időutazó szert szerettem volna, és a második komponens a Zanoxon kívül egy olyan élelmiszer kellett, hogy legyen, ami nagyon speciális és ritka, különben a kísérletben résztvevők tömegei kezdtek volna el az időben utazni, és olyan valami kellett, hogy legyen, amit Misi a gyógyszer szedése alatt még nem evett, vagy ivott. Ez egy speciális pálinka, boltban nem kapható, egy bácsi főzi főként magának, de nem is lenne rá nagy kereslet az íze miatt. Fura növények vannak költséghatékony szempontból belefőzve, tehát más nehezen tudná véletlen pont ilyenre főzni a pálinkáját. És hát Misi nem jár bulizni, nem iszik alkoholt, csak pont ezen a bizonyos estén. És akkor ott a játék lehetősége is: vajon minden pálinka ezt idézi elő? Próbáljuk ki. Ugyanakkor a szorongáshoz és a szorongás oldásához is köze van az italnak, ami ugye a fő problémája Misinek. Emellett hungarikum is a pálinka, szóval ad egy hazai ízt a filmnek, ami több szinten is célom volt. Nehéz lenne jobb varázsitalt kitalálni, én nem is tudtam.

A sci-fi nem éppen tipikus magyar zsáner, kevés ilyen műfajú film készült eddig. Te miért választottad ez a formát?

Amikor először olvastam a Dogma 95 kiáltványt magyar nyelven, akkor nagyon tetszett benne az a pont, hogy „Nem léteznek műfajok!”. Később kiderült, hogy ez csak egy rossz fordítás volt, valójában az van a kiáltványban, hogy „Műfaji filmek készítése nem megengedett!”, de nekem ez az előző félrefordítás jobban tetszik. Nem a műfaj volt meg nekem sem először, hanem a vágy, hogy amit elront a főszereplőm, azt bárcsak újra megpróbálhatná és kijavíthatná, de a próbálkozási kísérletei csak újabb problémákat okoznának. Az időutazás egy eszköz volt, hogy egy jellemfejlődést, egy felnövéstörténetet bemutassak, persze emiatt be lehet sorolni sci-fi kategóriába, de egy csomó másba is, és egyik műfaj sem képviseli igazán a Zanoxot. Szóval nem mondanám, hogy ragaszkodtam egy műfajhoz, viszont felhasználtam olyan elemeket, amik műfaji filmekből erednek, és az időutazás egy nagyon érdekes játéklehetőség. Volt, hogy a műfaji szabályokkal szembe mentem, ha úgy éreztem, hogy ez élvezetesebbé tenné a filmet. Igyekeztem ezt úgy tenni, hogy a meglepetés pozitív legyen, ne negatív.

Első nagyjátékfilmed szerzői film is, még tizennyolc éves korodban jutott az eszedbe. Misi mennyiben a te alteregód?

Néhány évvel hamarabb túlestem azon a váltáson, amin Misi csak az érettségi után, egy szuperképesség birtokában tudott. Az általános iskolai énemre jobban hasonlít, mint a középiskolaira, bár én sokkal aktívabb és kreatívabb voltam ott is, mint ő. Néhány negatív tulajdonságom felnagyítva az övé lett. A szorongásom, amin gyógyszer nélkül tudtam fölülkerekedni, míg ő gyógyszerrel sem. Pánikrohamom még nem volt, neki ez rendszeres. Közös események is vannak az életünkben. 16 éves koromtól én is a nagyanyámmal éltem, és sokat köszönhetek neki, hogy a megfelelő vágányra sikerült terelnem az életem. De ugyanígy sokat köszönhetek a szerelem megtapasztalásának, ami őt is kihozza végül a letargiából. De nem tekintem alteregómnak, csupán egy srácnak, akit meg tudok érteni.

B32 PARKMOZI: Zanox – Kockázatok és mellékhatások: https://b32kulturter.hu/esemeny/zanox-kockazatok-es-mellekhatasok/

Interjú: Kovács Gabi

Fotó: Gajdics Dávid

Eseménynaptár

2024. október
 2 
 6 
 7 
 8 
10
11
12
13
14
16
18
20
21
22
23
26
27
28
29