Horváth Károly és Köő Adrien kiállítása
Fotó-performansz 69
Megnyitó: 2022. szeptember 1., csütörtök 18.00
Megnyitja: Bergendy Péter filmrendező
Közreműködik: Mizuki Ueda gordonkaművész
„Közel két éve, filmes munkában ismerhettem meg Köő Adrien fotográfust. Meglepett a kortárs képzőművészet iránti lelkesedése, és tájékozottsága. Beszélgetéseink során apránként alakult ki bennünk az elképzelés egy közös munkáról, melynek eredménye ez a kiállítás.
Műteremlátogatásokkal kezdődött. Olyan művészekhez jelentkeztünk be, akiknek munkássága mindkettőnkhöz közel áll, akikkel nekem személy szerint már a korábbiakban sikeres munkakapcsolatom volt, és néhányukat talán barátomnak is nevezhetek. Ezen alkalmakkor Adrien sok, inspiráló fotót készített róluk, együttlétünkről, műteremi környezetükről.
Ezt követően került sor a performanszok megvalósítására. Az illusztrálás mellőzésével, színészi eszközökkel, szubjektív megközelítésben próbáltam ábrázolni e képzőművészek személyiségét, és művészetük sajátos esszenciáját. Elgondolásunkban személyükhöz köthetően, megjelentek egyes színházi irányzatok, stílusok és műfajok jellemzői is, így lett a megvalósítás olykor groteszk, máskor lírai vagy abszurd. Egyes jeleneteket Ambrus Asma, Jakab Krisztián és Kovács Lili partneri közreműködésével játszottuk el.
Az előadások fényképezésére, közönség jelenlétét mellőzve, csak a kamerának játszva, hol stúdióban, máskor színházban, vagy szabadtéren került sor.
E jelenetekről készült fotó-performanszok alkotják a tárlat gerincét, kiegészülve portréfotókkal, és ihlető képzőművész barátaink egy-egy alkotásával.
Kiállításunk egy nagyszerű közös játék eredménye. Melynek anyaga egy fotós, egy színész-kurátor, és kilenc kiváló képzőművész: Bukta Imre, ef Zámbó István, Gaál József, Jovián György, Király Gábor, Mata Attila, Szotyory László, Vojnich Erzsébet és El Kazovszkij baráti együttműködéséből születhetett meg. Róluk szól, általam és rólam, Ő általuk.” Horváth Károly performer-kurátor