„Igazi katarzist éltek át” – interjú Visky Ábel rendezővel
Balassagyarmaton működik egy mesekör, ahol fogvatartott apák a gyerekeik előtt játszanak. Visky Ábelt – többek között – ez is inspirálta, amikor leforgatta első egészestés dokumentumfilmjét. Börtönökben járt, így találta meg azt három fiatal apát, akik végül megírták a gyerekeiknek a meséket. A rendező két évig követte a családokat, jelen volt az életükben és a mesék világában.
Eléggé népszerű volt a filmed a 2020-as bemutató után, tehát rengetegen készítettek veled interjút, nagyon sokan, nagyon sok helyről megkerestek. Ha ezt az egészet így végig nézed, mitől lehetett ez az elképesztő népszerűség?
Haha, az elképesztő népszerűséget azért egy erős mondatnak érzem, nem volt elképesztően népszerű, csak érdekes ötletnek tartották, hogy börtönben lévő apák a gyerekeiknek meséket írnak és ennek alapján mesefilmeket készítenek közösen. A kreatív munka során sok minden kiderült. Láthattuk a szereplők emberi oldalait, az örömeiket, a veszteségeiket, és talán a mesék is jól sikerültek. Úgy gondolom, hogy vizuálisan eléggé izgalmasak lettek a történetek, jelentésükben pedig elég mélyek, és ezáltal a szereplőkre is nagy hatást gyakoroltak, igazi katarzist éltek át, a művészet tisztító ereje a szereplők arcán is visszatükröződött, és úgy tűnik, hogy ez a nézőkre is átragadt. Másfelől a mese egyfajta jóvátétel is lett a családjaik felé.
Azt is tudom, hogy úgy választottad ki a szereplőket, hogy a létező összes börtönbe felhívást küldtél ki a filmes csapatoddal.
Talán nem az összesben, de azért elég sokban jártunk. Olyan szereplőket kerestünk, akiknek nyolc, tíz éves gyerekeik lehettek, és akikről azt gondoltuk, hogy korosztályukból fakadóan még nyitottak a mesére, a mesealkotásra. A másik szempont az volt, hogy a férfiak családi viszonyai reményteljesek legyenek. Tehát olyan párkapcsolatokat kutattunk, ahol az anya visszavárja az apát, és fordítva, ahol a viszonyok még nem hűltek ki véglegesen és az érzelmek még nem koptak meg teljesen, így lehetett nekik szurkolni.
Azért az is kiderült a két éves forgatás alatt, hogy az érzelmek nagyon felörlődnek, nagyon eltávolodnak egymástól az emberek ebben a helyzetben. Ez érdekelt, ez a fajta dráma, vagy pedig a fikció és a valóság keveredése?
Ez így alakult. Nem képzeltem előre az eseményeket. Amikor találkoztam ezzel így, ennek a valóságával, az rám leginkább negatívan hatott. Eredetileg azzal a kicsit naiv elképzeléssel vágtunk ebbe bele, hogy majd a forgatás során a mesekészítéssel szorosabbá tesszük a kapcsolatokat családokon belül és ezen keresztül segítünk gyerekeknek is apát találni, meg az apáknak gyereket. Úgy hittük, hogy az a folyamat, ami generációról generációra ismétlődni szokott, megszakad, és a gyerekek nem viszik tovább az apák bűneit. De amikor láttam, hogy a valóságot nem lehet felülírni, először csalódott voltam, de aztán rájöttem, hogy ez a valóság, ezzel kell szembenézni, és ettől függetlenül egy alkotói folyamatnak van relevanciája még akkor is, ha a valódi kapcsolatok vagy nagyon meggyengülnek vagy szinte megszűnnek, úgyhogy így végül ennek a kettőségnek a dokumentuma lett ez a film.
A valóság repedezik, a fikcióban pedig felépülnek a helyzetek.
Igen, a képzeletben, a mesében egy belső helyreállított világot látunk. Szóval felfedeztem, hogy valószínűleg így fog működni a film is, mert hogyha ez a kettőség nem lenne meg benne, akkor nem lenne köze a realitáshoz.
Madjnem minden filmedben keveredik a fikció és a valóság, van elképzelésed arról, hogy esetleg ezt a témát folytatod másképpen?
Konkrétan a börtönöset nem tervezem folytatni, de továbbra is érdekel, nem is a valóság és a fikció, hanem inkább a valós emberek belső világát képivé tenni. A fikció egy második lépés, láthatatlan valóságnak hívom, és ennek kell nyelvi formát találnom, amin keresztül az emberek valódi belső világát is megismerhetjük.
A Mesék a zárkából nemcsak a legjobb magyar filmnek járó díját kapta meg 2021-ben a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, hanem A megbocsátás birodalma szekció különdíját is.
Kovács Gabi
