„Kellően öntörvényű voltam” – Interjú Farkas Zsófia szobrászművésszel
Ahogyan Weöres Sándor műveiben Farkas Zsófia alkotásaiban is egyszerre van jelen a játékosság és a transzcendentális. Üvegszobrai hol szigorú absztrakt művek, hol groteszk plasztikák. „Pillanat, mely kilóg az időből” című kiállítása február 6-án nyílik a B32 Trezor termében.
Kovács Gabi Farkas Zsófia szobrászművésszel beszélgetett.
Sokáig zenésznek, zongoristának készültél, de fel kellett adnod egy ízületi gyulladás miatt. Végül is mégsem kerültél messzire, művész lettél, üvegszobrász. A mostani kiállításod bevezetőjében említed, hogy a zene és az absztrakt szobrászat kapcsolódik egymáshoz. Mégis mi a legszorosabb kapocs ezek között?
Az absztrakt szobrászat és a zene közötti kapcsolódást talán az időn kívüli-séggel tudnám leírni. A zene nagyon ősi, egyszerű, egyetemes alapegységeket, motívumokat használ. Az absztrakt szobrászat is szerintem az ősformákból építkezik, az emberiség közös, archetipikus jeleiből, mint a négyzet vagy hasáb, a kör vagy gömbforma. A zene is képes arra, amire az üvegszobrok: a világ pillanatnyi állásán túlemelkedve eljutni az ős-motívum-kincshez és abból felépíteni egy alkotást.
A kiállítás címe Weöres Sándor Örök pillanat című verséből származik. Hogyan találtál rá erre a műre és miként jelképezi a mostani munkáidat?
„…Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből…jövője nincs és múltja nincs, ő maga az öröklét.” Szerintem ennél tömörebben és szebben nem is lehet leírni azt, amiről szól ez a kiállítás és amely egyúttal számomra a művészi alkotást jelenti. Mindannyian a tér és idő szorításában rohangálunk itt a földön félelmek, problémák közepette és azt hisszük, hogy csupán ez a valóság. Azonban létezik egy magasabb rendű valóság is, amely átélhető, ebből születnek az alkotásaim és pontosan erről az időn kívüli állapotról szól Weöres Sándor idézett verse is.
Művészcsaládban nőttél fel (édesapád Farkas Ádám szobrász, édesanyád Rákosy Anikó festő, apai nagymamád Györffy Anna grafikus, anyai nagypapád Rákosy Zoltán festő). Ez mennyire volt inspiratív vagy éppen teher a számodra a saját utad megtalálásában?
Számomra a képzőművészet, mint életforma természetes volt, ebben nőttem fel. Körülöttem mindenki alkotott, elmélyedve a saját világában. Ez egyfelől egy nagyon szabad világ volt, hiszen magunk osztjuk be az időnket és rendezzük be az életünket, másfelől viszont sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint amikor az embernek egy munkahelyen megmondják, hogy mit csináljon, mi a feladata. A megélhetés is bizonytalan, kiszámíthatatlan. Ez a művészi szabadság ára. Számomra a saját út megtalálása nem volt kérdés, kellően öntörvényű voltam mindig is, jártam a saját utamat, nem riadtam vissza a nehézségektől, amit például a nehéz fizikai munka jelenthet nőként a szobrászatban, vagy a sok előtanulmány, amely ahhoz kellett, hogy felvegyenek a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára.
Egy interjúban azt mondtad, hogy mindig az absztrakt szobrok érdekeltek, sőt a geometrikus, rendezett dolgok. Számomra alkotásaid egy része furcsa lényekre, mozgékony sejtekre emlékeztetnek kevesebb szigorúsággal.
Igen, a szigorúbb, geometrikusabb művek inkább a pályám kezdetén voltak jellemzőek. Egy idő után rátaláltam erre az organikusabb formavilágra, amelyben szabadabb, természetesebb, életszerűbb, néha egészen groteszk lényszerű plasztikák is születtek.
„A szobrászatban azt élveztem és élvezem a mai napig, hogy játék. Hogy a két kezemmel teremtek valamit a semmiből.” A mostani kiállításod miféle játéknak bizonyult?
Számomra az üvegszobor készítés afféle jutalomjáték. Nem mindig foglalkoztam üveggel, pályám első negyedszázadában bronzból, alumíniumból és különböző műanyagokból készítettem alkotásaimat. Az üvegre csak három éve találtam rá, bár több évtizedes vágyam volt ebből az anyagból alkotni. Azonban akármilyen anyaggal dolgozom is, a semmiből teremtés csodája ma is meghatározó a számomra. Organikus fém-, vagy műanyagszobraimnál – már csak a technológiából adódóan is – a lendületes alkotás felszabadító ereje, a méretekkel való játék adja meg ezt az élvezetet. Az üvegszobrászattal egy kicsit más a helyzet, itt a technikai rész nagy precizitást és fegyelmet követel és a szellemi tartalom is – mint fentebb említettem – átlényegültebb, éteribb, mindezzel együtt alkotói életem kiteljesedéseként élem meg az üvegszobrászatot. Talán ez ugyanaz a világszemlélet, mint Weöres Sándoré, akinek művészetében párhuzamosan van jelen a gyermeki játékosság és a transzcendentális tartalom.
