„Mesélő ékszerek” – Interjú Börcsök Annával
Mi történik, ha egy ékszer nem pusztán dísz, hanem történet, élmény és időlenyomat?
Börcsök Anna ékszertervező-iparművész október 16-án nyíló „…” című narratív ékszerkiállítása a B32 Trezor termében az ékszer és az idő kapcsolatát kutatja: hogyan válnak a tárgyak élő történetekké, hogyan idéznek fel emlékeket, és hogyan formálja őket a viselőjük.
Kovács Gabi a művésszel beszélgetett.
A kiállítás címe három pont. Mit jelent ez és hogyan kapcsolódik a narratív ékszer gondolatához?
BA: Lassan 7 éve használom ezt a jelent a csomagolásaimon, a márkám identitásának kifejezőjeként. Forrai Ferenc grafikus tervezte számomra ezt a jelet. Gondolatébresztő, várakozást, megállást fejez ki ez a szimbólum. Írásjelként a befejezetlenséget, elhalkultást jeleníti meg. Olyan tárgyakat szeretnék készíteni, ami a viselőnek, nézőnek is más-más élményt nyújt, a bennük tükröződő történetek átírhatják, kiegészítik az én verziómat.
Egyfajta épülést, folyamatot is jelent. A kiállítás 2013-tól készült munkáim egy-egy darabját fogja bemutatni.
Mitől lesz egy ékszer narratív ékszer?
Erre a kérdésre kerestem a választ a doktori kutatásomban, amit megpróbálok röviden összefoglalni. Az ékszer mesélő jellege egyidős az emberiség történetével, hiszen viselése minden kultúrkörben üzenetet hordoz. Szentpéteri Márton A tervezett tárgyak életrajza című tanulmányában arra a megállapításra jut, hogy minden tárgy narratív jellegű, amennyiben fizikai jelentétével térben és időben rajzolja meg saját életrajzát. A kommunikáció, tehát az információcsere jelrendszerek segítségével jön létre. Ma a narratív ékszer a kortárs művészeti ékszer egy alfajának tekinthető. Bármely ékszer narratívvá lehet, jellegét az alkotói szándék határozza meg. Fontos jellemzője, hogy a művészi ékszerhez hasonlóan egyéb médiumok is kiegészítik, elkészülte során elengedhetetlen az alkotói jelenlét, vagy legalábbis lenyomat (utasításai), hogy létrejöjjön az ékszer elkészültének eseménye, amely a tárgy utóélete során részévé válik a narratívának. A narratív ékszer egy performatív folyamat eleme, kulturális jel, mely csoporthoz tartozást, közös tudást jelöl. Az efféle ékszerhez bemutatásának eseménye, vagyis a nézővel és a potenciális viselővel való első találkozása is hozzátartozik, jelenségét tehát csak saját kulturális közegén belül tudjuk adekvátan vizsgálni. Az efféle ékszerek tehát kimerevített pillanatok, melyeknek narratívája adott időben és helyen működésbe lendülő jelszerűségükkel definiálható. A narratíva szereplői az ékszerviselők, és az ékszer-esemény többi résztvevője is. (Bár általánosnak mondható, hogy a témát taglaló kiadványok többsége az alkotó szemszögére fókuszál.) Az anyag, forma, szín és kivitelezés kölcsönhatásával kiváltott érzelmi reakció megvalósulása önkifejező eszközzé teszi őket, testképhez rögzültségük miatt pedig a filozófiailag is vizsgálható jelenségek körébe tartoznak. Ha a narratív jelleg “hozzáadott érték”, akkor kijelenthető, hogy az ékszer önmagában nem narratív. Ez a hozzáadott minőség emeli ki őket a kortárs ékszerek köréből.
Hogyan változott a saját ékszerről alkotott felfogása az évek során – a kezdeti kísérletektől a narratív ékszerkutatásig?
A Mester diplomám óta foglalkozom a narrativitás megjelenési lehetőségeivel. Ez az a tartalom, ami egyedivé, egyedülállóvá tehet egy tárgyat. Kiemel a tömegtermékek közül, élményt nyújt. Így nem a felfogásom változott, inkább a tárgyakban megjelenő üzenetek változnak. Mindig más és más tartalom érdekel.
A kiállítás központi kérdése az ékszer és az idő kapcsolata. Az idő miképpen átírja vagy gazdagítja egy ékszer jelentését?
Most az IDŐ jelenléte az, amitől nem tudok szabadulni. A tárggyal folytatható párbeszéd lehetőségét befolyásolja az időintervallum, amikor közönségével találkozik. Az üzenetek egységbe foglalják a világról alkotott képünket, és az adott pillanatban, helyzetben válhatnak jelen idejű diskurzus tárgyává.
Gyakran dolgozik újrahasznosított anyagokkal és talált tárgyakkal. Milyen formában hordozzák ezek a múlt nyomait és hogyan tudnak új történetbe lépni?
Az eredeti minőségük gazdagítják a tárgyak új történetét. Fontos, hogy ezek az alapanyagok nem eltűnnek az új közegben, hanem felismerhető töredékek, így meglepő kontraszt tud létrejönni az új tárgyakban. Ilyen volt, amikor WC-ülőkéből készítettem ékszereket, vagy amikor különféle konzervek, üdítős dobozok keltek új életre ékszerként. Egy-egy eldobott tárgy, csomagolás is ugyanolyan értéket képviselhet, mint egy ékkő, vagy akár az arany.
Munkáiban fontos a tér és a mozdulat szerepe. Mit ad ez az ékszerek befogadásához?
Teljesebbé, mélyebbé teszi az élményt. A tárgyak önmagukban nem állhatnak, a tér, az esemény mind más értelmezési közeget teremtenek. A mozdulat megjelenés Gergye Krisztián kortárstáncos hatásához kapcsolódik. Régóta követem a munkásságát, és 2023-ban felkértem, hogy Égi Marcellel közösen szervezett kiállításunkon tartson egy performance-ot. Hatalmas élmény volt látni, ahogy általa újabb narratívák, történetek kerültek felszínre a tárgyak nyelvén. Október 29-én is övé lesz a terep a … kiállításon 17:00-kor.
Volt olyan ékszere, amelynek a jelentése teljesen megváltozott attól, ahogy a viselője hordta vagy értelmezte?
Igen, természetesen, mindig az a legizgalmasabb, amikor az általam készített ékszer története összefonódik a viselőjével. Bécsben az egyik löncshúskonzervből készült tárgyam egy kedves idős hölgynél talált otthont, akit a tárgya második világháború idejére emlékeztette. Megható volt hallgatni a történeteit, így tudom, hogy a legjobb helyre került a tárgyam.
Ha az időt egyetlen ékszerbe kellene „bezárni”, hogyan nézne ki? Meg lehet ezt fogalmazni?
Erre nem tudok jó választ adni, ezen kísérletezek egy ideje, és nem vagyok benne biztos, hogy erre van jó válasz. Az időt egyfajta keretként definiálom ma, ami befoglal, megjelenít, láthatóvá tesz A kiállításon is erre teszek kísérletet, így a legfrissebb válaszomat október 16-án meg lehet tekinteni. Az eddigi legnagyobb ékszernek minősülő tárgyat készítettem el, ami túlmutat a konvencionális ékszer határain.
Fotók: Aczél Márk
