„Slowlife hangulat” – Interjú Bucsi Árpáddal és Kiss Gábor Attilával

Bucsi Árpád intermédia-művész és Kiss Gábor Attila festőművész régóta ismerik nemcsak egymást, hanem a másik művészetét is. Sok mindenben hasonlóan gondolkodnak, hasonlóan látják az őket körülvevő vizuális világot. A closer//meanwhile című első közös kiállításuk, akár kísérletnek is tekinthető, azt vizsgálja – többek között –, hogy azonos idő alatt, az egymástól függetlenül készült munkáik hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz, vagy mennyire más nézőpontból jöhettek létre.

A kiállítás augusztus 13-án a B32 Galériában nyílik.

Kovács Gabi a művészekkel beszélgetett.

Volt-e már közös kiállításotok?

K.G.A.: Ez az első közös kiállításunk. Árpád volt a felbujtó.

Hogy jött a felbujtás?

B.Á.: Már 2024-ben elkezdtem ezt a kiállítást szervezni, és jó ötletnek gondoltam, hogy Gáborral együtt csináljuk ezt. Sok közünk van vizuálisan egymáshoz és sok mindenről, munkákról, más dolgokról is hasonlóan gondolkodunk, meg a B32 egy elég nagy tér, huszonegy méter hosszú.

K.G.A.: Nem is tudom pontosan mikor történt a felkérés, de úgy álltam hozzá, hogy miért ne. Jól van akkor, csináljuk!

A cím a párhuzamos idő alatt készített munkák melyik fázisában született meg?

K.G.A.: Folyamatosan alakult és azt néztük, hogy mi is lenne az, ami közös a képeinkben, hol van a közös mezsgye, és végül találtunk egy olyan címet, ami nem annyira konkrét, tágabban, többféleképpen is értelmezhető. Valójában két ember munkájáról szól a kiállítás, mivel különböző alkotók vagyunk, ezért sokfelé indulhattak a gondolatok, mégis vannak olyan dolgok, amiket közös pontoknak tekinthetünk. Nagyon konkrétan nem tudtuk, hogy milyen képek fognak születni, mindenki ment a saját útján, így számunkra is meglepetés volt, hogy mi fog az egészből kisülni…

Érdekes a címe a kiállításnak: closer//meanwhile. Mihez közelebb, és milyen esemény közben történik bármi is valahol másutt?

B.Á.: Closer-közelebb … de mihez? Mert irány és cél nélkül használjuk ezt a szót, ezért a kifejezés üres lesz és olyan, mint a mágnes akarata: létezik akkor is, amikor nincs fém tárgy a közelben.

A meanwhile szóval pedig áthelyezhető a történet egy párhuzamos síkba, ahol az eseményeknek más a sebességük, más szögük és irányuk van…Dobpergés, gombnyomás, vágás és máris máshol vagyunk, de ez is hozzánk tartozik, ez is velünk történik, mint egy kis tüske a gördülékeny mesében, a helyzet feszültségével játszik – mondaná a villanyszerelő.

Végignéztem a képeket és azt láttam, hogy Gábornál elég sok barlangról készült festmény van és kezek, kézfejek.

K.G.A.: Igen, például van egy festményem a Dead man’s fingers, ami konkrétan egy gombafajta neve is. Teljesen úgy néz ki, mint egy mumifikálódott tetemnek a keze. Innen jött ez az erős, vizuális benyomás, majd ebből fejlődött tovább a kép is. A barlangábrázolás pedig úgy indult, hogy referenciaanyagot kerestem és a barlangok folyamatos változása, sokszínűsége nagyon megfogott. Egy idő után viszont “túltöltődtem” vizuálisan ezektől az anyagoktól és már inkább ”fejből”, automatikusan épültek fel a barlangfestmények. Másfelől a barlangok formai sokszínűsége megelőlegez egy játékosságot a képépítés során. Amikor a barátaim látták a képeket, mindenki más-más dolgot fedezett fel bennük. Különböző alakokat, amiket például én nem is. Egyszerűen izgalmas, hogy ennyire sokféle az értelmezési tartománya.

Árpád, te pedig több figurális képet is készítettél apáról, fiúról, de vannak természeti képeid is, melyik kötődik Gábor munkájához?

B.Á.: Például a Híd című kép az egyfajta barlangból való kifele nézést ábrázol, van egy srác a kép jobb oldalán lent, háttal a nézőknek, ő egy kisebb völgy felett átívelő tákolt híd felé néz, és a képen vannak még sötétebb árnyak, fejek, amelyek olyanok, mintha a nézővel együtt figyelnének kifelé a barlangból. A portrék gyakran emlékekhez kötődnek, mint például az Apa című, amely egy hóviharos, múltba vesző, régi élményt elevenít fel, a Fiú az egy nagyobb méretű, vöröses-narancsos portré, amely a színével és az egyszerűségével próbál hatni, … a Pactum című képemen egy nyeregben ülő alak szerződéskötés után látható … lóháton álarcban …ez egy potenciális fausti emlék

A Híd című képed tulajdonképpen egy valódi híd köztetek, kapcsolódási pont talán a munkáitok között. Ezt hogy látod?

B.Á.: Amikor ez a kép készült nem feltétlenül arra gondoltam, hogy közöttünk van egy híd, ez inkább az én személyes hidam…hídon levésnek amúgy sok jelentése lehet: ki hol áll a hídon, elején végén közepén … visszafelé néz … előre…

Hogyan terveztétek meg a kiállítást? Tehát vegyesen, párban lesznek láthatóak a képek, vagy a kiállítótér két oldalán külön-külön állnak majd a munkáitok?

B.Á.: Makettet készítettünk, és ebben cserélgettük a képeket, egyértelműen az a legjobb, ha vegyítve van a kiállítás, bizonyos képek bizonyos másik képek mellett néznek ki jól, illetve erősítik egymást. Például a méreteiben legnagyobb munkám a Slow Doorbell mellett Gábor bunkós képe néz ki jól.

K.G.A.: Szerintem arra gondolsz, amin egy alak keze benyúlik a képbe és ”fenyegeti” a tájat. Igen, ez egy cím nélküli kép, a kézben egy nagy sötétszürke bunkósbot van és egy magas hegyet dorgál éppen.

Ezek a képek hogyan erősítik egymást?

K.G.A.: Ahogy néztem a két képet, akkor jött egy ilyen zsigeri érzés, hogy ezek jól működnek együtt, elmagyarázni talán nem is lehet, viszont az én festményem egy picit alárendeltebb szerepben van ott, de együtt teremtenek egy nagyobb távlatot, egy tágabb atmoszférát.

Árpád azt mondta nekem a kiállítással kapcsolatban, hogy mindketten egyetértetek abban, amit Lucky Luke képregényhős egyszer mondott:

„a naplemente felé indultam el,

hosszú útnak néztem elébe,

nem volt okom sietni.”

B.Á.: Ez a mondat helyre teszi a kiállítás zaklatottságát, sokféleségét, és ezen belül, – hogy sokféle dolog történhet egy ilyen „utazásban” –  ez a Lucky Luke gondolat nyugalmat, slowlife hangulatot visz bele ebbe az egészbe, miközben extrémitások is lehetnek ebben a folyamban…azzal együtt, hogy magára az egész tárlatra a kalandos szemlélődés a jellemző … a képregényfigura tulajdonképpen mellékes… azon kívül hogy ő mondta ezt .. ami nagyon menő tőle.

Fotók: Molnár Petra