„Szenvedélyesen szerette a hivatását” – Interjú Bráda Judittal
Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész közel hatvan éves életpályája alatt rendkívül sokféle területen alkotott. A B32 Galéria magasföldszinti kiállítótermében olaj-, akvarell- és pasztellképei láthatóak, míg a Trezor Galéria a mozaik, üvegfestészet és egyéb muráliák terén végzett munkásságát mutatja be.
A december 11-én nyíló Bráda Tibor festőművész emlékkiállításról lánya, Bráda Judit öltözékkiegészítő tervező mesélt Kovács Gabinak.
Bráda Tibor sok műfajban alkotott, és bár több világi művet is festett, alapvetően szakrális festmények jellemzik művészetét. Hogyan válogattak az emlékkiállításra?
A kiállítás anyagát édesanyám, Deák Ilona festőművész állította össze. A válogatás célja az, hogy édesapám sokszínű tevékenységéről adjon egy keresztmetszetet. A kiállított művek az 1970-es évek eleje és 2022 között készültek. Ezalatt a hosszú időszak alatt több műfajban is kipróbálta magát a festészeten belül. A kezdeti útkeresés után hamar rátalált a saját hangjára, arra a formanyelvre, amely bár az idők során változásokon ment keresztül, de felismerhetővé teszik a munkáit. A szakrális művek a pályája utolsó harmadának eredményei, de az egyházi megrendelések mellett folyamatosan készültek személyesebb témájú olajképek, pasztellek is.
Gyakran jártál édesapád műtermében, miképpen alkotott, voltak-e korszakai és idővel hogyan változott az érdeklődése?
Egy időszakban az egész család egy műteremházban dolgozott, így közelről láttuk apát munka közben. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy szenvedélyesen szerette a hivatását. Ő egy nagyon életigenlő, tevékeny ember volt. Ugyanazzal a lendülettel fogott bele egy vázlatrajz elkészítésébe, mint egy nagyméretű üvegfestmény kivitelezésébe.
Egy közel hatvan éves életpályának nyilván voltak korszakai a témaválasztás, az alkalmazott technikák és festészeti eszközök tekintetében, de alapvetően egy nagyon egységes életműről beszélhetünk.
Nagyon szerette a murális műfajokat, a figurális ólmozott üvegképeket. 2021-ben Pro Cultura Christiana-díjat is kapott az egyházi vonatkozású művei miatt. Azt lehet tudni, hogy miért szerette az üvegfestészet műfaját és mit jelentett számára a szakralitás?
Annak, hogy miért kezdett el a pályája második felében az ólomüveg festészettel foglalkozni, több oka is van. Ahogy mesélte, gyerekkorában a lakóhelyükhöz közel lévő beregfürdői üveggyárból származó színes üvegdarabokkal játszott. Elbűvölték a színes, átlátszó „kincsek”. Lenyűgözte az alapanyag szépsége.
A Képzőművészeti Főiskolára kerülve a festészet mellé felvette a murális szakot is, itt foglalkozott először az üvegfestészettel. Azt hiszem alkatilag is alkalmas volt, és kihívásnak tekintette az alkalmazott festészetnek ezt a területét művelni, ahol egy konkrét térhez alkalmazkodva, sokszor megadott témát feldolgozva, de mindig a saját egyéniségén, látásmódján átszűrve hozta létre a munkáit.
Mindezek mellett ismerte, és tisztelte az európai képzőművészet hagyományait, amelynek egy jelentős része a szakrális művészet területén született meg. Ezekhez a hagyományokhoz kapcsolódott ő is, de egy sajátos csak rá jellemző eszköztárat kialakítva.
Volt-e kedvenc témája, olaj-, akvarell- vagy pasztellképeket készített legszívesebben?
A témaválasztása nagyon változatos volt, úgy ahogy az alkalmazott technikák is. A kiállítás egyik fő célja éppen az, hogy ezt a sokszínűséget bemutassa.
Ahogy mondja: Isten társadalmi munkásnak teremtette. Bráda Tibor festői munkásságán kívül a Festészet Napja programsorozat megalapítója, Szt. Lukács napi ünnep kitalálója, tanított a Képzőművészeti Egyetemen, vagyis igazi közösségi ember volt. Hogyan tudott ennyi mindent egyben tartani?
Édesapám nagyon fontosnak tartotta a képzőművészetről folytatott szakmai diskurzusokat, akár a Képzőművészeti Egyetemen a hallgatóival, akár a kollégáival. Szeretett csapatban dolgozni, szervezői képességeit szívesen állította a szakmai közösség szolgálatába. Művészbarátaival közösen hozták létre az évről-évre megrendezésre kerülő Festészet Napja programjait. Amelyik témát fontosnak ítélte, abba rengeteg energiát volt képes befektetni.
Az egész Bráda-család művészettel foglalkozik: édesanyád Deák Ilona festőművész, testvéred Enikő keramikus, te öltözékkiegészítő tervezőként dolgozol. Mennyire volt meghatározó a szülői minta számodra?
A testvéremmel, Enikővel együtt olyan közegben nőttünk fel, ahol a szüleink a nap nagy részében alkottak, de még a beszélgetéseik is sokszor a képzőművészet körül forogtak. Barátaik is legtöbben ezen a területen tevékenykedtek. Így számunkra ez volt a természetes környezet. Nem csoda, hogy ha nem is a képzőművészetet, de egy-egy társterületet választottunk hivatásunknak.
