GÁLHIDY PÉTER szobrászművész – MEZSGYE
Gálhidy Péter szobrászművész kiállítása öt munkát tár a néző elé, amelyek Gálhidy fő témájaként, az ember és a természet együttéléséről, egymásra hatásáról szólnak együttérző, nyitott, iróniától sem mentes szemlélettel. Művei korunk globális ökológiai problematikáját nem a sokkoló elrettentés, hanem a filozofikus felülemelkedés szemléletével közelítik meg. Az a bensőséges, tiszteletteljes lelkület, a meghökkentő, nem egyszer paradox játékosság, amellyel a növényeket, természetes anyagokat és formákat kezeli, rádöbbentheti a nézőt, mennyire fontos odafigyelnünk veszélyben lévő természeti környezetünkre.
Az erre a kiállításra készült Ereszet című, tizenöt méter hosszú installációs mű lényegében egy fa csatorna, mondhatni víz és fa közös szobra, az időnek az emberétől eltérő folyását is szimbolizálhatja az ember készítette csatornában.
Káci (2022) című hatalmas fa dézsája, pici, mesebeli erdővel a peremén, Samu Géza szobrászatát és a régi mesterségek időszemléletét idézi.
Új anyag jelenik meg Gálhidy művészetében a Metszet (2024) című, újrahasznosított alumíniumból készült, nagyméretű reliefben, ahol az ipari előállítású, habosított fém és a természeti anyagok szerkezetének egymásba úsztatását valósítja meg.
A kiállítás legkisebb művében, a Kékítőt old-ban (2023) a kékfestő mesterség eszköze tükröződő vízfelületté lényegül át a két fűszál szobrászi kiemelésének kíséretében.
A szobrászat egyik ősi témája, a műtárgy egyensúlyi állapota a természet és tágabb értelemben az ember-természet együttélés egészének egyensúlyi problémájaként áll előttünk a lehullott falevél bronz szobra és a hétköznapi réz konyhai üst találkozásában. (Üstágy, 2023)
Részlet Sturcz János művészettörténész megnyitójából: „Gálhidy minimal artot és szürrealizmust egyéni módon összekapcsoló művészetét ugyan gyakran jellemzi a méretekkel való szürrealisztikus, álomszerű játék, például egy fűszál vagy egy tüske ember méretűre nagyítása vagy éppen egy erdő itt is látható miniatürizálása, emberi tárgyhoz szelídítése, de a természet és a művészet felé egyaránt alázattal közelítő, panteisztikus világfelfogásához inkább illenek a kis méretek, mint a nagyhangú monumentalitás. Persze a nagy méret nem jelenti, hogy a mű ne lenne ugyanolyan érzékeny, jelentéssel teli, gondosan kivitelezett, mint a természet kisebb, törékeny tárgyaihoz, fűszálak, levelek, tövisek belső működéséhez igazodó lírai alkotásai. Gálhidy Pétert alapvetően a csendes létmódok, mindenek előtt a növények titkos, láthatatlan belső élete, metafizikája, pontosabban ezen meditációra késztető létszintek műveibe integrálása, az emberi létre vonatkoztatása, az emberivel való összekapcsolása érdekli. Éppen ezért, még ha bravúros, különleges és szokatlan technikákkal meg is idéz természeti tárgyakat, nem a természet ábrázolása, hanem emberi jelenségek és jelentések természeti szimbólumokkal való jellemzése foglalkoztatja. Három itt látható alkotásában is megjelenik három alapvető, visszatérő természeti motívuma, a fa, a fűszál és a levél. Ám mindhárom egy-egy használati tárgyhoz, dézsához, habüsthöz, kéknyomó mintához kapcsolódik, ilyen módon a növényi elemek emberi jelentéseket sugallnak vagy éppen humanizálódnak.”
