B32 Galéria

Tavaszi Prémium Art Fair

2022. május 21., szombat 11:00

Májusban immáron 11. alkalommal rendezi meg a B32 Galéria kortárs iparművészeti designvásárát, a Prémium Art Fairt. A több mint 40 kiállító idén beltéren és kültéren egyaránt várja az érdeklődőket, de a tavaszi esemény nem csak emiatt rendhagyó: a vásárral párhuzamosan zajlik egy jótékonysági békebaba projekt, az adományokból befolyó összeget pedig az ukrajnai menekültek megsegítésére fordítjuk.

30 békebaba 30 zseniális kortárs művész interpretációjában.
A B32 és Tóth-Vásárhelyi Réka közös projektjében a felkért művészek a kizárólag rájuk jellemző, egyedi látásmódjuk szerint készítenek el egy-egy babát. Az elkészült egyedi babák május 4-től megtekinthetőek a B32 Galéria előterében.
A kiállítás alatt a babák adományként meghirdetett és felajánlott összegért cserébe „örökbe fogadhatóak”, egészen a pop-up kiállítás zárásáig a Prémium Art Fairen, ahol a kiállítás ideje alatt elkelt babák átvehetőek.
Az adományokból befolyt összeg a Karitászon keresztül jut el a rászoruló ukrajnai menekülteknek. A meghirdetett összeg irányadó, az ezen felüli adományokat szívesen fogadjuk, hiszen ezek szintén a szervezethez kerülnek.
Katolikus Karitász – Caritas Hungarica
Számlaszám: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100000
A belépés ingyenes!
A Prémium Art Fair csatlakozik az Eleven Tavasz programsorozathoz.
A vásár 19:00 óráig látogatható!

Eseménynaptár

2025. március
 1 
 2 
 4 
 6 
 7 
 8 
 9 
10
11
13
16
17
19
21
23
24
29
30
31