Megtermékenyítő nyugalom: Reflexió pályaművek Őry Annamária kiállítása alapján
A B32 Galéria május 17. és június 9. között Őry Annamária festőművész Nyugalom című kiállításának adott otthont. Őry Annamária a tiszta látvány világában építi festői életművét, most bemutatott képeit e vizuális nyelven túl a távol-keleti téma és a szemlélődő attitűd fűzi egységbe. Kiállítása címével a nyugalom alapvető érzését szerette volna a képek befogadói – köztük a REFLEXIÓ pályázatban résztvevő hallgatók – felé közvetíteni. Az alábbiakban e központi elemből kiinduló négy pályaművet mutatjuk be.
Czár Anna Arccal befelé a képben sodródom című festményének fő motívuma a sodródás, amely összeköt és egy kompozícióba sűrít természeti képet (folyó vize a víz fölé hajló fa árnyékával) és kiállítási enteriőrt (festmény előtt fekvő szemlélődő alak). Őry Annamária munkáiból kiindulva a pályázó célja volt megmutatni azt, hogy a nyugalom nem más, mint passzív létben való sodródás, a természetben való szemlélődés.
Őry Annamária Tay Ho V. című munkájára reflektált Csondor Réka Kilátóból című alkotásával. A tájkép a figurális és az absztrakt festészeti nyelv határán billeg, még éppen kivehető és értelmezhető az alkotó által ábrázolt látvány.
Németh Afrodité Fatimét a tárlat anyagából leginkább a tavirózsákat ábrázoló Folyók II. című festmény szólította meg. A pályázó Tavirózsa című munkáján ugyancsak a szóban forgó növényt mutatja be, de ezúttal egészen közel hozva, felnagyítva a virág szirmait.
Szőke Blanka a kiállítás címére reflektálva közvetlen környezete egyik általa kedvelt helyének, a Deseda-tónak állított emléket munkájával. A tónak – amely számára a nyugalmat és a kikapcsolódást jelenti – egy részletét festette meg. „A tóparton ülve a víztükör hullámzó látványa és a természet hangjai bárkit ellazítanak, az ember itt úgy érezheti, egy pillanatra kiszakad a városi pörgésből.”